A Szombathelyi Képtár 2005 körül került kapcsolatba a Sensaria társasággal. Nagy sikerű kiállítást rendeztek 2006-ban. A későbbiekben a Magyar Nemzeti Galériában mutatkoztak be.
Az elmúlt évek tapasztalataihoz viszonyítva újdonságként hatott, hogy fiatalos lendületük, éles eszük nem párosul cinizmussal, olyan kommunikációval, amely csak a bennfenteseknek szól. Komolyan gondolják a művészetet. Műveiken a dolgok, a motívumok között nem kell keresni komplikált utalásokat. Akkor vagyunk beavatva a képeikbe, ha átadjuk magunkat a látványnak, és érezzük azt, hogy a művész számára fontos a jelenlét intenzív átélése, amely gyakran a természetben való festést is jelenti. Módszerben visszatértek festészetünk százéves gyökereihez.Megidézik a régi nagymestereket, de eltekintenek a megszokott besorolásoktól. „A művész nem a stílusirányzatokkal kommunikál, hanem a művészet ősforrásával, a természettel” - olvasható róluk a szombathelyi kiállítás katalógusában (Időn túl, a festészet vállalt hagyománya, Szombathelyi Képtár, 2006. 3.)Tanulságos, hogy tiszteletbeli tagjaik között első vonalbeli, egyéni stílusú, de a figurativitásban találkozó festők vannak.László Dániel képe emblematikus a csoport által képviselt szemlélet szempontjából.  A kép esztétikailag kifogástalan, ugyanakkor nagyon érdekes a története.  

László Dániel a kétezres évek legelején Csontváry Kosztka Tivadar festészetével foglalkozott, ehhez járult, hogy pont ebben az időszakban volt száz éve, hogy Csontváry megfestette Selmecbánya látképét 1902-ben. László Dániel 2002 júniusában kisbuszával elutazott Selmecbányára arra a helyszínre, ahol Csontváry festhette a festményét.  A város szélén egy igen meredek hegy oldalában kanyargott egy földút. Arrafelé nem terjeszkedett a város, azóta csak négy fenyőfa nőtt oda, mely részben eltakarta a kilátást. Erről az útról festette meg László Dániel egy nap alatt a képét jókora, 140 x 180 cm- es méretben. Csontváry képén az előtérben emberek kaszálnak, kora nyár lévén - de jelezve az állandó elemek mellett, hogy a világ megváltozott - most fűnyíró hangja szólt. A távoli hegyeken akkoriban egy E betű alakú irtás volt, ami „Sissy” (Wittelsbach Erzsébet – teljes nevén: Wittelsbach Erzsébet Amália Eugénia - magyar királyné) tiszteletére lett "kivágva".  Azon túl, hogy Csontváry festményén jól látható ez a motívum, a korabeli fotók is felhívják erre a figyelmet. Mára az erdőben a későbbi beültetés eredményeként még magasabb fák vannak, és a volt negatív forma immáron pozitív E betűként kidomborodik. László Dániel képeinek előterében akkoriban rendszeresen egy kis asztalon beállított csendéletet festett. Elhelyezte az asztalt, abroszt, gyümölcsöt és borospoharakat, a bort viszont elfelejtette. Két ecset mellé két poharat állított be, az egyiket magának, a másikat Csontvárynak, és belefestette a vörösbort. Egy munkából arra jövő idős cipszer (szepességi szász) házaspár nagyot nevetett azon, hogy két üres pohár a beállítás, a festményen viszont van a poharakban bor.
A  művész szimbolikusan találkozott Csontváryval, ugyanakkor e pátoszos élmény nem homályosította el a festői megfigyelőképességet, a jelenre való reagálást.

Dr. Gálig Zoltán
művészettörténész