A Keszthely – városi temetőből előkerült kosaras függő a múzeum régészeti gyűjteményének több szempontból is érdekes darabja.

Ez az ékszerfajta a Keszthely-környéki népvándorlás kori temetők egyik jellemző lelettípusa. Az öntött, kiszélesedő részén filigrándróttal és granulációval díszített karikához vékony bronzhuzalokból hajlított, kettőskónikus alakú, első részén zárt, hátranéző részén áttört mintázatú kosár csatlakozik, melyet eredetileg vékony dróttal erősítettek a karikához. A kosár végét valószínűleg üveg- vagy kőberakás zárta le.

Mind az ékszer formája, mind a készítéstechnika a késő antik-mediterrán világból eredeztethető. A Kárpát-medencébe Bizáncból került; az avarok által uralt területeken a VII. században terjedt el, és sokáig népszerű volt, helyben gyártott típusokat is ismerünk. A korai darabok jellemzően kisebbek, gyakoribb a nemesfém alapanyag. Megfigyelhető, hogy az idők folyamán a kosaras függők átlagmérete egyre nagyobbá válik, nem ritkán extrém nagyságot öltenek, alapanyagukat tekintve egyre inkább a bronz dominál, formailag pedig egységesednek – a bemutatott függő is késői, VIII. századi darab.

A kutatásban „Keszthely-kultúra” néven számontartott lelőhelyek jól elkülöníthető egységet képeznek az avar kori leletanyagon belül, mely területileg zömmel a Balaton medencéjének Ny-i végére, Keszthelyre és térségére koncentrálódik. A kultúra népességéről többféle elmélet látott már napvilágot. A régészeti anyag egyértelmű mediterrán kapcsolatai és egyes temetők korai, késő római sírjai arra utalnak, hogy a területen élő népesség magvát a Keszthely-Fenékpusztai római erődnél élő helyben maradt késő antik lakosság adta, akik mellé folyamatosan jöttek további betelepülők többek között az Alpok keleti térségéből, Dalmáciából és az egész mediterráneumból, de megjelennek a temetőkben germán fegyveresek, később avar sírok is. Az itt élő népesség a régészeti anyag tanúsága szerint egyértelműen keresztény volt, és vallását az avar kor végéig megtartotta.

De hogyan is került a Balaton mellől származó leletanyag a Savaria Múzeumba? Az 1880-as években Lipp Vilmos több ezer sírt tárt fel Keszthelyen és környékén. Bár a régészettudomány ebben az időben még a kibontakozás szakaszát élte, a feltárt temetők jelentősége rögtön nyilvánvaló volt a kutatók számára. Nem mellesleg ezek voltak az első régészeti módszerekkel feltárt, nagy sírszámú temetők a magyarországi népvándorlás korból.

A leletek zöme a Nemzeti Múzeumba került, azonban Lipp Vilmos, akinek a feltárásokat megelőzően meghatározó szerepe volt a Vasmegyei Régészeti Egylet létrejöttében, más dunántúli gyűjtemények mellett a keszthelyi ásatásokat anyagilag támogató Egylet számára is juttatott az európai szinten is tudományos érdeklődésre számot tartó leletanyagból.

Sánta Barbara
régész
Savaria Múzeum