Az emberiség érdeklődését minden korban felcsigázzák a titokzatos, misztikus dolgok, olyasmik, amikre magyarázatot a saját szemünkkel nem mindig láthatunk. Noha kronológiailag rendkívül messze esnek egymástól az egyiptomi alapokon nyugvó görög – római Isis misztériumok, valamint a kora újkori, nyugati alkimista társaságok, bizonyos dolgok mégis közösek a rituáléikban, szokásaikban. Forrásaik tanulmányozásával észrevehetjük, hogy az évezredeken átívelő korok szellemei irányzatainak célja gyakran a világ és a kozmosz működésének, titkainak megismerése, esetleg befolyásolása.

A kozmosz és a természet működésének megismerése minden korban mozgatja az embereket, ennek megnyilvánulási formáját azonban erősen befolyásolja az adott kor kulturális és politikai háttere, valamint tudományos fejlettsége, illetve az adott társadalom otthonának földrajzi elhelyezkedése. A történelem és a gondolkodás efféle kölcsönhatását a 16. és 17. század fordulóján élő jelentős gondolkodó, Francis Bacon, fogalmazta meg, elmélete szerint az adott kor világlátása az adott történelmi kontextus eredménye (BRIOSCHI, 2023).

A titkos misztériumok legelső megjelenési formája a bányászat és ércek felfedezése lehetett., amikor a bányász a földanya szent méhébe lépve olyan szakrális zónába került, ami csak bizonyos testi és lelki állapotban elfogadott. (Eliade 2004) Már az ércbányászat legősibb megjelenésekor is rituális tisztálkodás után lehetett csak a munkának nekilátni, mivel úgy hitték, hogy aranyat csak tökéletes testi és lelki állapotban találhattak a föld mélyében, hiszen az maga a fémek tökéletes változata, minden más fém, csak tökéletlen arany (Eliade 2004).

Az anyag, a matéria, formázásának titka a misztérium (Eliade 2004), legyen szó látható, materiális síkról, energetikai síkról, esetleg a kettő elegyéről. A misztériumba való beavatás folyamata lényegében részvétel egy isten szenvedésében, halálában és feltámadásában (Eliade 2004), amely hármas szimbolika akár (Guénon 2023) már felületes tanulmányozás során is sok vallásban tetten érhető, témánk szempontjából például lásd: Osiris-mítosz. Míg az Isis kultusz esetében – vallás lévén – nem kérdés a szakrális jelleg, az alkímiánál már szkeptikusabbak az emberek, és hajlamosak pusztán materiális tudományként, az aranycsinálással kísérletezők csoportjaként definiálni a gyakorlóit. Figyelembe véve, hogy az alkímia jelenléte mind időbeli, mind térbeli kontextusban rendkívül kiterjedt – az ókori Egyiptomtól kezdve, a hellenisztikus koron és a középkori arab alkímián át a reneszánszig és a kora újkorig, hogy a távol-keleti alkimista törekvéseket ne is említsük – valamilyen keretek közé muszáj szorítkoznunk. A tudományos forradalom és a természettudományok megjelenésével a kozmoszról alkotott felfogás deszakralizálódott. (Eliade 2004) A nyugati alkímia talán az egyik utolsó az olyan szellemi irányzatok közül, ahol a materiális tevékenység egyben szakrális utazással is jár, a fizikai folyamat egyben egy szellemi utazás lépcsőfokait is jelenti (Eliade 2006), amelyet értelmezhetünk úgy, hogy az alkimista párhuzamosan megy végig a kémiai átalakítás alá vetett anyag (látható, fizikai valóság) és a saját lelkének (spirituális valóság) szenvedésén, halálán és feltámadásán. Az aranycsinálás tehát egyszerre hivatott spirituális úton is létrejönni, amely a végrehajtó esetében szellemi fejlődéssel, tökéletesedéssel is jár.

Források tekintetében a nyugati alkímiának az egyik fontos alapműve az 1459-ben játszódó, ám csak az 1600-as évek elején megjelent írás, ami a Rózsakeresztesek titkos társaságához köthető és a Christian Rosenkreutz Kémiai Menyegzője címet viseli, amit Johann Valentin Andreae munkájának tulajdonítanak, és az Aranygyapjas rendbe való beavatás egyik manifesztuma. Ha ezt az írást összevetjük az Isis misztériumok egyik legfőbb írott forrásával, Apuleius, az Kr.e. 2. századból származó, allegorikus regényével: az Aranyszamárral, akkor a szimbolika és a felépítés terén rengeteg hasonlóságra bukkanunk. Mindkét mű esetében egyértelműen arról van szó, hogy az író kalandos történetnek álcázott mesébe fűzve adja át a vallási titkokat/titkos társaság tanait, amelyekhez a főhős egy látomás során jut hozzá.

