Kaukázusi jegenyefenyő-erdő, Abházia, 2018. szeptember végén (fénykép: Dendrológiai Atlasz archívuma)

A karácsony előtti időszakban a sajtóban is minden évben szó esik a karácsonyfaként állított fenyőfélékről. Hazánkban hagyományosan a legnépszerűbb az európai elterjedésű közönséges lucfenyő (Picea abies), később lett ismert az Észak-Amerikából származó ezüstfenyő (Picea pungens cv. Glauca), újabban pedig az ún. Nordmann-jegenyefenyő (Abies nordmanniana), köznapi nevén Nordmann-fenyő hódít.

Kaukázusi jegenyefenyő, Budakeszi, 2014. augusztus közepén (fénykép: Dendrológiai Atlasz archívuma)

Utóbbinak a hivatalos magyar növénynevezéktanban (és általában más nemzeti nyelveken is) elsődleges megnevezése a kaukázusi jegenyefenyő, amely egyrészt utal e fafaj természetes elterjedési területére, másrészt névhasználóit nem kínozza kiejtési nehézségekkel, mint a Nordmann-, normand- és normann- keveredése. Az első egy 19. századi finn természettudós, Alexander von Nordmann családi neve, aki 1836-ban a Kaukázusban felfedezte, és akiről e jegenyefenyőféle a tudományos fajnevét kapta. A második, a normand egy északnyugat-franciaországi tájegységre, Normandiára, az ottani nyelvre, valamint a normandiai és angliai román építészetre, illetve stílusra utal. A harmadik, a normann pedig egy régi észak-európai nép neve (jelentése „északi ember”; másik nevük a viking). Utóbbi kettőnek, a normand-nak és a normann-nak tehát semmi köze e fafajhoz, e neveken illetni értelmetlen. E szép fenyőfélére a Nordmann-fenyő, pontosabban Nordmann-jegenyefenyő helyett, vagy mellett ne vonakodjunk hát használni a kaukázusi jegenyefenyő nevet is, amit így lassan a fenyőfaárusok és a karácsonyfavásárlók is megtanulhatnak. Ezáltal anyanyelvápolásunk értékes hagyományainak jelképes karácsonyfája is szebben díszlik.

Kaukázusi jegenyefenyő tobozterméses ága, Budakeszi, 2010. október végén (fénykép: Dendrológiai Atlasz archívuma)

Hazájában a kaukázusi jegenyefenyő (Abies nordmanniana (Steven) Spach) a Fekete-tenger keleti partjai fölé magasodó Nyugat-Kaukázus, Kis-Kaukázus és a csatlakozó Észak-Anatóliai-hegység keleti része hegyvidéki erdeinek lakója, amely a keleti bükkel, ibériai tölggyel, feljebb kaukázusi luccal alkot erdőségeket. Az alsó lombkoronaszinteken tiszafával, puszpánggal, magyallal, babérmeggyel társul. Gyepszintjében a hó nyomán szőnyeget borít a kislevelű ciklámen. A magasabb övben jellemző kísérői a molyhos nyír és a madárberkenye, Észak-Anatólia hegyvidékén a bütykös erdeifenyő. 1300 m-es tengerszint feletti magasság körül sokmakkú tölgy, gyertyán, és a bokortermetű kaukázusi áfonya, 1600 m körül török juhar, madárberkenye, kaukázusi gyertyánszil, az alsóbb szinteken pontuszi és sárga babérrózsa, babérmeggy, magyal és ostroménfa társul hozzá (Debreczy és Rácz 2000).

Kaukázusi jegenyefenyő préselt példánya dr. Gáyer Gyula botanikus otthoni kertjéből, Celldömölk, 1919 (Savaria Múzeum herbáriuma) (fénykép: Erdő Ádám)

