A történelem során mindenütt megtalálható volt az eltérő igényekhez igazodó árucsere, amely az őskorban még közvetlenül "termékért terméket" formában működött, majd néhány nagyra becsült tárgy elkezdte betölteni az értékmérő (azaz a pénz) funkciót. Ilyenek lehettek területspecifikusan a díszes kagylók, az élőállat (magyar viszonylatban a tinó) vagy akár a különböző fegyverek. Az ókorban aztán nagy mennyiségben megjelent a nemes- és színesfémek felhasználásával előállított, mai értelemben vett pénzérme.

Az ókori birodalmakat követően a középkori királyságok is kialakították a maguk pénzrendszerét, amely szinte egész Európában nemesfémekre épült (arany- és ezüstérmek). Így volt ez az Árpád-kori Magyar Királyságban is, ahol – egy rövid időszaktól eltekintve – kizárólag ezüstpénzeket vertek. Az itt bemutatandó, III. Béla uralkodása (1172–1196) idején vert rézpénz nem illeszkedik a megszokott ezüstök sorába. Ezt az anomáliát erősíti, hogy az Árpád-kori lelőhelyeken jóval gyakrabban és nagyobb mennyiségben kerülnek elő a most bemutatásra kerülő típusú és kufikus, feliratú társaik, mint a korabeli pénzrendszer gerincét alkotó ezüstdenárok. A kufikus darabok szintén rézből készült pénzek, a figurális éremkép helyét azonban itt még meg nem fejtett arab szövegimitáció veszi át – innen származik a típus elnevezése.

További különlegessége a mostani darabnak, hogy tál formájúra hajlították, valószínűleg a verését követően. Jelen rézpénztípus esetében vegyesen fordulnak elő olyan darabok, amelyek sík éremlappal rendelkeztek, míg a többi az előbb említett tál formájú. A szakma egyszerűen csak „tálkapénznek” nevezi a hajlított példányokat. Világszerte, a különböző birodalmak pénzrendszerében nagyon ritkának számít jelen formájú érmek veretése. Talán a legkorábbi lencse alakú aranyérmeket az Indiai-félsziget északi részén lévő Kusán Birodalomban verték, a Kr. u. 3–4. században. A Bizánci Birodalomban bocsátottak ki a 11. századtól hasonló formájú darabokat, amelyek a magyar tálkapénzektől abban különböznek, hogy ott a tál alakot a verőtövek homorú-domború felülete révén, a pénzverési folyamat során nyerték el. III. Béla tálkapénzeivel kapcsolatban tehát felmerült, hogy bizánci mintákat kívánt átvenni a rézpénzek kibocsátásával, amelyet az érmek ábrázolásmódja és az uralkodó bizánci trónörökösi címe és nevelkedése is megerősít.

De miért kellett az éremlapot meghajlítani? Erre több, inkább csak találgatásnak mondható magyarázat született, mivel a témával kapcsolatban nem állnak rendelkezésünkre korabeli írott források. Most néhány értelmezést osztanék meg a tál alakkal kapcsolatban: némely numizmatikusok úgy gondolják, hogy a rézből készült érmek ezüst társaiknál nagyobb átmérője – viszonylag változatlan vastagságuk mellett – sérülékennyé tette ezen példányokat. A tál formára való hajlításukkal azonban elérték, hogy strapabíróbbak lettek a mindennapi forgalom viszontagságai (hajlítás, ütés) ellen. Gondoljunk csak a tojás alakjára, amelyet a két végén megfogva nehéz összeroppantani, továbbá a kupola forma építészeti szempontból is hatalmas teherbírással rendelkezik.

Egy másik értelmezés szerint a hajlításuk révén könnyebb volt egymásba rakni és így kezelni őket, ami a csoportosítva számolásukat könnyíthette meg, továbbá egy sík felületről is egyszerűbb lehetett felemelni a darabokat. Kevésbé elfogadott értelmezés szerint pedig a hajlított forma révén az erszénybe elhelyezett darabok egymáshoz érve szebb hangot adtak.

A most bemutatott típus előlapján egymás mellett ülő, jobb kezükben jogart, baljukban országalmát tartó királyalakok láthatók. Az elnagyolt feliratok alapján az előlap bal oldalán ábrázolt uralkodó III. Béla, míg a jobb oldali kiléte vitatott. A felirat alapján „REX ScS”, azaz „Szent Király” titulussal rendelkező uralkodó lehet: ez esetben Szent István vagy Szent László (előbbi valószínűbb). Ez a fajta ábrázolás párhuzamot mutat a bizánci tálpénzekkel, mivel azokon a pénzt verető uralkodó mellett gyakran egy számára fontos szentet ábrázoltak.

Az érme hátlapján Szűz Mária található, az alak két oldalán lévő felirat összeolvasva: „SANCTA MARIA”. Ez az első magyar pénz, amelyen Krisztus édesanyja, Magyarország Királynője szerepel. Mária alakja miatt felmerül, hogy az előlapon jobb oldalt lévő uralkodó inkább Szent István, mivel felajánlása révén lett a Magyar Királyság Mária országa. Ebben az esetben az érmén szereplő ábrázolások összekapcsolhatók és az éremképek tudatos kialakítására utalnak. III. Béla tálkapénzei kapcsán elmondható még, hogy a legtöbb darabnál – ahogy a jelenleginél is – az előlap a homorú oldal.

III. Béla jelen típusú rézpénzei sok esetben lyukasztva kerülnek elő, amely másodlagos felhasználásukra utal. Vásárlóértékük elvesztését követően tehát díszként, talán Mária alakja miatt vallási tárgyként hordhatták eleink.

A tárgy restaurálásáért köszönet a Savaria Múzeum Restaurátor Osztályának.

Torma Péter
régésztechnikus