Szombathely és Joskar-Ola testvérvárosi kapcsolatának köszönhetően a 2000-es évek elejétől Pődör Miklós 90 000 ha vadászterületet tudott bérelni Mariföldön, ahová rendszeresen szervezett vadásztúrákat, és maga is gyarapította onnan a gyűjteményét trófeákkal. A fő vad a siketfajd (Tetrao urogallus) és a nyírfajd (Lyrurus tetrix) volt, de apró termetű rokonuk, a császármadár is szép számmal költött a területen, és ahogy az itt látható példány is bizonyítja, terítékre is került belőle.

A faj hazánkban megritkult, félmillió forint természetvédelmi értékkel fokozottan védett, de a Nyugati-Alpoktól Japánig húzódó óriási elterjedési területének skandináv és orosz részén napjainkban is gyakori, és jelentős mennyiségben vadásszák. A császármadár 11 elismert alfaja közül az itt kiállított törzsalak, a T. b. bonasia fordul elő Skandináviától az Urálig és vadászható Mariföldön is. Magyarországon és Közép-Európában az ettől alig eltérő T. b. rupestris honos. A hajdan a Kőszegi-hegységben is vadászott állandó madarunk a 20. század második felére szinte kipusztult hazánk területén. Bíztató észlelései napjainkban a Soproni-hegységben is voltak, de csak az Északi-középhegységben ‒ az Aggteleki-karszton, a Bükkben és a Zemplénben ‒ ismert a faj kisebb költő állománya. Az élőhelyeinek átalakulása és a vaddisznó túlszaporodása miatt megritkult fajd állományainak felmérését rejtőzködő életmódja is megnehezíti. „A párosodási időtől eltekintve, nem igen árulja el hollétét s még ott is, hol elég gyakori, bejárhatjuk az erdőt, a nélkül, hogy gyakrabban találkozhatnánk vele, mert a legsűrűbb bozótokban húzza meg magát vagy valami vastag faágra lapul s tollazatával alakoskodik.” - írja róla Chernel István. Tőlünk északra manapság is, de hajdan, mikor még szép számmal költött hazánkban, nálunk is népszerű vadászati módszer volt a csalsíppal behívott kakasok elejtése. Terítékre hozása izgalmas, és szakértelmet követelt a vadásztól. Lakatos Károly szerint „Tisztátalan hang által is könnyen elriasztható a már a közelbe csalt kakas, azért mindig a legnagyobb figyelem- és óvatossággal kell a hívó sípot kezelni. Ha a kakas felel ugyan, de azért tartózkodó, meg kell kisérleni őt rászedni az által, hogy sípolás közben némi oldalmozdulatokat teszünk, vagy lapos tenyerünket tartjuk a síp elé, mi azon tévedésbe ejti a kakast, hogy ellenfele helyét változtatja s igy ő is könnyebben szánja rá magát a helyváltoztatásra, illetve közeledésre; ha ez nem sikerül, tényleg helyet kell változtatni; ha azonban e közben a kakast elriasztanók, ne essünk kétségbe, mert ha azon helytől, a hol elébb felriasztottuk, kissé távolabb újra hívjuk: a kakas ismét jönni fog, ha csak nem valami nagyon kitanult vén kujonnal van dolgunk.”

Dankovics Róbert
herpetológus muzeológus
Savaria Múzeum