A legyező. Egy olyan eszköz, amelynek funkciója az idők során többször változott: a hatalom jelképe volt, a királyi méltóság tartozéka, a kommunikáció és az érzelmek kifejezésének az eszköze, valamint öltözködési kellék. Változatos anyagokból készül, különböző motívumokkal és ábrázolásokkal díszítik, amitől szinte olyanná válik, mint egy összehajtható, magunkkal vihető festmény.

Szerkezetileg az összehajtható legyezőnek két típusát különböztetjük meg. A laplegyezőnél a küllőkre ragasztják rá az egybefüggő, harmonikaszerűen hajtogatott lapot, míg a küllőlegyezőnél („brisé”) hiányzik a fedőlap, magukat az egymásra csúsztatható küllőket rögzítik szalaggal vagy madzaggal. A Smidt Múzeum állandó kiállításában is látható egy igazán különleges és egyedi küllőlegyező, amely ajándékként került a gyűjteménybe. A legyező fehér színű, a 20. század elején készült, 16 cm hosszúságú és 14 darab sima celluloid lapból áll. A lapokat nemcsak szegeccsel rögzítették alul egymáshoz, hanem a legyező felső részén egy textilszalag segítségével is összekötötték. A küllők felső része apró, áttört mintákkal díszített. A kissé kopottas legyezőn egy Japán tájkép jelenik meg hegyekkel és egy épülettel, valamint az előtérben két hölgy látható. A japán hölgyek kék színű kimonót, valamint rózsaszín obit - a kimonó megkötésére és díszítésére használt széles övet - viselnek.

Annak ellenére, hogy magának a legyezőnek a feltalálói nem a japánok voltak, mégis a legyező összecsukhatóvá és hordozhatóvá fejlesztése hozzájuk köthető. A kínaiaktól átvett merev papír legyezőt alakították tovább, melyre a hagyomány úgy tartja, hogy a denevér szárnya, vagy esetleg a pálmalevél bordái adhatták az ötletet. A tradicionális összecsukható japán legyező vékony bambusz csontokból és legyező formájú, kézzel készített cellulózszállal megerősített papírból („washi”) állt. Eredetileg csak az arisztokraták és a szamurájok használták a legyezőket, de nem csak a hűsítés eszközeként, hanem könnyű hordozhatósága miatt írófelületként is szolgált elősegítve a kommunikációt, de státuszszimbólumként vagy akár fegyverként is előfordult. Számos példa található arra is, hogy a legyezőkre fontos információkat jegyeztek fel, mint például szabályokat, előírásokat, imákat vagy bírósági végzéseket, sőt mi több legyezőre rajzolt térképekkel is találkozhatunk. Japán első exportcikke – kínai közvetítéssel - Európába pedig nem más volt, mint a legyező. Így a kereskedelem és a Selyemút révén a 15. századra az összecsukható legyezők elérték Európát, ahol dekoratív művészeti tárgyként fogadták őket. Kezdetben csak az uralkodói rétegben jelentek meg, majd később szélesebb körben is népszerűvé váltak, és a hétköznapi élet fontos kiegészítői lettek. Japánban a legyező egy nélkülözhetetlen eszköz, hiszen a vallásos ceremóniák szimbóluma. Ezen kívül a hagyományos színpadi tánc és a teaszertartások eszköze, valamint a különböző rítusok elengedhetetlen tartozéka. Félkör alakjával pedig olyan, mint a japánok szent hegye, a Fuji.

Novák Fanni
múzeumpedagógus
Smidt Múzeum  

Felhasznált irodalom:

Fujiko Abe, Yoshifumi Ohbuchi, Tsutao Katayama, Hidetoshi Sakamoto: Analysis of japanese folding fan’s characteristic structure and traditional technical skill

Márai Botond: Mesterséges szellő. In: Múzsák – Múzeumi Magazin, Bp., 1992.

https://www.orientpress.hu/cikk/2017-09-01_a-husitestol-a-flortolesig--kis-legyezotortenet-

https://www.soas.ac.uk/gallery/traditionsrevised/origin-of-the-folding-fan.html

https://terebess.hu/konyvkiadas/szorolapok/legyezo.html