A „római” otthonok elengedhetetlen tartozékai a ház szentélyei, ahol az egy háztartásban élők (tehát a rabszolgák is) együtt imádkozhatnak a szűken vett család jólétéért, gazdagságáért. Ezeket a larariumokat a ház központi részében, de mindenképpen valamilyen tágas közösségi térben állították fel (olykor csupán falmélyedés, vagy festett fülke formájában).

Pompei, Vetutius Placidus „falodája” – larokkal

Ezen szentélyek legközismertebb „lakói” a larok (vagy latinosan lares). Az ifjúként, tunikában és babérkoszorúval a fején ábrázolt figurák kezükben általában bőségszarut és kis áldozótálat tartanak, várva a felajánlásokat.
Az archaikus felfogás szerint a családfő, a pater familias feladatai közé tartozik a háztartásban élők kormányzása, sorsukról, a család vagyonáról és jó szerencséjéről való gondoskodás. Ebbe tartozott a larok felé történő felajánlások megtétele, a szellemek, ősök, istenek tiszteletének irányítása is.
A Nagydém (Veszprém megye, pápai járás) közelében 1906-ban megtalált larnak (és egyéb larariumhoz köthető leleteknek) nagy valószínűség szerint egy lovagrendű családfő mutatott be áldozatokat villájában. Minderre szép kidolgozása (valószínűleg dél-itáliai műhelyben készült), tunikája szélén megjelenő keskeny sávok utalnak.

Nagydémi lararium: egy Apollo, egy lar szobor, 2 mécses, és egy bronz kancsó

Nem tudjuk, hogy milyen körülmények között távolították el otthonából (nem a villagazdaság területéről származik, régészeti körülmények pedig nem rögzítették), de erre csak a legritkább esetben kerülhetett sor (pl. költözés, menekülés, esetleg lopás utáni elrejtésről lehet szó).
Kalandos története a 20. század hajnalán folytatódott: a szántás utáni trágyázáskor megtalált leletegyüttest a bérlő visszatartotta, többszöri szóbeli és írásbeli felszólítás után hajlandó volt átadni a Veszprém megyei – később éppen a leletet megszerző Laczkó Dezsőről elnevezett - Múzeumnak, de csak egy részét (erre egyébként a törvények akkor lehetőséget biztosítottak). A kisméretű lar szobor és a „négerfejes” mécses a Frankl család (ők voltak a terület bérlői) magángyűjteményébe került, Pozsonyba.
Úgy látszik a leletek értékéről, mind a múzeumnak, mind a megtalálóknak sejtései voltak, így Laczkó mindent elkövetett, hogy a még elérhető – valószínűleg a leletegyüttes több eleme is értékesre került – darabjait megszerezze. Sikerült tudományos vizsgálatra pár napra kölcsönkérnie az említett két műtárgyat, majd különböző okokra hivatkozva elodázni visszaadását. A hosszú egyezkedés és huzavona és rengeteg közbenjárás után csak 1914. május 20-án került pont az ügy végére.

                                                      Laczkó Dezső (fotó: Nemzeti Örökség Intézete)

Az ajándékozó Frankl család először csak kitüntetést, később nemesi címet szeretett volna kapni szolgálataiért cserébe. A leletegyüttes azonban önmagában még nagyon kevésnek bizonyult a nemesi cím megszerzéséhez; először 25-30 ezer korona (később ez 100 ezer koronára módosult) közcélú alapítványokba fektetésével és természetesen a hazafias felajánlás fejében sikerült kijárni (főképp Laczkónak) a nemesi rangot.
A nagydémi lararium anyagát már Széphelyi Frankl Henrik és testvére, Vilmos ajánlotta fel a Veszprémvármegyei Múzeumnak, melynek larja, így egy 20. századi család előmenetelét is egyengette.

 Az eredeti tárgyegyüttest ma is a veszprémi múzeumban őrzik, hiteles műtárgymásolata a szombathelyi Iseumban látható.

Katona Ádám
tárlatvezető
Iseum Savariense