Nagy János emlékére              

A Hévízi-tó közel 4,5 hektárnyi kiterjedésével Európa legnagyobb gyógyhatású meleg vizű tava. A tóra az első, tutajokra rögzített fürdőházat a keszthelyi Georgikont alapító Festetics György építette 1772-ben.

Az 1860-as években Hencz Antal keszthelyi építész mérte fel a tavat, és 43 méter mélynek jelölte. Jordán Károly 1907-ben a meder térképezése közben megsejtette, hogy a tó mélye forrásbarlangokat rejt. 1908-ban a fiumei Magyar Királyi Tengerészeti Hatóság búvárja 22 méter mélyre merült, és a függőlegesen leszakadó, sziklás mederfal oldalában repedéseket, üregeket talált, amelyekből víz tört elő.

Az Amphora búvárai a bejárati folyosóban (Ember Sándor felvétele, 1976)

Az 1950-es évekbeli merülések során világossá vált, hogy a fő forráscsoport a 38 méter mélységben lévő sziklafal aljában van. 1972-ben Kovács György és Plózer István megkezdték a forrás bejáratát eltorlaszoló törmelék eltávolítását. Amikor a búvárok bepréselődtek a kitáruló nyílásba, meglepetéssel tapasztalták, hogy a víz vízszintes barlangjáratból tör elő. A folyosó 10–15 méter hosszúságig látszott, a falak 1,5–2 méterre szűkültek, de a járat alacsony mennyezete beljebb megemelkedett, és a folyosó vége a sötétben tűnt el.

Az Amphora búvárai a forrásteremben (Plózer István felvétele, 1975)

A barlang feltárását 1975-től a budapesti Amphora Könnyűbúvár Sport Klub búvárai kezdték meg. Behatoltak a forrásszáj nyílásán, ahol a 38,8C°-os hőmérsékletű, percenként 30–40 ezer liter vízhozamú forrás sodrását is le kellett győzniük. A bejárat után tágas, 14 méter magas és 17 méter átmérőjű terembe jutottak. A termet középen, 40–41 méter mélységben iszapnyereg osztotta ketté, a keleti oldalon kisebb, a nyugati oldalon nagyobb mélyedést alkotva. Végre beigazolódott a régi sejtés: a Hévízi-tó vize kettős eredetű. Az iszapnyereg keleti oldalán 43 és 40 méter mélységben 17,2°C-os, míg a nyugati oldalon 46 méter mélységben 41,3°C-os víz tör fel. A vízminták vizsgálatával kiderült, hogy a hideg víz 7–8, a meleg víz 12–14 ezer éves! Ennyi idő telt el azóta, hogy a jégkorszak végén lehulló csapadék leszivárgott a mélybe, ásványi alkotókban dúsult, majd gyógyvízként a felszínre tört.

Markazitgömböc a Hévízi-forrásbarlangból (Vig Károly gyűjtése, 1985)

A meleg víz forrásai körül sárgásan, fémesen csillogó, néha több kilogramm súlyú markazitgumók, markazittömbök és „dárdakovandok” hevertek, amelyek felszínét a forrás mozgó homokja fényesre csiszolta. De hogy kerültek oda? És mi az a markazit?

A hévízi forrásbarlang 5–7 millió éves márgás és homokköves rétegsorban alakult ki. A Keszthelyi-hegység úgy 10 millió éve még szigetként emelkedett ki a Pannon-tengerből. A lassan kiédesedő beltengerben, a későbbi Pannon-tó öbleiben leülepedő szerves anyag bomlása során felhalmozódott vas-szulfidból képződött a markazit. Leggyakoribb kristályalakja a táblás kristályok, jellegzetesek az ikres dárdahegy kristályok és a gömbös, vesés kialakulások.

A barlang falában a szulfidos képződmények réteget alkotnak. Ebből mállottak, mosódtak ki és hullottak a barlang fenekére a különféle lemezes és gömbökből összenőtt aggregátumok, ágas-bogas markazitkiválások.

Markazitformáció a Hévízi-forrásbarlangból (Vig Károly gyűjtése, 1985)

A forrásbarlangból előkerült kisebb-nagyobb darabok sokszor rejtik a Pannon-tó jellegzetes kagylói, a balatoni kecskeköröm (Congeria ungula caprae) és szívkagylók (Limnocardium-félék) és a parton élő növényzet maradványait.

A bemutatott darabokat Vig Károly gyűjtötte 1985-ben, amikor az Amphora búvárklub tagjaként a Hévízi-forrásbarlangban merült.

Vig Károly
entomológus, főmuzeológus
Savaria Múzeum

Irodalom:
Solt P. (2017): Az Amphora Búvár Klub kutatásai a Hévízi-tóban (Plózer István kutatóbúvár emlékére). – A Magyar Földtani és Geofizikai Intézet Évi Jelentése 2014–2015, pp. 131-142.