A Savaria Múzeum Régészeti Adattárának legkülönlegesebb és legrégibb darabjai közé tartozik az 1903-as ásatási rajz, amely Miske Kálmán feltárásán készült.

A velemi Szent Vid-hegyet a nemzetközi régészettel vitathatatlanul Miske Kálmán ismertette meg, az 1890-es évektől egészen 1929-ig folytatott itt régészeti kutatásokat. Munkáját minden bizonnyal nagy gondossággal és pontossággal végezte, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy írt a témában a Kultuszminisztérium módszertani folyóiratába és a Múzeumi és Könyvtári Értesítő egyik számába is. A velemi feltárásairól azonban csak néhány fényképfelvétel, pénzügyi elszámolások, az 1901. évi ásatási napló részleteit tartalmazó jelentése, és a hónap műtárgyának választott 1903-as hun kori sírokról készült felmérés töredéke maradt fenn.

Az 1902-es ásatás során “két szép példány tatár koponya” is előkerült a korabeli híradások szerint. A következő év június 15-től a vasvármegyei Kultúregyesület újabb ásatásokat folytatott a hegyen Miske Kálmán vezetésével, amelynek célja “annak a tatár csontváznak a megtalálása, melynek koponyáját múlt évi augusztusban találták meg a kutatók”. Az ásatáson részt vett Török Aurél is, akit a magyar antropológia megalapítójának tekintünk. A feltárás eredményesnek bizonyult, 3 darab macrocephal csontvázat találtak.

 De milyen is a macrocephal csontváz? Hippokratész több mint kétezer évvel ezelőtt jegyezte fel a következőket: “...túl a Maeotis tavon, él egy nép, a nagyfejűek (macrokefaloi), akik mihelyt gyermekük megszületik, és fejük még alakítható, azt formálni kezdik és kényszerítik, hogy hosszában nőjön...” A leírást sokáig csak a fantázia szüleményének tartották, mígnem az 1860-as években Karl Ernst Baer orosz antropológus Krím-félszigeten végzett ásatásával igazolta a leírását igazságtartalmát. Az elnevezést azóta a mesterségesen torzított koponyák megnevezésére használja a tudomány. A koponyatorzítás szokása tömegesen az 5. században, a hun korban terjedt el a Kárpát-medencében. A koponya mesterséges torzításának okait nem ismerjük pontosan. Jelezhetett társadalmi státuszt, csoportidentitást, de akár az is elfordulhatott, hogy a kialakított fejformát esztétikailag szépnek találták.

Az előkerült leletek további sorsáról kevés információnk van. A Vas Vármegyei Kulturegylet Török Aurél kérésére egy női és egy férfi csontvázat a budapesti Antropológia Múzeumnak adományozott. Ezeket a csontvázakat ma a Magyar Természettudományi Múzeum őrzi.

Németh Boglárka
régésztechnikus
Savaria Múzeum

Felhasznált források

Ilon Gábor: Aranykincs a velemi Szent Vidről. Budapest, 2015.

Talabér Tünde – Tóth Melinda: Vas vármegye régészeti hírei a napi sajtóban 1900 – 1904. Szombathely, 1999.