A húsz évvel ezelőtt, 2002. március 8-án felavatott Őrségi Nemzeti Park hazánk tizedik, legfiatalabb nemzeti parkja. Az Őrséget, a Vendvidéket, a Rába folyó völgyét és Szentgyörgyvölgy környékét magába foglaló, politikai okokból korábban periférián kezelt térség csodálatos természeti környezetet óvott meg az utókornak. A globális változásokat azonban itt sem lehetett megfékezni, így a címerében megjelenő siketfajd ‒ amely az 1880-as évektől 1960-as évekig kisszámú, de rendszeres fészkelő madara volt a Soproni-hegységnek, a Kőszegi-hegységnek, az Őrségnek és a Vendvidéknek ‒ kipusztult.

Tanulságos e madár története. Valaha Európa összefüggő rengetegeiben szinte mindenhol előfordultak siketfajdok. Az élőhelyeinek átalakítása és fajdok vadászata hatására napjainkban az eurázsiai tajgán és a magashegységi fenyvesekben talált menedéket. Legjelentősebb európai állományai Oroszországban, Svédországban, Norvégiában és Finnországban élnek, továbbá többezresre becsülik az Ausztriában, Romániában és Franciaországban még fennmaradt siketfajdok számát. Jelentős költő állománya hazánkhoz legközelebb Ausztriában található, melynek erősödésével, majd szétterjedésével telepedhettek vissza és alakulhattak ki a 19. század végén és a 20. század első felében az Alpokalján megjelenő kis populációk. Az 1950-es években még 60-80 egyedre becsült, legtovább fennmaradt őrségi állomány az ausztriai populáció zsugorodásával a hatvanas évektől fokozatosan lecsökkent, majd ismét eltűnt. A fajt Magyarországon legutóbb 1985-ben figyelték meg Szalafő környékén. Az Őrségi Nemzeti Park kísérletet tett a faj tenyésztésére és visszatelepítésére. E programból származik a Hónap műtárgya vitrinben kiállított siketfajd tojó.

A siketfajd a kiterjedt, háborítatlan erdők madara. A nagyüzemi erdőgazdálkodást, a zavarást nem tűri, „… annál inkább azokat az ősi állapotban tenyészőket, melyeket a modern erdőgazdálkodás még nem érintett; így az u. n. »paraszterdőkben« előszeretettel él” – írja róla 1899-ben az idén száz éve elhunyt Chernel István. Túlnyomórészt növényevő, aki télen fenyőtűt is fogyaszt, de fontos számára a rejtekadó erdei aljnövényzet, a bogyótermő cserjék, például az áfonyák és a málna gazdag jelenléte. Alkalmas élőhelyeit az erdészeti munkák és a turizmus is zavarja, hazai visszatelepítése, spontán újra megtelepedése a zsugorodó ausztriai állomány miatt is valószínűtlen.

Dankovics Róbert
muzeológus
Savaria Múzeum