Már itt voltak tavaly is, de előtte is, hiszen jóval korábban érkeztek hozzánk. A Mediterráneumban vagy Észak-Afrikában őshonos rovar a horvát tengerpartról és Délnyugat-Európából a 19. században is ismert volt, de csak az 1990-es években indult viharos terjedésnek. Első példányait nálunk 1995-ben fedezték fel a Dunántúlon, azóta rohamléptekben meghódította az országot. Gyors terjeszkedésében minden bizonnyal közrejátszik az éghajlatváltozás, de szerepet kaphat a rovar nagyfokú alkalmazkodóképessége is. Ha nyitott szemmel járunk-kelünk, Szombathely parkjaiban is találkozhatunk a hársbodobáccsal (Oxycarenus lavaterae), mert róla van szó.

Áttelelő telepei, néha több tízezer rovar jobbára a hársfák kérgének repedéseiben, a kéregrész sebein találhatók, nem kis riadalmat keltve a gyanútlan sétálókban. Pedig ránk nézve teljesen ártalmatlanok. Kellemetlenséget akkor okozhatnak, ha megfelelő telelőhelyet keresve ősszel behúzódnak a lakásokba, házakba, vagy a gazdasági épületek védettebb részibe.

Általában a kifejlett rovarok vészelik át a telet. Hosszuk 4,5–5,5 mm, a fej, a csáp és az előtor fekete, szárnyukon a piros, fekete és fehér szín jellegzetes mintázatot alkot. A hasonló méretű lárvák potroha piros, többi részük fekete.

Meglepő módon, telelni csak bizonyos hársfákat részesítenek előnyben, ahol évről évre a törzs déli felén csoportosulnak. A telepek akár a lombkorona felső részéig is felhúzódnak.

A madarak nem fogyasztják őket, mert testük kellemetlen ízű anyagot tartalmaz. A téli hideg ellen speciális fagyásgátló vegyületekkel töltik fel szöveteiket, csak a tartósan mínusz 10°C alatti hőmérséklet csökkenti radikálisan egyedszámukat. A tavasz beköszöntével az egyedek szétszélednek a lombkoronában és a hársfa termésein, illetve a mályvafélék családjába tartozó növények termésein szívogatnak. Évente két nemzedékük fejlődik.

Táplálkozásukkal nem gyengítik le a növényeket, és esztétikai problémát sem okoznak, ezért nem is tekinthetjük őket kártevőnek. Védekezni az esetek többségében felesleges ellenük.

Új rovarok megjelenése nem egyedülálló jelenség, hiszen ez a fajok szétterjedésével együtt járó jelenség. Igaz, a globális áruszállítás révén idegen földrészekről egyre gyakrabban érkeznek hozzánk nemkívánatos potyautasok, amelyek őshazájukban hagyva természetes ellenségeiket, akadálytalanul elszaporodhatnak, és jelentős kártevőkké válhatnak. Szerencsére a hársbodobács nem tartozik közéjük.

Fényképek: Hársbodobács (Oxycarenus lavaterae) telelő telepe a Savaria Múzeum parkjában álló kislevelű hársfán (Dankovics Róbert felvétele)

Dr. Vig Károly
entomológus főmuzeológus
Savaria Múzeum