Számos élőlény ivari hormonrendszerének működése, szaporodási ciklusa szorosan kötődik a megvilágítás hosszához. A hatás talán a madaraknál legfeltűnőbb, akiknek tavasszal, a nappalok hosszabbodásával megpezsdül a vére, revírt foglalnak, melynek határát minden módon próbálják megvédeni a szomszédos fajtársaktól. Ha kell, az erőszaktól sem riadnak vissza, de az nem feltétlen közvetlen testi érintkezésben nyilvánul meg. Az énekesmaradarak (Passeriformes) fajai sem riadnak vissza egy kis „csőrváltástól”, csipkelődéstől, de a sérülések elkerülése érdekében többnyire verbális hadviselést folytatnak, s énekléssel hirdetik a megszerzett terület haszonélvezeti jogát. Közben mohával, fűfélékkel és apró ágakkal teli csőrrel sürgölődnek, építik az utódok védelmét szolgáló lakosztályt, a fészket, majd tojásokat raknak.

„Madarat tolláról”, és mi sem természetesebb, a fészek és a tojás is jellemző a madárfajra, a szülőkre. Már csak azért is, mert egészen más igényeknek kell megfelelni a különböző élőhelyeken előforduló, és az életközösségben más-más szerepet betöltő fajoknak. Ezek után már nem is olyan egyértelmű a mondás, miszerint „Egyformák, mint két tojás.”. Még egy adott fészekalj tojásai is eltérnek, küllemi jegyeik alapján megkülönböztethetők egymástól. Valójában nincs két egyforma tojás, azok csak a felületes szemlélő számára tűnhetnek annak.

A fajok fészkei és tojásai közötti eltérések, a változatosság elsődleges oka a sikeresség. Ezernyi veszélyforrás leselkedik a madarakra is, és a menekülésre csak korlátozott mértékben képes tojások és a fiókák esetében legjobb, ha a környezet nem is tud az utódok létéről. Az álcázás a madarak világában is számtalan formában és színben valósul meg. Elrejtheti a fészekaljat a kotló madár tollazatának rajzolata és színe, a fészek helye vagy az építőanyaga, de néha elegendő a tojás színe és mintázata is a „láthatatlansághoz”.

A formák, a színek és a mintázatok káprázatos kavalkádja sokakat megbabonázott már, és ahogy a lepkéket és más rovarokat, vagy a madarak tollait, úgy gyűjtötték pusztán az esztétikai élményért a madártojásokat is. Már az 1800-as évek elejéről ismertek tojásgyűjtők és gyűjtemények Magyarországon is. Kezdetben a gyűjtők egy-egy tojást helyeztek a gyűjteménybe a fészekből, de a természettudományos ismeretek fejlődésével és a felmerülő újabb és újabb kérdések megválaszolása érdekében a 19. század első felében megjelent a teljes fészekalj begyűjtésének gyakorlata. A tojásokat preparálták, a kifújt, majd a beltartalmától megtisztított héjat helyezték el a gyűjteményben. A tojás preparátumok nagyon sérülékenyek, fényvédelem nélkül például kifakulnak és már kisebb mechanikai hatástól is könnyen eltörnek. Nem meglepő, hogy a hajdani tojásgyűjteményekből alig élte túl valami a történelem viharait. A világ nagy természettudományi gyűjteményeiben azonban így is számos fészek és tojás található. A British Musem Madárfészek- és Tojásgyűjteményében például a Föld minden tájáról származó mintegy 4000 fészek és 200 000 tojás vizsgálható, várja a kutatókat.

Szarka (Pica pica) fészekalja

A tojás- és fészekgyűjtés divatja az 1960-as években még tartotta magát a magángyűjtők körében is, de a fajok egyedszámának csökkenésével, a természetvédelmi törekvések erősödésével és a törvényi háttér szigorodásával egyre szűkültek a gyűjtők lehetőségei. Napjainkban a madárfajok többsége védett, és ahogy a kifejlett egyedek elejtése, úgy a tojásuk begyűjtése is tilos, ezért a fennmaradt gyűjtemények kiemelt értéket képviselnek, pótlásuk lehetetlen. A kijelentés túlzónak tűnhet, de könnyen belátható, hogy csöppet sem az. Példának okáért hiába is kapna bárki engedélyt hazánkban reznek (Tetrax tetrax) tojások begyűjtésére, mert ez a faj több mint fél évszázada eltűnt, mint fészkelő faj Magyarországról. De ha csak valamelyik, napjainkban még gyakori faj – pl.: örvös galamb (Columba palumbus) – tojásait szeretnénk pótolni, akkor is csak a faj tojását tudnánk begyűjteni, és – az időutazás korlátai miatt – nem azt a például 1890-ben, vagy a múlt század közepén gyűjtött fészekaljat, ami megsemmisült.

Énekes nádiposzáta (Acrocephalus palustris) tojások

A szépségen túl a megőrzött, megfelelő dokumentációval ellátott, adatolt tojás- és fészek preparátumok jelentős tudományos értéket is képviselnek. Értékes adatokat szolgáltatnak például az egyes fajok szaporodásbiológiájukról, fészkelési szokásaikról, előfordulásáról az adott területen, parazitáikról, de kiegészítő vizsgálatokkal például a környezeti változásokról is.

A 19-20. századi magángyűjtemények többsége vásárlás, vagy ajándékozás útján múzeumokba és egyetemek gyűjteményeibe került. A gyöngyösi Mátra Múzeum magyar múzeumi körökben is legnagyobbnak számító tojásgyűjteményét például 1990-ben vásárolta meg dr. Németh Márton örököseitől. Dr. Németh Márton és testvére, Németh Jenő vasegerszegi tanár magángyűjtők aktív tagjai voltak a hazai tojásgyűjtők társaságának, ezen túl Európa számos országának szakembereivel és gyűjtőivel kapcsolatban álltak.

Citromsármány (Emberiza citrinella) fészekalj

A Savaria Múzeum tojásgyűjteményének döntő részét a Természettudományi Osztály egykori vezetője, Horváth Ernő vásárolta meg 1981-ben Németh Jenőtől a múzeum, a közösség számára. A gyűjteménybe került több mint 2300 tojás és 142 fészek többségét a Németh testvérpár Magyarországon gyűjtött tételei tetszik ki, de jelentős a cserélt, más személyek – több mint 30 gyűjtő, közöttük legnagyobb számban Homonnay Nándor, Endes Mihály, Ilosvay Varga István és Radetzky Jenő – által gyűjtött rész is. A tojások több mint 150 fajt képviselnek, melyek közül 2025-ben 143 faj védett, vagy fokozottan védett hazánkban. Az 1980-as éveket követően a gyűjtemény csak korlátozott mértékben gyarapodott, napjainkban 2380 darabból áll, melyek előzetes bejelentkezést követően a Savaria Múzeum látványraktárában megtekinthetők.

Dankovics Róbert
herpetológus muzeológus
Savaria Múzeum