A 20. századi népi építészeti vizsgálatok során a nyugat-dunántúli háztípus meghatározására vonatkozó egyik legfontosabb hivatkozás Pável Ágostonnak az 1936-ban közölt Őrségi képek című írása, ami a saját szerkesztésű folyóiratában, a Vasi Szemlében jelent meg. Ennek a közlésnek az alapja egy 1935 nagyhetén, nagycsütörtöktől nagyszombatig (április 18–20.) megtett gyűjtőút volt. Pável, a szombathelyi „múzeum őr”, Gönyey Sándort kísérte, aki a budapesti Néprajzi Múzeumtól érkezett Vas vármegyébe fényképes és tárgyi gyűjtésre. A három napos közös gyalogút a szentgotthárdi vasútállomásról indulva a Rábakethely (ma Szentgotthárd része) – Máriaújfalu (ma Szentgotthárd része) – Farkasfa – Kondorfa – Szalafő – Őriszentpéter útvonal bejárását foglalta magába. Pável Ágoston aztán az „Őrségi képek” közlésével lényegében megírta a vasi kistáj első 20. századi néprajzi tanulmányát.

1. kép. Pável Ágoston által 1936-ban közölt fényképfelvétel Zsoldos János kerített házáról, Szalafő Pityerszerén

Érdekes módon, a mindössze három napos néprajzi gyűjtés eredményeként 1936-ban publikált szöveges és képes (fotó, rajz) dolgozatban bemutatott épületek az Őrség kiemelkedő helyben megőrzött népi építészeti emlékeiként (1. kép), a hagyományos őrségi táj képzetétől elválaszthatatlan látványoságokként intézményesültek a 20. század második felében. Ebben fontos szerepet játszott, hogy az egyébként sajátosan szubjektív, lírai hangulatú közlemény az eredeti helyszíneken fellelt, archaikus vonásaikat őrző őrségi épületek (pl. füstöskonyhás ház, kerített ház, telki építmények) érzékletes etnográfiai leírásait is nyújtja. Az ilyen lakóházak alaprajza egyenes, L vagy Ú alakú, aminek első helyisége volt a szoba, amit a kémény nélküli füstöskonyha követett. E mögött esetleg másik szobával, vagy kamrával, istállóval és pajtával folytatódott. Gönyey Sándor a gyűjtőnaplójába alaprajzokat is készített Visontai Dániel kástujáról, illetve Zsoldos János szalafői kerített házáról, valamint az út során fényképezett témákat is rövid leírásokkal, megjegyzésekkel is rögzítette.

2. kép. Pável Ágoston által 1936-ban közölt alaprajz Zsoldos János kerített házáról, Szalafő Pityerszerén

Pável Ágoston az Őrségi képek nyomtatott cikkében szintén közölt alaprajzokat: Bedi Józsefék pajtapincéjéről (Farkasfa, 104. hsz.), Visontai Dániel kástujának földszintjéről és emeletéről (Szalafő: Pityerszer 131. hsz.), továbbá Zsoldos János kerített házáról (Szalafő: Pityerszer 132. hsz.), amely utóbbi rajzot „PÁ” monogrammal is ellátta (2. kép). Pável és Gönyey valóban az egyes megtalált népi épületek eredeti, családi gazdálkodással kapcsolatos végső állapotait rögzítették. Sőt, bizonyos értelemben már ők is elkésve érkeztek az 1930-as évek közepén. Miként az őrségi kerített házakról is olvashatjuk:

„A kerített házak legeredetibb típusát a Zsoldos János 132. sz. házán, a Visontaiék közvetlen szomszédságában tanulmányozhattuk. Kerítettnek azért hívják, mert „e van kertülve”. Valamikor mind a négy oldalról be volt építve s így bátorságos menedékül szolgálhatott az erdő vadjai s a futó betyárok ellen. Valóságos kis vár volt a dúvadakban még bővelkedő hatalmas erdőségek közepette az irtványokon létesült első települések idejében. Ma már sok tekintetben hátrányosak ezek a nagy régi hagyományokat őrző hajlékok. Növelik a tűzveszélyt s tűzvész esetében sokkal nehezebb, szinte kilátástalan az oltásuk. Meg aztán a körülépített udvaron felhalmozott és rothadó trágya – alig 1–1 ½ lépésnyire a lakószobák ajtajától-ablakától – városi fogalmak szerint kibirhatatlan és állandó áporodott bűzt s a legyeknek millióit jelenti. Azért a negyedik oldal kapus szárnyát ma már mindenütt lebontották, úgy hogy tökéletes kerített házat az Őrség területén manapság már nem találni. Három oldalról kerített azonban Szalafőn, főleg a Piyter- és Felsőszeren, még szép számmal akad.

A Zsoldos János portája – a gazda saját vallása szerint – nem régen tökéletes „kerített ház” volt. De 3 évvel ezelőtt – az előbb említett okokból – lebontották a homlokzati oldalon az oszlopokon és boronafalon álló szalmatetőt s a kb. 3 méteres vesszőfonatos kaput, mely a téglaalakú épület két hosszabbik oldalát kötötte össze.”

