„Szent Györgykor kalapáccsal sem!” – hangzott a tömör szólás falvainkban. Ha az újabb generációk tagja rákérdezett, hogy mit is?!? – akkor a válasz oldotta fel a „rejtélyt”: kalapáccsal sem verheted vissza a füvet, mert akkor is nő. De abban az időben nem a fűnyírózás kezdete miatt aggódtak, hanem a május végi, június eleji kaszálásra, amiből kiváló minőségű széna lett.

E szólás is jelzi, hogy Szent György napja fordulónap: a tavasz immár biztosan itt van. Ha György napja előtt már rozsfej látható a vetésben, akkor jó termés lesz – állították Csöngén.
A vadon élő állatok közül a hüllők és kétéltűek mozgása, „éledése” is a felmelegedéssel, a tavasszal együtt jár, ezért ritka dolog kígyót látni Szent György előtt. Emiatt alakult ki az a hiedelem, hogy az e nap előtt fogott és agyoncsapott kígyót meg kell szárítani, porát a bukszába kell tenni és sosem lesz üres az a pénztárca. A békák György-nap előtti brekegésével pedig a korábban érkező hideget, telet vélték előre jelezni: amennyivel korábban szólaltak meg, annyival korábban hallgatnak majd el.
A jelentős változások, átmenetek jellemzője a „küszöb”-jelleg: ez pedig a népi hiedelemvilágban az időszak bizonytalansága miatt a „senkiföldjén” garázdálkodó gonosz erők erőteljes aktivitását jelenti. A boszorkányok ekkor könnyen megronthatnak embert, állatot. Emiatt védekeztek ellenük. Például a kapukra, ajtókra tűzött tüskés ágakkal, amelyek távoltartották őket.
Az állatok közül az ekkortól már legelőre kijáratott számos állatokat rontották meg: emiatt különös figyelmet kellett fordítani például a tejhaszonra, a tehenek megrontása elleni védekezésre. E napon a tejesköcsögöket kiforrázták, kifüstölték: Kenyeriben például Szent Pál füvével. Az ajtóba sót, gatyamadzagot, keresztbe helyezett seprűt tettek, hogy ezzel is meggátolják a boszorkányok bejutását, garázdálkodását.
A boszorkányok azonban nem voltak restek megfejni a köcsögfát, az udvaron felállított ágast, amelyiken a kimosott tejesfazekakat szárították, s így vitték el a tejhasznot.
A Szent György-nap hajnalán a gabonavetésben lepedővel harmatot gyűjtő boszorkány a bő termés vámszedője lett és a maga termését gazdagította a kifacsart harmattal. De a Szent György-napi harmatot a lányok is boldogan markolták fel és mosakodtak meg benne, mert attól egészségesek és szépek lettek, nem lettek szeplősek – amint ez utóbbit például Nagygeresden mondották.
Csákánydoroszlón régebben a Szent György-napi harmatról úgy vélekedtek, hogy az a magyarok átka. Mert a törökök meg akarták átkoztatni hazájukat a magyarokkal. De ők így átkozódtak: Verje meg az Isten Magyarországot új harmattal, Szent György harmatával!
Még mindig vannak olyan vasiak, akik csak Szent György virágáról beszélnek, s nem használják a gyöngyvirág kifejezést.

És akkor most nem is beszéltünk például a határjárásról, illetve a szőlőbeli határjárásról, amelynek tréfás, de lényegre utaló kifejezése Sótony szőlőhegyén a „gyepütiprás”. (Igaz, itt most május elején tartják.) De határnézés, határigazítás, tisztogatás megyénk sok településén – például Kőszeghegyalján Bozsokon, Velemben és Cák is – volt Szent György napján: így indultak a megtisztított, rendezett határú külterületen a tavaszi, nyári, őszi munkák.
Azt meg már csak néhány idős ember tudja ma már feloldani, mit jelentett a gyerekkorunkban az a szülői biztatás, hogy „hoz majd neked a Szent György piros csizmát!” – Aki tudja, írja meg itt folytatásként, mire is gondoltak a szülők!

dr. Horváth Sándor
néprajzkutató
Savaria Múzeum