2020. aug 13.

Uralkodói emlékérmek

írta: Savaria MHV Múzeum
Uralkodói emlékérmek

Az uralkodói reprezentáció egyik különleges csoportját alkotják az uralkodóház (azon belül is elsősorban magához az uralkodó) életéhez kapcsolódó numizmatikai tárgyak. A nagy számban kibocsájtott érmek, zsetonok és pénzek jelentős propagandaértékkel bírtak, hiszen azok eljutottak a társadalom valamennyi rétegéhez, így erősítve az uralkodó legitimációját. Éppen ezért ezek nemcsak jelentéstartalmukban és használati céljukban, de megjelenésükben is jelentősen eltértek a forgalmi pénzektől.

Az uralkodói emlékérmek legfontosabb és legelterjedtebb csoportja a koronázáshoz kötődő érmek, melyeknek két típusa különböztethető meg: az egyik magára az eseményre készült, és általában a koronázási ceremónia egyes mozzanatait ábrázolta, míg a másik arról csupán hírt adott. Előbbiek a ceremónia alatt való használatukkal nemcsak emelték az esemény fényét, de ajándékozási célt is szolgáltak. Ennek megfelelően két típusuk létezett: a felajánlási érmek és a koronázási zsetonok.  A felajánlási érmeket az újonnan megkoronázott király és/vagy házastársa a koronázás egyházi ceremóniájának felajánlási részében az oltár előtt egy aranyozott ezüsttálcára vagy csészébe helyezte. A felajánlási érmeknek léteztek külön ajándékozási célt szolgáló arany- és ezüstveretei is, melyekből csak egy szűk, elit kör részesülhetett. Ezzel szemben a szintén arany és ezüst változatban létező koronázási zsetonok már egy szélesebb közönség számára készültek: az arany veretek személyre szabott, protokolláris ajándékként szolgáltak, míg az ezüstöket a koronázási menet során szórták szét a köznépnek.

maria_terezia_01.jpg

A Smidt Múzeum gyűjteményében számos, magyar koronázási emlékérem található. Így például Mária Terézia (1740–1780), II. Lipót (1790–1792), I. Ferenc (1792–1835), V. Ferdinánd (1835–1848), valamint Ferenc József (1848–1916), illetve I. Ferenc két feleségének, Mária Terézia Karolina (1792–1807) és Mária Ludovika (1808–1816) ezüst koronázási zsetonjai, végül pedig Ferenc József, illetve Erzsébet királyné közös koronázási emlékérme.

ii_lipot_02.jpg

i_ferenc_02.jpg

Előbbieken az egyik oldalon jellemzően a magyar Szent Korona, a megkoronázott uralkodó neve, címe, illetve a koronázás helye és ideje, míg a másik oldalon eleinte egy uralkodói jelkép és jelmondat, később viszont már magának az uralkodónak az arcképe látható. Ferenc József és Erzsébet közös emlékérmén ezzel szemben az uralkodói pár a koronázási ruhában, valamint a magyar címer látható.

ferenc_jozsef_es_erzsebet_01.jpg

A koronázási emlékérmek mellett a gyűjtemény egy különösen értékes darabja a Ferenc József és Erzsébet királyné házassága alkalmából kiadott ezüst emlékérem (1854. április 24.). Ennek előlapján a házaspár arcképe, míg hátlapján a szertartás azon pontja látható, mikor Joseph Othmar Rauscher bécsi érsek stólával átköti a pár kezét, és miután azok nyilatkoznak házassági szándékukról, az érsek megáldja a házasságot.

ferenc_jozsef_es_erzsebet_hazassaga_01.jpg

Irodalom:
Soltész Ferenc Gábor – Tóth Csaba – Pálffy Géza: Coronatio Hungarica in Nummis. A magyar uralkodók koronázási érmei és zsetonjai (1508–1916)Soltész Ferenc Gábor – Tóth Csaba: Koronázási numizmatika. In: Rubicon 2017/1–2. 72–89.

 

Tangl Balázs
történész, muzeológus
Smidt Múzeum

Szólj hozzá