Horváth Ernő és Tallós Pál emlékére

„Levédia és Etelköz füves sztyeppjein vándorolt eleink ősi ismerősei a pusztai kökörcsinnek. Még szürke mozdulatlanságba dermedt az erdei tisztások, homoki legelők és a száraz lejtők gyepszőnyege, amikor bundácskáikba burkolózva, lila virágkelyheikkel beharangozzák (pulso-are = lüktetni, harangozni) a kökörcsinek a tavasz érkezését. … Művelődéstörténeti érdekesség, hogy a kökörcsinben a kék színt jelentő kök szó rejtőzik. Népünk tehát ennek az Eurázsia belsejében élő és elterjedt növénynek ismeretét a török népekkel való első találkozás idejéből hozta magával. … Ugyanennek módosulása a kikerics név is, amellyel a kökörcsint ma is összetévesztik, jóllehet a kökörcsin tavasszal, a kikerics pedig ősszel nyílik.” Ilyen költői sorokkal ír dr. Csapody István (1930–2002) erdész-botanikus 1982-ben e szép virágnemzetségről.

Leánykökörcsin (Pulsatilla grandis), Bozsok, 2021. márc. 7.

Legismertebb faja az ibolyaszínű leánykökörcsin (Pulsatilla grandis), egyik legszebb kora tavaszi, március–áprilisban nyíló növényünk, amelynek virágait és kocsányát sűrű, gyapjas-selymes szőr védi a hidegektől. Felálló virágai nagyok, ibolyásak vagy kékeslilák, kehelyszerűen törnek a felszínre, ezért eleinte szártalannak tűnnek. Májusra kialakuló termése is díszes aszmagcsomó, tollas bóbitákkal.

Leánykökörcsin, Velem, gyűjtés: 1964. ápr. 5. Horváth Ernő, határozás: 1966. szept. Tallós Pál

Élőhelyei sziklagyepek, lejtősztyepek, bokorerdők, lösz- és homoki gyepek; megyénkben hegyi réteken pompázik. Hazánkban elsősorban a Magyar-középhegységben és a Dél-Dunántúlon fordul elő. Az Alföldön és a Nyugat-Dunántúlon ritka. Vas megyénkben csak néhány kis állománya fordul elő. Kőszeghegyalján Bozsok, Cák és Kőszeg határában él. Bazalt tanúhegyeink közül többről is ismert, de például a túlbányászott Sághegyről kipusztult. Megyénkben megmaradt kis állományai veszélyeztetettek, helyenként alig néhány példánya virágzik. Védett növény, egy tő természetvédelmi értéke 10 000 forint.

 Fekete kökörcsin (Pulsatilla nigricans), Bozsok, 2021. márc. 7.

A leánykökörcsin „testvére” a fekete kökörcsin (Pulsatilla nigricans), amelynek virága bíborfekete és bókoló, március–májusban nyílik, május–júniusban kialakuló aszmagtermésének szőrbóbitája csavarodott. Az előző fajhoz hasonló élőhelyeken előforduló, mészkedvelő sztyepnövényünk. Hazánkban a Magyar-középhegységben még viszonylag gyakori, a Dél-Dunántúlon szórványos, az Alföldön és a Nyugat-Dunántúlon ritka. Vas megyénkben a Kőszegi-hegységben a leánykökörcsinnél említett helyeken ritka, a Kemenesháton helyenként gyakoribb.

Fekete kökörcsin, Velem, gyűjtés: 1964. ápr. 5. Horváth Ernő, határozás: 1966. szept. Tallós Pál (virágzó példány)

E faj állományai is veszélyeztetettek visszaszorulóban vannak. Mindkét növény élőhelyeit leginkább a művelés (legeltetés, kaszálás) felhagyása miatt bekövetkező cserjésedés veszélyezteti, természetes élőhelyeiken hétvégi telkek, szőlők és gyümölcsösök létesültek. Védett faj, egy tő természetvédelmi értéke 10 000 forint.

Fekete kökörcsin, Velem, gyűjtés: 1965. jún. 2. Horváth Ernő, határozás: 1966. szept. Tallós Pál (terméses példány)

Tekintettel arra, hogy hazánkban az említett és a további kökörcsinfajok is már évtizedek óta védettek, a Savaria Múzeum herbáriumában csak néhány régebben gyűjtött példány található belőlük. Ezek közül mutatjuk be a leány- és a fekete kökörcsin egykor Velem határában gyűjtött példányait, utóbbit terméses állapotban is. A két faj fényképei pedig Bozsok határában készültek napjainkban.

A herbáriumi növénypéldányok gyűjtője, Horváth Ernő (1929–1990) muzeológus, a Savaria Múzeum Természettudományi Osztályának vezetője (1954–1989) volt, akinek ősnövénytani, florisztikai, természetvédelmi és a vasi természettudósok munkásságával foglalkozó tudománytörténeti munkái a legjelentősebbek. Kezdeményezője és irányítója volt az Alpokalja Természeti Képe tudományos kutatási programnak, szerkesztette az eredményeket bemutató Praenorica I (1981) és II (1987) kiadványokat. Noha ő maga is jól ismerte e két kökörcsinfajt, a herbáriumi lapokon meghatározóként Tallós Pál (1931–1968), a tragikusan korán elhunyt erdőmérnök-botanikus, az Erdészeti Tudományos Intézet munkatársa neve szerepel.

Balogh Lajos dr.
botanikus főmuzeológus, Savaria Múzeum

Erdő Ádám
természettudományi asszisztens, Savaria Múzeum

Fényképek: Erdő Ádám

Irodalom:

Csapody I. (1982): Védett növényeink. – Gondolat Kiadó, Bp, 349 pp.
Farkas S. (szerk.) (1999): Magyarország védett növényei. – Mezőgazda Kiadó, Bp, 419 pp.
Keszei B. (2005): A tavaszi orgona és a bariszőlő, avagy megőrizhető-e a Kőszegi Tájvédelmi Körzet botanikai gazdagsága? – Vasi Szemle 59(6): 679–689.
http://www.vasiszemle.hu/2005/06/keszei.htm
Király G. (szerk.) (2007): Vörös Lista – A magyarországi edényes flóra veszélyeztetett fajai. – Sopron, 73 pp.
http://www.termeszetvedelem.hu/_user/downloads/vedett_fajok/Red%20List_final%20version.pdf
Mesterházy A. és Kulcsár L. (2015): Kiegészítések a Nyugat-Dunántúl flórájának ismeretéhez. – Kitaibelia 20(2): 213–234.
https://ojs.lib.unideb.hu/kitaibelia/article/view/8786
Szinetár Cs. és Balogh L. (1997): Vadvirágot unokáinknak! Vas megye természeti értékei, védett tavaszi virágai. – Vas Népe 42(50): 9 (febr. 28.).
https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/VasmegyeVasNepe_1997_02/?pg=360&layout=s