A piacközpontként is működő feudalizmuskori (1848 előtt) mezővárosok kézművesei kettős életet éltek: gazdálkodtak és mesterként is tevékenykedtek. Az egykori történelmi Vas vármegyében már bizonyosan működtek céhes érdekvédelmi szervezeteik 1437-ben Szalónakon (ma Stadtschlaining, Burgenland, Ausztria) a kupásoknak, avagy esztergályosoknak, 1497-ben pedig a vargáknak, avagy lábbelikészítőknek. Szombathelyen ismereteink szerint legkorábban 1505-ben a lakatosok alapítottak céhet. A középkori kézművesek tevékenysége elvezetett ahhoz, hogy a jellemzően paraszti gazdálkodó társadalom is elkezdett kilépni az önellátó, bezárkózó világából. Hiszen a mezőgazdasági munkákból élő, zárt családi és rokonsági, helyi közösségeikben gazdálkodó falusi-mezővárosi parasztok maguk állították elő épületeiket, azok berendezését, vagy akár öltözéküket. A városi iparcikkekkel azonban megváltoztak életfeltételeik, már nem csak a cserével, hanem a termékek megvételével változhatott meg lakásfelszerelésük. Ami aztán azzal is járt, hogy majd fél évezreden keresztül a nemesi és városi polgári fogyasztási cikkeket tekintették elérendő ideális termékeknek. A történelmi távlatokat átható társadalmi feszültséget mégis ez teremtette meg, mivel a parasztok jórésze számára meg kellett elégedni a középkori munkakultúrával és körülményekkel.

A céhes szervezetek azonban túlélték még a feudalizmust is, Magyarországon a szabad ipargyakorlást az 1872-ben kiadott törvény hozta el, egyúttal felszámolva a középkorias kézműves szokáshagyományokat is. Ezek sajátos ritualizáltságot is jelentettek. A céhekbe szervezett kézművesek évnegyedes gyűléseket tartottak, amiket rendszabályok (artikulusok) határoztak meg bizonyos ünnepnapokon. Az írástudás fejlődésével a hivatalos irományaikat céhládában tartották, akárcsak pecsétnyomójukat, nem mellesleg díszes nagyalakú boroskorsójuk köré gyűlve mulatoztak. Ilyen magyarországi céhemlékeket főként a 17–18. századból, illetve a 19. század első feléből ismerünk. A múzeumokban őrzött és fennmaradt céhtárgyak igen ritka becses példányai a céhgyűlések összehívására szolgáló, egyben a céhmester felszólítását igazoló egykori céhbehívó táblák. Ilyen a szombathelyi Savaria Múzeum néprajzi gyűjteményében lévő, egykori Rohoncon (ma Rechnitz, Burgenland, Ausztria) működő mészáros céh által készíttetett behívótábla is, ami 1850-es datálású. Érdekessége, hogy képes jelenetet ábrázol: egyik oldalán kötényes mészáros éppen taglófejszével igyekszik egy marhát letaglózni, a másikon Isten báránya. 

Illés Péter PhD
etnológus, főmuzeológus
Savaria Múzeum

Irodalom:

Nagy Zoltán: Kézművesség. Népművészet céhtárgyakon és mesterműveken. In: Gráfik Imre szerk.: Vas megye népművészete. Szombathely, 1996, 196-227.

Nagybákay Péter: Magyarországi céhbehívó táblák. Budapest, 1981

Hoffmann Tamás: Európai parasztok. Életmódjuk története II. Budapest, 2001