Székesfehérváron, a József Attila Gimnáziumban érettségiztem 1974-ben. A jó nevű gimnáziumot az egykori ciszter gimnáziumból hozták létre, amely gondos gazdaként őrizte és használta fel az oktatásban a szertárakban megbújó kincseket. Kémia szakra jártam és szertárosként a legnagyobb öröm volt felfedezni a hatalmas, üvegezett szekrényekben, míves üvegekben tárolt vegyszereket, az első találkozáskor még ismeretlen rendeltetésű üvegedényeket, palackokat, berendezéseket. Szerencsére, a biológia-szertárba is bejárásom volt, hiszen ott is szertáros lehettem. Talán ott, a rendben sorakozó preparátumokon keresztül szerettem meg igazán a rendszertant, és ott fogalmazódhatott meg bennem, hogy egyszer természettudományi múzeumban fogok dolgozni. Felsorolni is nehéz lenne, mi minden volt abban a biológia szertárban, még egyiptomi múmia is!

Amikor az érettségi után néhány évvel ellátogattam egykori tanáraimhoz, a biológia-szertár üresen tátongott. Állítólag az új igazgató utasítására elajándékozták a preparátumokat.

Nem egyedüli történet az enyém. Számos nagynevű, nagy múltú oktatási intézmény szertára ment veszendőbe, pusztult el a nemtörődömség, a gondatlanság vagy éppen a tudatos mellőzés miatt. A régi szertárak leltárkönyvei, egykori diákok visszaemlékezései és a megmentett szertárak tanúskodnak egy hajdani gazdagságról. Arról az időről, amikor a szertárakban őrzött tárgyak az oktatás szerves részét képezték, a szemléltetés egyedüli eszközei voltak.

Abban a világban nem volt gond egy-egy preparátumot megrendelni, hiszen a terjedelmes listákból csak választani kellett – és persze fizetni. Lehetett akár kacsacsőrű emlős, bármelyik főemlős, egzotikus hüllő, rovargyűjtemény, ragadozó madár – a szállító cégek révén szinte bármilyen preparátum beszerezhető volt. (Ugyanakkor nem szabad elfelejteni az ajándékozás útján történő gyarapodást sem!) Nem létezett a mai értelemben vett természetvédelem, fajvédelem, szabad zsákmány volt minden.

Napjainkra a helyzet gyökeresen megváltozott. Az egyes nemzetek szigorú természetvédelmi törvényei, a nemzetközi egyezmények szinte lehetetlenné teszik az ilyen jellegű gyarapítást. A régi preparátumok – ahol megmaradtak – felértékelődtek, múzeumi darabokká váltak.

A Savaria Múzeum Szertárból múzeum című kiállítása a hajdani, gyakorta pusztulásra ítélt biológia-szertáraknak állít emléket. Találkozunk az egykori szertárak funkcióját átvevő digitális világgal, amely sokszínűségével ugyan szélesre tárja a megismerés lehetőségét, de éppen virtuális volta miatt nem helyettesítheti a „hús és vér, csont és szőr, csont és toll”, azaz megtekinthető, körbejárható, esetenként kézbe vehető preparátumokat.

Vig Károly, entomológus, muzeológus