Az 1818-ban írásba foglalt első magyar tájmonográfiában az Őrség vidéke kapcsán így fogalmaz Zakál György: „a’ ketske tsötsü a’ Sz. Mártony szöllö, a’ mely késön erö fanyar”. Az októbertől érő kecskecsöcsű csemegeszőlőfajta ma is közismert. Képszerű elnevezése egyfajta metaforikus terminus, utalva a szőlőszemek alakjára, mivel bogyói nagyok, hosszúkásak, két végük elhegyesedő. Magyarországon a fehér, fekete és piros kecskecsöcsű szinte minden borvidéken ismert volt még a közelmúltban is, a 19. század végi filoxéravészt megelőzően nagy mennyiségben termett szerte a Kárpát-medence szőlőhegyein. Elterjedése szerint vélhetően még a rómaiak hozhatták ezt a fajtát Pannóniába a dél-európai, mediterrán vidékekről. Erre utal az a Baranya megyei leletként ismert Liber oltárkő, amely tartalmazza a kecskecsöcsű szőlő nevet. Minden bizonnyal Magyarország valóban egyik legrégebbi szőlőfajtájáról, szőlőfajta-elnevezéséről van szó, hiszen első magyar nyelvű emlékünk róla az 1405 körül keletkezett Schlägli szójegyzék, amiben mint „kecche chechew zele” kerül említésre. Ez az adat egyben arra is utal, hogy az ampelográfusok (szőlőfaj-kutatók) szerint kisázsiai eredetű szőlőfajta magyarországi elterjedése már bizonyosan a török-kor előtti időkre tehető. A vasi tájnyelv ugyanakkor használta a szentmártoni szőlő elnevezést is, egyértelműen konkrét szőlőfajtára való utalás nélkül, értve ez alatt a fattyúhajtásokon később kifejlődő, ezért nem nagyon beérő, savanyú szőlőt termő fürtöket. A Zongor Ferenc által lejegyzett Ság-hegyi néphagyomány szerint „a szentmártonyi szüöllüöt kuorúhattyák”, avagy „kórálhatják”, tehát gyűjtögethették a szőlősgazda tulajdonosok engedélyével, nyilvánvalóan a szegény népesség tagjai.

A kecskecsöcsű eredetileg fehér, a piros és fekete ennek színmutánsa. Bőtermő fajta, meleg helyre való, a tőkéket télen takarni kell. Fürtje jól bírja a szállítást, mert a bogyók héja vastag. Gyümölcse közepes cukortartalmú, de savtartalma harmonikus. Ma már – gyökérnemesen – érdemben csak az Alföld borvidékein fordul elő.

dr. Illés Péter etnológus – dr. Balogh Lajos botanikus

fotó: dr. Illés Péter