2007 nyarán egy késő római férfisír látott napvilágot a szombathelyi Isis-szentély ásatásán.
Ebben az évben a korábbiakhoz képest óriási felületek kutatására nyílt lehetőségünk. A szentély észak-nyugati sarkában nyitott 39. számú szelvényünk az Iseum eddig még nem kutatott területének teljes feltárását tette lehetővé.
A feltárás során kirajzolódott az Iseum nyugati cellasora és a templom nyugati zárófala. Bebizonyosodott, hogy ehhez a falhoz - ahogyan azt már máshol is megfigyelhettük - kívülről hozzáépített helységek sora csatlakozott. A szentély együttes nyugati sarkához egykor masszív kőfalakkal határolt terrazzópadlós helységet építettek hozzá, amelynek dongaboltozatos mennyezetét falfestményekkel díszítették. Ennek a késő római időszakban lebontott épületnek az elplanírozott törmelékébe ásva találtunk rá a temetkezésre. A sír az 1280-as kutatási egységszámot kapta. A kelet-nyugati tájolású földbe ásott sírgödörben nyújtott helyzetű csontváz feküdt. A koponya kissé előrebillent helyzetben volt, a karok a törzs mellett párhuzamosan feküdtek.

A szentély területén már korábban is több helyen kerültek elő csontvázas temetkezések, de ezek java részt- egy-két kivételtől eltekintve- bolygatott, kirabolt állapotban voltak. A KE 1280-as sír viszont teljes mértékben „érintetlen” volt. Többek között emiatt is kiemelt figyelmet kapott, másrészt pedig rétegtani elhelyezkedése folytán segített meghatározni a szentkerülethez csatlakozó épületek bontásának időszakát, illetve tisztázni a környékének rétegtani viszonyait.
Az eltemetett személy mellé a kor mellékletadási szokásainak megfelelően több régészeti szempontból datáló értékű tárgyat helyeztek.

Ezeket két csoportra oszthatjuk: ezek egy része ténylegesen mellékletként, a túlvilági útra kapott tárgyak voltak, a többi az eltemetéskor viselt ruházathoz és viselethez tartozott.
Az első csoportba tartozó tárgyak közül elsőként a vázcsontok mellől egy késő római pénzérme egy ún. kisbronz került elő, melyet 3 további darab követett. Három darab a bal alkar, egy pedig a jobb felkar közelében helyezkedett el.

Az érmek közül az egyik a kopottsága miatt sajnos nem volt meghatározható, de a többit II. Constantius (Kr.u. 355-361, Valentinianus –dinasztia (364-378) és egy Valens császár által kibocsátott (367-375) veretként lehetett meghatározni.

A felsoroltak közül számunkra Valens verete a legfontosabb, mely a Kr.u. 367-375 közötti időszakban került forgalomba, tehát csak ezt követően kerülhetett sírmellékletként a földbe. Ennek alapján a temetkezést a fenti időszakot követően keltezhetjük. Esetünkben ez azt is jelenti, hogy a temetés csak az Iseum és hozzá csatlakozó épületek lebontását és elplanírozást követően, valamikor a Kr.u. 4.század utolsó harmadában, vagy azt követően történhetett.
További érdekesség hogy a sír bontásának folytatásakor más jellegű tárgyak is napvilágra kerültek. Az eltemetett személy ruházatához két öv tartozhatott, ezt bizonyítja egy a csípő közelében-viseleti helyzetben-előkerült vas, illetve egy bronz övcsat. A medencecsont közelében egy közel 20 cm hosszú vaskés feküdt. Lehetséges, hogy az egyik öv a ruházatot rögzítette, a másikon pedig a kést és a késtokot viselte.

A vázcsontok felszedésekor, nem kis meglepetésünkre további viseleti tárgyakra bukkantunk. A bal vállnál a csontok alatt egy vasból készült ruhakapcsoló tű, egy ívfibula került elő becsukott tűvel, mely minden bizonnyal a temetéskor viselt öltözet részeként került a sírba.

A koponya kiemelése után a nyakcsigolyák jobb oldalánál egy bronzlemezből készült különleges hold alakú függő, egy lunula került elő. A sírban való helyzete alapján feltételezhető hogy a holttest sírgödörbe helyezésekor csúszott el kissé jobbra a nyakban függőként viselt tárgy.

A vázcsontok vizsgálata során Tóth Gábor antropológus 51-54 éves korú férfinek határozta meg az eltemetett személyt, akinek a termete 170-177 cm körüli volt, a koponya alkata rövid fejű, állkapcsa aszimmetrikus, a vázcsontokon fizikai stressz és gyulladások nyomaival.
A leletegyüttes a teljes csontváz bemutatásával együtt az Iseum Savariense állandó kiállításában, a szentély utóélete szekcióban kapott kiemelt helyet. A temetkezéshez tartozó koponyáról a Képzőművészeti Egyetem volt rektora, Dr Kőnig Frigyes rekonstrukciós rajzot készített.

Az arcrekonstrukció segítségével, mely a tudomány és a művészet határterületén mozog lehetségessé vált egy több mint 1600 évvel ezelőtt, a római kor alkonyán élt személy arcvonásainak felidézése.

Hódi Attila
segédmuzeológus
Iseum Savariense