Konkoly Gyula a Sinkovits Péter művészettörténész által életre hívott Iparterv-csoport erős magjához tartozott, hiszen alkotóművészi tevékenysége mellett a kiállítások szervezőjeként és az azokhoz kapcsolódó katalógus, a Dokumentum 69-70 szerkesztőjeként is tevékenykedett. Konkoly már korán szakított a Csernus Tibor szervezte szürnaturalista körrel és a hatvanas évek második felétől már saját útját keresve nyitott a pop art felé. Festészetében popos elemekként jelentkeznek a korszak attribútumai, szex-szimbólumai, a sablonbetűk, vagy a világos, harsány színű olajképeken a képeslapszerű, megkapart felületű kiemelt figurák, melyek a hétköznapi valóság irracionális elemeiként lépnek a néző elé a mindent egybe olvasztó motívumok, gesztusok és csíkok erdejéből. Az Iparterv kiállításokon az alkotó azonban műgyanta felhasználásával készült assemblage-okkal, felnagyított motívumú, ugyancsak erős koloritú textilplasztikákkal és groteszk, színes objektekkel (Főiskolai tanulmány, 1968. Lágyított tojás, 1968.), illetve onánia-modellnek nevezett konceptuális munkákkal jelentkezett. Az akadémiai hagyományokkal gyökeresen szakító új plasztikai nyelv viszont nem aratott elsöprő sikert nézőinek szemében. Emiatt 1969-es Emlékmű című munkáját el is égették. Ennek ellenére a kiállításban szereplő Sárga telefon és Nagy ecset (1969) a magyar pop art plasztika emblematikus alkotásai maradtak.

A Sárga telefon táblára akasztott, falra szerelhető, műgyantából durván megformált, erős koloritú telefon formájú tárgy, melyre megszerzése óta büszkeséggel tekint a képtár. .A nagyméretű plasztika már szerepelt 2000-ben az intézmény elmúlt tíz évtizedének NKA-s pályázatok útján megvásárolt, új szerzeményeit felvonultató - Fabényi Julia által rendezett - kiállításán, 2016-ban pedig Keserü Ilona 10-es számú képe mellett Karlsruhéban mutatkozhatott be a Művészet Európában 1945– 1968 című tárlaton, ahol a pop art szekcióban kiemelt helyet kapott. A telefon analógiájára egyébként az állandó kiállítás textilművészeti oldalán is találunk párhozamot Vajda Mária 2014-es Tegnap – ma című munkájának esetében. Kétség sem férhet hozzá, hogy az információs technológia fejlődése, múlt és jelen idősíkjainak egymásra vetülése voltaképpen itt is működik. Sokakban él még a telefonfülkék, postai távolsági telefonok emlékezete, és bár a vezetékes fali telefon még a kétezres évek legelejéig a lakások mindennapi kelléke volt, a tárgy sok mást is megidéz. A pop art műfajában alkotók nemcsak a leghétköznapibb tárgyakból, de a legaktuálisabb hírekből, botrányokból és témákból is merítettek műveik elkészítéséhez. Nem szükségszerűen következik ugyan, de az idősebb generációk emlékezetéből a besúgók és a megfigyeltek világa, a kultúrpolitika retorziója ugyanebből a közegből tépi mély sebeit. Vagy e műtárgy léte keserédes fricska volna saját korának? Elvégre kommunikációs eszköz ez, mely pontosan azt a kapcsolatot volna hivatott létrehozni polgár és polgár, művész és művész között, melynek zsinórját az akkori kultúrpolitika Nyugat és Kelet között drasztikusan elvágta. 

Mácsadi Orsolya
művészettörténész

Felhasznált szakirodalom:

Néray Katalin: A magyar neoavantgárd nagy évtizede: 1968–1978; Az utolsó évtized: 1989–1999 (in: Aspekte/Positionen. Kunst in Mitteleuropa 1949–1999, Museum Moderner Kunst Stiftung Ludwig Wien, 1999; in: Nézőpontok/Pozíciók. Művészet Közép-Európában 1949–1999, Ludwig Múzeum Budapest – Kortárs művészeti Múzeum, 2000

Iparterv 50+. 1968/69 – 2019. Szerk. Popovics Viktória. Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum, Budapest, 2019

Sinkovits Péter: Arckép a hatvanas évekből: Konkoly Gyula. In. Művészet, 1989, XXX. évfolyam, 9. szám.

Hajdu István: 1968-egy tárlat elé. In. Magyar Múzeumok, 2008. 3. szám, Vol. 14.

Vas Népe, 2000. március (45. évfolyam, 51-76. szám)2000-03-31 / 76. szám