Az 1930-as évektől a falujáró néprajzi fotográfusok, fotódokumentaristák között kiemelkedő teljesítményt hozott létre a zalaegerszegi születésű Tóth János (1899–1978) építész is, aki még 1922-ben került Szombathelyre városi főmérnöknek. A falusi parasztházak kutatása, fényképes dokumentálása, felmérése Tóth János szakmai életútjának meghatározó programja volt. Kezdetben egy szombathelyi hivatalnok társa motorjának hát ülésén kezdte el járni a vasi falvakat a falusi parasztházak fényképezése céljával. Az erős művészi hajlamokkal is bíró Tóth Jánosnak a népi építészeti múzeumokra vonatkozó vízióit azonban majd csak a második világháború lezárása (1945) utáni évtizedekben sikerült megvalósítania. Ebben jelentős szerepet játszott, hogy Tóth János 1957 és 1965 között az Építésügyi Minisztérium Műemléki Osztályának munkatársa volt, ahol a népi műemléki munkát és a falumúzeumi mozgalmat szervezte. Barabás Jenő (1920–1994) budapesti egyetemi tanárral és Szentmihályi Imre (1924–1986) zalaegerszegi néprajzos muzeológussal közösen dolgozta ki a Göcseji Falumúzeum szakmai programtervét (1963–64), ami 1968. augusztus 20-án nyílt meg. Majd szintén Barabás Jenővel és Bárdosi János (1933–1983) szombathelyi néprajzos muzeológussal közösen dolgozta ki Tóth János a Vasi Múzeumfalu szakmai programtervét (1967), ami 1973. augusztus 20-án nyitotta meg kapuit.

3. kép. Képes levelezőlap az 1980-as évek elejéről. Őrségi Műemlékegyüttes. Szalafő Pityerszer. Kerített ház.
Fotó: Székely Anikó

A kiválasztott falusi népi épületek múzeumi védelmére, a megyeközpontokba való átszállítását az indokolta, hogy azok eredeti környezetükben elpusztultak volna. A termelőszövetkezeti gazdálkodásra, szocialista életmódra átalakított falvakban a korszerűsítés lázában égő községi vezetők, tanácselnökök mindent elkövettek, hogy megszabaduljanak a nagyarányú fejlődéssel (pl. komfortos kockaházak) szemben álló, szégyelleni való „nyomorúságos viskóktól”. Az 1960-as években és az 1970-es évek első felében az Országos Műemléki Felügyelőség csak az állami tulajdonba került épületekhez adhatott állami támogatást, a többi magántulajdonban hagyott épületet csak védetté nyilváníthatta, megmaradásuk így kérdéses maradt. Dr. Gonda György megyei tanácselnök javaslatára 1962-ben Vas megyében történt az első paraszti épület állami megvásárlása, ez pedig nem volt más, mint a már Pável által is leírt, Szalafőn álló, ám ekkor már pusztulásnak indult szép kialakítású emeletes kamraépület („kásté”, vagy „kástu”). Ez az épület képezte Szalafőn a pityerszeri népi műemlékegyüttes 1970-es évek közepén kialakított magvát, aminek részévé vált Zsoldosék már említett, három oldalról kerített háza is (3. kép). Az 1946-ig füstöskonyhás, kémény nélküli lakóház a porta legértékesebb épülete. A helyben, eredeti környezetében (in situ) megőrzött, országosan is kiemelkedő jelentőségű népi építészeti emlékeken túl Szalafő Felsőszeréről még 1969-ben szintén áttelepítettek egy kerített házat a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumba, annak délnyugat-dunántúli tájegységéhez. Valamint a Szalafő Papszerén egyik még álló, füstöskonyhás, egykor szintén kerített házat 1976-ban bontották el és szállították Szombathelyre, a Vasi Múzeumfaluba. Hajmási Erika régész előzetes ásatásai és Tóth János építészmérnök rekonstrukciós tervei alapján, az eredeti méreteinek és alaprajzi tagolódása megfelelően később ez a lakóház fel is épült. A szombathelyi skanzen szalafői kerített házába azonban nem került állandó berendezés, az őrségi népi lakáskultúrát reprezentáló enteriőr, ehelyett kiállítóhelyként, rendezvényhelyszínként hasznosult. Majd 2011-ben itt hoztuk létre a Kézműves Portát, benne bognár, fazekas, népi textiles és kefekötő kiállítási és élő műhelyekkel, valamint kézműves információs ponttal (4. kép).

4. kép. Kézműves Porta a Vasi Múzeumfalu szalafői kerített házában

Dr. Illés Péter
főmuzeológus

Felhasznált irodalom

Bárdosi János
é.n.        Őrségi Népi Műemlékegyüttes Szalafő Pityerszerén. Vas Megyei Múzeumok Katalógusai 82. Szombathely: Vas Megyei Múzeumok Igazgatósága

Illés Péter
2003     Pável Ágoston: az élmény, az irodalomtudós és az etnográfus konfliktusa. Vasi Szemle 57, 1. 55-68.

Illés Péter (szerk.)
2011     Kézműves Porta a Vasi Múzeumfaluban. Szombathely: Vas Megyei Múzeumok Igazgatósága

Pável Ágoston
1936     Őrségi Képek. Vasi Szemle 3, 1. 318–338.

Tóth János
1971     Az Őrségek népi építészete. Budapest: Műszaki Könyvkiadó