Káldy Lajos 1922 április 1-én született a Vas megyei Csipkereken. Onnan ered a falusi táj, a föld  iránti szeretete, az ottani lét iránti tisztelete és alázata, amely aztán egész életén át elkísérte. Az elemi iskolát már Kőszegen végezte. Elmondása szerint gyakran rajzolta meg osztálytársai házi feladatait, melyekért némi zsebpénzhez jutott. A rajzi alapokat és a perspektíva látásmódját Soltész János tanártól sajátította el. A polgári iskola után egy évig otthon maradt, sajnos a család nehéz anyagi körülményei miatt nem tudott képességeinek megfelelően tovább tanulni. Végül mérlegtanoncnak állt be. A MÁV Járműjavítóban dolgozó bátyjának köszönhetően került Jaksa Istvánhoz rajzolni tanulni, majd a Derkovits Gyula Képzőművészeti Szabadiskolába, amelyet Radnóti Kovács Árpád és Burány Nándor vezettek. 1963 és 1967 között a Pécsi Tanárképző Főiskolára járt, ahol aztán rajz-földrajz szakos tanári diplomát szerzett. Nyugdíjba vonulásakor pedagógus szolgálatért érdemérmet kapott.1961-től rendszeresen készített rajzokat a Savaria Múzeum számára többek között Szentléleky Tihamérnak is.

Nehéz, mozgalmas és színes élete egészén keresztül a rajz és a népművészet iránti elkötelezettség kísérte. A zöldek végtelen skálájával festette képeit. Mesterien használta a hideg-meleg színkontrasztok hatásait. Radnóti Kovács Árpádtól, mesterétől és példaképétől tanulta a friss, ropogós festői előadásmódot, a szaftos festőiséget. Burány Nándortól a tiszta színekre való törekvést, a színörömöt.

Káldy Lajos így vall magáról: „ A varázslatos szépségű magyar táj festője lettem”. Vízfestményein, melyeket a legszívesebben festett, megjelennek a csendéletek, a mezők, erdők, a falusi táj, az oly sokak által a falinaptárokról is ismert borospincék, valamint időnként a városi architektúrák.

Pontosan ilyen a téli táj romantikájában, a park közepén magas hófödte fenyőfák mögött álló víztornyot megörökítő festménye is. A kép bal sarkában vázlatosan megfestett emberfigurák által még jobban érződik az építmény és a természet monumentalitása.

Ahogyan más festményeknél, úgy Káldy Lajos ecsethordozása itt is könnyed. Biztos vonalai érzelmeket váltanak ki belőlünk, nosztalgikus hangulatba ringatnak. Visszavisznek gyermekkorunkba, a  szülői, talán a nagyszülői házba. Visszavisznek a múltba, egy idilli tájba, ahol épület és természet még egységet alkottak. Visszavisznek oda, ahol az élet élet volt, nem örökös rohanás és kapkodás. Visszavisznek oda, ahonnan indultunk, visszaadva a harmóniát és a lelki békét, amelyet valahol félúton sokan elvesztettünk.

Cebula Anna
művészettörténész, igazgató
Szombathelyi Képtár

*a festményt a Savaria Múzeum Néprajzi Osztályának gyűjteményében őrizzük