A Smidt Múzeum gazdag fegyvergyűjteménye rendelkezik két igazán különleges darabbal, két úgynevezett szélpuskával.

Bartholomäus Girandoni (vagy Girardoni), tiroli órásmester 1779-ben tervezte meg híres fegyverét, egy szélpuskát (németül Windbüchse), melyet 1780 és 1815 között használtak az osztrák császári hadseregben. A fegyvert híressé Meriwether Lewis százados tette, aki társával, William Clark alhadnaggyal és számos önkénessel Thomas Jefferson és az amerikai Kongresszus megbízásából 1803 és 1806 között egy expedíciót szervezett Észak-Amerika nyugati részének felfedezésére. Lewis saját fegyvere az expedíció során egy Girandoni szélpuska volt, melynek hangtalan, füst nélküli működését ámulattal figyelték az indiánok, de az expedíció többi tagja is.

A korát meghaladó fegyver különlegessége, hogy ez volt a világ első hadrendbe állított ismétlőpuskája, melynél ráadásul cső tölténytárat alkalmaztak. Egyszerre 20 ólomgolyót lehetett tölteni a vízszintes csőtárba, további 80 darabot pedig egy vékonyfalú tölténytubusban hordtak kezelőik. Kúpszerű gáztartály 30–40 lövésre elegendő gázmennyiséget tárolt, miközben egy fegyverhez az előírás szerint három feltöltött tartály tartozott.

A Girandoni-rendszerű szélpuskának számos előnye volt kortársaihoz képest: a tűzgyorsaság mellett ide tartozott a halk működés, a füstnélküliség, valamint a gyors újratöltés, melyhez ráadásul nem kellett felállnia kezelőjének. Hátrányai miatt azonban mégis rövid életűnek bizonyult. A gáztartály újratöltése rendkívül idő- és energiaigényes volt, a lakatszerkezet kényesnek bizonyult, a fegyvernek nemcsak kisebb volt a lőtávja, de a közelharcban sem lehetett használni (a gáztartály tusharcra alkalmatlan volt, szuronyt pedig a csőre nem lehetett erősíteni), végül pedig egyedisége külön kiképzést igényelt, így az akadályozta szélesebb elterjedését a legénység körében.

A Girandoni szélpuska rövid életűnek bizonyult az osztrák hadseregben, és az eredeti típusból mindössze 1500 példányban készült, így az ma igazi ritkaságnak számít. Noha a hadsereg kivonta a szolgálatból, a Girandoni-rendszerű szélpuskákat mások is készíteni kezdték civil használatra (például vadászfegyverként) így például a bécsi Joseph Lowenz, Joseph Schembor és Joseph Contriner, sőt még Angliában is talált másolókra, ahol a londoni Samuel Staudenmayer készített ilyen fegyvereket. Ezek sokszor különleges díszítésű, az eredetihez képest továbbfejlesztett, vagy jelentősen módosított szélpuskák voltak. Ezek közé tartozik a Smidt Múzeumban található két példány is, melyet Joseph Lowenz készített, feltehetően a 18. század legvégén, az 1790-es években. A fegyver egy módosított szerkezet, hiszen nem ismétlőpuskákról, hanem egylövetű szélpuskákról van szó. Az egyik példány hiányos, mivel a puskacső hiányzik, a másik viszont teljes darab. Mindkettőn jól olvasható a készítő neve: „Jos. Lowenz in Wien”. A rendkívül jó állapotú fegyverek megtekinthetők a Smidt Múzeum állandó kiállításában.

Forrás:
Lugosi József: Az 1780 M. Girardoni-szélpuska a Hadtörténeti Múzeum gyűjteményében. In: Hadtörténelmi Közlemények 23. (1976) 2. sz. 364–369.

Tangl Balázs
történész-muzeológus
Smidt Múzeum