Az egymástól látszólag független művek kapcsán a következő szimbólumok, motívumok jelennek meg mindkét esetben[1]:

• A böjt és a különböző tisztulási, önmegtartóztatási rítusok fontosságáról már ejtettünk szót, ám nem csak az aranyhoz való hozzáférés során bukkanunk írott forrásra ezen a téren, de Apuleius is több ízben hangsúlyozza ezt (Apuelius 1959).
• (Király-/isten-) nőalak. Andreae egy „fénylő szépségű nőszemélyt” (Andreae 1994: 7) ír le a rózsakeresztes beavatási fokozatok első szintjén, akinek a ruhaviselete a hét fokozaton való átlépés során változik. A fokozatokat napok jelölik, az első során a szűz „vörös szalagot köt a csípőjére, mint a vér, vállakon át keresztbe kötve”. A ruhája alapvetően kék, arany csillagokkal. (Andreae 1994: 14) A második napon már nem kék, hanem aranytól ragyogó hófehér ruhát visel a szűz (Andreae 1994: 19). A harmadik napon vörös bársonyban jelenik meg, illetve babérkoszorúval (Andreae 1994: 29). Bár Apuleius leírásában Isis öltözéke egy időben mutatja a fent leírt jelenséghez hasonló motívumokat, a szimbolikus egyezés kétségtelen: „…finom fátyolból szőtt ruhája hol fényes-fehéren tündökölt, hol rózsás-vörösen lángolt…fekete fényben villódzó éjsötét köpenye…jobb karja alól a bal vállára kúszott és csomóra kötött…beszegett szélén s egész felületén tündöklő csillagokkal volt telehintve, amelyeknek kellős közepén a teli hold árasztotta lángoló fényét” (Apuelius 1959).
• Nász, menyegző. Az alkimista szövegben szerepelő „nőszemély-t” az alkimisták királynő szimbólumával azonosíthatjuk, aki a királlyal kötött házasságában a kén és a higany vegyi nászára utal. Apuleius Isis istennő misztériumait Lucius beavatásnak első fokozataként említi, hogy további beavatásra van szükség, azt csak és kizárólag azután hozzák a tudomására, hogy Isis (istennő) titkaiba már beavatták. A következő lépés Osiris (isten) király ”titkos tiszteletébe” való beavatás, mielőtt Lucius a végső, harmadik lépésként pastophorussá válhatna (Apuleius 1959). A beavatások leírását megelőzően Lucius a „szent éjszaka titkaiba” való bevezetésként hivatkozik a vágyott beavatásra (Apuleius 1959,2004).
• Mérleg: az alkímiai műbe való beavatás második napján a „művészetek mérlegén” hét súly ellenében kell tanúbizonyságot tennie az utazónak, hogy megfelelően elsajátította a szükséges tudást. A középkorban megjelenő hét szabad művészet a szellemi megismerés előkészítője (Steiner 1994: 129), ami a századokkal később kibontakozó tudományok megjelenésének előfutára. Markáns különbség, hogy míg a mérlegen az alkimistának már egy tudatosan elsajátított szellemi anyag meglétéről kell tanúbizonyságot tennie, az egyiptomi forrásokban Osiris király előtt az elhunyt szívét teszik mérlegre, amely, ha Maat tollával balanszba kerül, az illető beléphet az örök élet birodalmába. Utóbbi sokkal inkább utal erkölcsi értékekre, mint tudatosan megszerzett tudásanyagra, az antikvitás és a középkor, illetve a kora újkor világképe közti elmozdulás tehát erősen észrevehető. Az igény tehát a kozmosz titkainak megismerésére tovább él a korszellem drasztikus változása ellenére is. 

 Trónuson ülő Osiris szobor felső részének töredéke, 26. dinasztia; 
Szombathely, Savaria Múzeum, Gothard-gyűjtemény; Kiállítva: Iseum Savariense Régészeti Műhely és Tárház

• Processzió. Apuleius Aranyszamarának központi motívuma a szamárrá változott Lucius részvétele Isis istennő hajózási ünnepének körmenetén, ahol az elöl vonuló pap kezében tartott rózsakoszorúba harapva változik vissza emberré, miután előző éjjel Isis álombéli látomásként hozta tudomására, hogy ezt kell tennie. Az alkímiai szöveg szintén processziót, vagyis körmenetet említ a negyedik napon. A körmeneten egyrészt mindkét mű fúvósok zenéjét említi (Apuleius 1959; Andreae 1994: 53), másrészt a Nap és a Hold szimbolikája is megjelenik a következőképpen. Rosenkreutz elmondása szerint egy Aranygyapjú hátulján szerepelt a következő felirat „A Hold sugárzása olyan lesz, mint a Nap sugárzása, És a Nap sugárzása hétszer világosabb lesz, mint most.” (Andreae 1994: 54) Apuleius művében Lucius látta „éjfélkor hófehér fényben szikrázni a Napot”. (Apuelius 1959).
• Szinkretista istenségek. Mindkét rítus forrásai során találkozunk több olyan istenséggel, akik görög-római istenvilág tekintetében szinkretizmusban álltak Isissel. Ilyen Fortuna alakja, aki nem csak mindkét – itt tárgyalt – forrásanyagban szerepel, de a savariai Iseum kiállításában látható több régészeti emléken is megfigyelhető a két istennő szinkretizmusa.

