2019. jan 07.

Tudta? A kelták használtak először fazekaskorongot

írta: Savaria MHV Múzeum
Tudta? A kelták használtak először fazekaskorongot

kelta_korongolt_edeny.jpg

A 2000-es évektől meginduló nagyberuházások, autópálya-építések és infrastruktúra-fejlesztések a hazai régészetet is fellendítették. Ezek az építkezések gyakran érintették elődeink elpusztult településeit, temetőit, amiket a régészek feltártak, hogy átadhassák helyüket a fejlődésnek. Ez történt Hegyfalun is, ahol „Európa vasemberei”, a kelták egy temetőjét rejtette a föld. Ők az őskor utolsó időszakában, a vaskorban és az ókorban éltek Közép-Európában. A régészeti és római írott források alapján törzsi szervezetben éltek, amelyben a harcosok kiemelt szerepet kaptak. Ezt mutatják a sírokban talált férfiak erőteljes, jól fejlett csontjai, és a gazdag mellékletek. Habár a temető sírjait kifosztották, így is maradt néhány dísztárgy, ékszer, ebből lehet következtetni, hogy a halottakat jobban ellátták a túlvilágra. A sírok körül négyszögletes árokkeretet ástak, amely a megelőző időszakban volt gyakori szokás, a keltáknál ritkán figyelhető meg. A kelták voltak az elsők, akik már használták a fazekaskorongot edényeik megformázásához. Ennek szép példája a bemutatott lencse alakú palack, amely az egyik harcos sírjából származik. Benne valamilyen folyadékot tartottak, talán sört, vagy a Mediterráneumból származó bort, olajat.

(16 cm magas, 21 cm átmérő)

Nagy Gergely 
régész

Szólj hozzá