A Smidt Múzeum gazdag gyűjteményében az 1848–49-es forradalom és szabadságharc számos emléke megtalálható, közöttük olyan különlegességek is, mint az ebben az időszakban használt különböző pénzjegyek.

Kossuth Lajos, az első magyar felelős kormány pénzügyminisztere 1848. augusztus 5-én jelentette be, hogy saját papír fizetőeszközt vezet be Magyarország. A Magyar Királyság területén korábban az úgynevezett osztrák konvenciós forint volt forgalomban, melyet még Mária Terézia vezetett be és 1816-tól kizárólag az újonnan alapított Österreichische Nationalbank (Osztrák Nemzeti Bank) bocsátott ki. A magyar fél 1848. június 17-én állapodott meg az ONB-vel, melynek értelmében a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank kapta meg a jogot a pénzkibocsátásra. Ezüstfedezetének beszerzése érdekében Kossuth már május 23-án felhívást intézett a nemzethez, hogy vásároljanak kamatozó kincstári utalványokat. A bankjegyeket Tyroler József rézmetsző tervezte és Landerer Lajos nyomtatta ki. A bankjegynyomda 1849 legelején a kormánnyal együtt Debrecenbe költözött, majd később még Szegeden, Aradon és végül Lugoson működött. A Pesti Magyar Kereskedelmi Bank nemesfémkészlete azonban Budán maradt, melyet a császáriak lefoglaltak és magukkal vittek.
A köznép által csak Kossuth-bankóknak nevezett pénzjegyek több csoportra oszthatók. Az első bankók, az augusztusban és szeptemberben forgalomba kerülő 1 és 2 forintosok még megfelelő ezüstfedezettel bírtak.

Az először a Délvidéken meginduló harcokkal megnövekedett pénzigény miatt a kormány azonban engedélyt adott további, ezúttal már csak állami hitellel fedezett (vagyis ezüstfedezet nélküli) bankjegyek kibocsátására. Így láttak napvilágot szeptember 1-i keltezéssel az 5, 10 és 100 forintos álladalmi pénzjegyek, melyeket azonban az osztrák fél már nem fogadott el.

A magyar forintokhoz váltópénzt először 1849. január 1-i keltezéssel nyomtattak, ekkor kerültek forgalomba a 15 és 30 krajcáros bankók. Ezek azonban csak kis mennyiségben készültek, ezért vidéken a kisebb címletek iránti igény miatt helyi szükségpénzeket vezettek be, így például Komáromban, Rozsnyón és Szebenben, illetve Munkácson és Ungváron.

1849-ben az ezüstkészlet elvesztésével az immár Duschek Ferenc vezetése alatt álló pénzügyminisztérium teljesen fedezetlen bankókat kezdett kibocsátani. A 2 és 10 forintos értékben tervezett címletek közül forgalomba azonban csak az előbbi került. Ezek mellett tudunk még forgalomba szintén nem került, de nagy számban nyomtatott 1000 forintos címletekről is, melyeket a menekülő Duschektől foglaltak le a császáriak.
A világosi fegyverletételt követően az emigrációba szorult Kossuth a szabadságharc újraindítása érdekében vette tervbe kölcsönjegyek kibocsátását. Ennek eredményeképpen jelentek meg 1852-ben az Egyesült Államokban, Philadelphiában az 1, 2, 5, 50 és 100 dolláros kölcsönjegyek.

Végül kevésbé ismert, hogy a szabadságharc folyamán a császáriak is több szükségpénzt hoztak forgalomba Magyarországon. Így például a végig a császáriak oldalán maradt Temesváron is több címletben nyomtak szükségpénzt, míg Budán a harcok fedezésére 1849 áprilisában előbb 5, 10, 100 és 1000 majd 1 és 2 forintos, augusztusában pedig 6 és 10 krajcáros pénzjegyeket nyomtattak. Utóbbiakat Almásy Móric, a kamarai igazgatás vezetője után a népnyelv Almásy-bankóknak nevezte el.

Felhasznált irodalom:
Rádóczy Gyula – Tasnádi Géza: Magyar papírpénzek 1848–1992. Budapest, 1992.
Rádóczy Gyula: A szabadságharc és a Kossuth-emigráció pénzei. In: Éremtani Lapok, 1992/14. 5–10.

Tangl Balázs
történész-muzeológus
Smidt Múzeum