  Isis Fortuna alakjával díszített lepénysütő forma (másolat)
Szombathely, Iseum Savariense Régészeti Műhely és Tárház, Savaria

 Isis Fortuna szobra a Kr. u. 2-3. századból
Budapest, Magyar Nemzeti Múzeum
Kiállítva: Szombathely Iseum Savariense Régészeti Műhely és Tárház, Savaria 

Konklúzióként levonhatjuk, hogy az alkímiai mű elkészülése (amelynek részleteinek tárgyalásához ennek az írásnak a célja nem elegendő, ám az aranycsinálás kémiai folyamatán mindképpen túlmutat), illetve az Isis kultusz a maga beavatásaival olyan szellemi irányzatok, amelyeknél közös célként jelenik meg, hogy az emberi lelket egy jobb minőség elérése felé terelje. Az erre való törekvés – a jelentős idő és térbeli különbségek ellenére – mindkét irányzat szimbolikáját tekintve kimutatható. Az európai kultúrtörténet szempontjából ezeket a forrásokat vizsgálva is megállapítható, hogy drasztikus világnézetbéli változást hozott a felvilágosodás és a tudományok megjelenése, amelyet talán úgy lehetne legjobban leírni, hogy az ember már nem a kozmosz részeként tekint magára, mint ahogy azt vallástól, korszaktól, történeti és földrajzi háttértől függetlenül a korábbi periódusokban tette. A keresztény világnézettel mélyen átitatott középkorban és kora újkorban (elsősorban a reneszánsz kor törekvéseinek hála) feléledt az igény a „visszatérés” felé, az elmozdulás azonban végül (századokkal később, egy lassú folyamat eredményeként) a másik irányba történt meg, a kozmosz megismerése elvesztette szakrális jellegét, a misztérium pedig tudománnyá vált. Ebben a folyamatban az alkimisták, természettudományos felfedezései jelentős szerepet játszottak. Mintegy összekötő láncszemként fordultak, egyszerre, az objektív természettudomány és a spiritualitás felé is, ezért talán érdemes figyelmünket egy kicsit erre az időszakra is odafordítani, ha szeretnénk a mi modern életünktől drasztikusan különböző korábbi történelmi korok, például az antikvitás, világlátását megérteni.

Nagy Diána
Iseum Savariense Régészeti Műhely és Tárház

Felhasznált források és irodalom

Andreae J. V. (1994): Christian Rosenkreutz kémiai-menyegzője 1459. év. (Biczó I. Ford.) Második kiadás. Jáspis (1989-93): 5 – 102.

Apuleius L. (1959): Az aranyszamár. (Révay J. Ford.) Budapest, Magvető Könyvkiadó, 361pp. (Az eredeti mű megjelent a Kr. u. 2. század közepén.)

Apuleius L. (2004): The Golden Ass. (Kenney R. J. Trans.) London, Penguin Books, 259 pp. (The original manuscript written by Lucius Apuleius in the mid-2^nd century AD.)

Brioschi M. R. (2023): Bacon – A tudás hatalom. Budapest, Líra, 143 pp.

Eliade M. (2004). Kovácsok és alkimisták. Budapest, Cartaphilus kiadó, 274 pp.

Eliade M. (2006): Vallási hiedelmek és eszmék története. Budapest, Osiris kiadó, 1068 pp.

Guénon R. (2023): A Szent tudomány szimbólumai. Budapest, Helikon kiadó, 465 pp.

Steiner R. (1994): Christian Rosenkreutz kémiai menyegzője. (Biczó I. Ford.) Második kiadás. Jáspis (1989-93). 103 – 146.

Steiner R. (1911): A rózsakeresztes kereszténység. (Biczó I. Ford.) Jáspis, 3(9): 1 – 12.

[1] Mivel ez az írás eredetileg, egy, az Iseum Savariense Régészeti Műhely és Tárház állandó kiállításában, szóban elhangzott tematikus tárlatvezetés összefoglalója, az itt kigyűjtött szimbólumok és motívumok az említett kiállítás tárgyi emlékein is fellelhető elemekre szorítkoznak a teljesség igénye nélkül.