A fürdőruhadivat és az, hogy a nők mennyit mutathatnak meg a testükből a vízparton az elmúlt évszázadokban rengeteget változott. Ma már teljesen elfogadott és természetesnek számít, hogy a nők is fürdőzhetnek nyilvánosan, azonban mindez a férfiak kiváltsága volt egészen a 19. század közepéig.

Fürdőzők Ábrahámhegyen, képeslap, 1960-as évek (Smidt Múzeum)

A fürdőzés, mint kikapcsolódási forma és szabadidős tevékenység az 1860-as évektől kezdett egyre népszerűbbé válni a jómódú polgári körökben. A férfiak mellett pedig a nők is szerették volna megtapasztalni a fürdőzés élményét. Azonban a hölgyek első fürdőruhái a 19. században még nem a legkényelmesebbek voltak és egyáltalán nem hasonlítottak a mai darabokhoz, mivel a női testet övező tabuk miatt szinte az egész testüket elfedték. Ezek a fürdőruhák egy szoknyarészből és egy buggyos, nadrágos overallból álltak, valamint olyan anyagból készültek, amelyek víz hatására sem váltak átlátszóvá. Azért pedig, hogy a fürdőruha vízben való lebegését elkerüljék a ruhaszegélyekbe nehezéket varrtak. A kor érdekességei voltak a fürdőkocsik vagy más néven fürdőkabinok, amiket a vízbe az ajtóval egy magasságig betoltak, hogy onnan a hölgyek az átöltözést követően a testük megmutatása nélkül azonnal belemerülhessenek a vízbe. Mindezen túl a hölgyek a vízparton sem sétálhattak csupán fürdőruhában, hanem fürdőköpennyel, pongyolával vagy fürdőkosztümmel kellett eltakarniuk az egész testüket.

A 19-20. század fordulójára a merev erkölcsi szabályok elkezdtek lazulni, a nők felszabadultak sok korábbi tabu alól, amelynek következtében többet mutathattak meg a testükből. Ekkor kezdtek el a fürdőruhák megrövidülni, a hölgyek karja és lába szabaddá vált, mivel a nadrág „már csak” térdig ért, a felsőrész pedig rövidujjú, később pántos lett. A fürdőruhadivat alakulására a sport is hatással volt, ugyanis a versenysporttá váló úszáshoz praktikusabb és kényelmesebb darabokra volt szükség. Azonban ezek a testre tapadó, szűk trikófürdőruhák eleinte botrányosnak számítottak. Az 1920-as évek fürdőruhái nagyon hasonlóak voltak a rövid nyári ruhákhoz, azonban a hosszúk meghatározott volt. A vízpartokon működő strandfelügyelők centivel mérték a hölgyek ruháját és pénzbírságot vagy kizárást kaptak azok a nők, akiknek túlságosan rövid volt az fürdőruhája. 1925-re kopott ki fokozatosan a divatból, hogy a hölgyeknek testszínű harisnyát kellett viselniük a fürdőruha alatt, így végre fedetlen lábbal mutatkozhattak a vízparton. Szintén az az 1920-as évekre változott meg és vált elfogadottá a nők és férfiak közös fürdőzése, ugyanis kezdetben csak külön élvezhették a vizet. Ettől kezdve pedig a korábban használt fürdőkabinok funkciója átalakult, gyakran átépítették őket fürdőházakká.

Női fürdőruhák az 1920-as évekből (Smidt Múzeum)

A Smidt Múzeum is őriz két darab olyan fürdőruhát, melyeket az 1920-as években viselhettek a hölgyek a fürdőzések alkalmával. Mindkét ruhadarab fekete klottból készült és fehér szegővel díszített. Az első fürdőruha egyrészes szoknya, a másodiknál pedig a felsőrész és a nadrág egybe lett dolgozva. A női fürdőruhák mellett pedig egy 1930-as évekből származó férfi fürdőnadrág is színesíti a múzeum gyűjteményét. A férfi fecske kék-fehér csíkos és trikóanyagból készült.

Női fürdőruha az 1920-as évekből és férfi fürdőnadrág az 1930-as évekből (Smidt Múzeum)

A fürdőruhadivatban nagy változást hozott a kezdetben botrányosnak számító kétrészes ruhadarab, azaz a bikini megjelenése. Az első bikinit Jacques Heim alkotta meg 1946-ban, egy magas derekú, viszont már a hasat megmutató fürdőruhát, amelyet Atome névre keresztelt a Bikini-atollon zajlott atomkísérletek után. Louis Reard francia mérnök Jacques Heim alkotását az édesanyja fehérneműgyárában gondolta tovább azzal, hogy a hölgyek köldökét is láttatni engedte. Ezáltal pedig megszületett a mai bikini.

Novák Fanni
múzeumpedagógus
Smidt Múzeum