A kaukázusi jegenyefenyő csinos koronája szabályos kúp alakú, hazája erdőségeiben idős korában oszlopossá változik (20–65 m magasságúra nő, 1–2 m-es törzsátmérővel), oldalvezérágai festői ívekben, a mellékágak a fordított „V” alak rendszerében ereszkedők. Lombja fénylő sötétzöld, a fésűsen sorokba rendezett tűlevelek fonákján két fehér csík fut. 12–18 cm hosszú, hengeres tobozai zöldből lilásbarnára érnek. Legnagyobb ismert kisázsiai példánya (mellmagassági körmérete 565 cm) a törökországi Efeler Köyü és Gorgit Yayla között 1750 m-en van, kora kb. 800 év (Debreczy és Rácz 2000). Hazánkban az egyik legnagyobb, közel másfél évszázados fája, majdnem négy méteres mellmagassági törzskörmérettel Vas vármegyénkben, a Szelestei Arborétumban magasodik, még Festetich Andor gróf ültette. Megyénkben további idősebb kaukázusi jegenyefenyő fák főleg arborétumokban, kastélykertekben, nagyobb közparkokban élnek, amelyek közül a Kámoni Arborétum a leggazdagabb hazai fenyőgyűjteményével is nevezetes. Az effajta köznapló- (blog-) bejegyzések gyakorlatától eltérően alább kissé bővebben megadott szakirodalmi jegyzékből látszik, hogy az írásunk tárgya kapcsán idézett kiváló dendrológus szerzők közül vármegyénk milyen sok vasival büszkélkedhet: gr. Ambrózy-Migazzi István, br. Baich Mihály, Bánó István, dr. Gáyer Gyula, dr. Hollendonner Ferenc, dr. Józsa Miklós, dr. Maráczi László, dr. Mátyás Csaba, Németh Gábor, Pósfai György, dr. Retkes József, Saághy István, Somkuthy Ferenc, dr. Tóth József, és még folytathatnánk a sort…

(A Dendrológiai Atlasz archívumából kapott fényképeket köszönjük dr. Debreczy Zsoltnak és dr. Rácz Istvánnak, hazánk legjelentősebb jelenkori fenyődendrológusainak, akiknek alapítványa és munkássága nemzetközi hírű, illetve jelentőségű.)

Dr. Balogh Lajos
botanikus
Savaria Múzeum

 A jó évszázados fenti növénypéldány cédulája a gyűjtési és meghatározási adatokkal (Savaria Múzeum herbáriuma) (fénykép: Erdő Ádám)

Irodalom:

Ambrózy-Migazzi István: Növényrezervációk és parkok Középeurópában és Magyarországon. Malonya–Jeli. – Botanikai Közlemények 20(1–3): 128–133 (1923).

Baich Mihály (1927): Az alsószelestei park. – Vasvármegyei Múzeum II. évkönyve 1926–1927, pp. 179–196.

Balogh Lajos: A fenyőkről botanikusszemmel. – Szombathelyi 7, 2(46): 5 (2014. dec. 20.); 2. rész: 3(1): 18 (2015. jan. 17.).

Bánó István és Retkes József: A Kámoni Arborétum. – Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1965, 216 pp.

Bánó István, Jankó József, Mátyás Csaba és Retkes József: A termesztett fenyők dendrológiai ismertetése. In: Keresztesi Béla és Solymos Rezső (szerk.): A fenyők termesztése és a fenyőfagazdálkodás. – Budapest, Akadémiai Kiadó, 1978, pp. 25–53.

Bartha Dénes: Magyarország faóriásai és famatuzsálemei. – Erdészettörténeti Közlemények XV, 1994, 242 pp.

Debreczy Zsolt és Rácz István: Fenyők a Föld körül. – Dendrológiai Alapítvány, Budapest, 2000, 552 pp. https://dendrology.eu/

Debreczy Zsolt és Rácz István: Conifers Around the World. Vols. 1–2. – DendroPress Ltd., Budapest, 2011, 1089 pp. http://www.conifersaroundtheworld.com

Gáyer Gyula: A magyar kertekben gyakrabban kultivált fenyőfélék meghatározó kulcsa. Kongresszusi beszámoló. – Centrum Kiadóvállalat Rt., Budapest, 1929, pp. 111–118.

Hollendonner Ferenc: A fenyőfélék fájának összehasonlító szövettana. – Országos Erdészeti Egyesület, Budapest, 1913, 187 + XL tábla.

Józsa Miklós: Fenyők. – Botanika Kft., Budapest, 2005, 128 pp.

Maráczi László: Fenyők szabadföldi nevelése. In: Schmidt Gábor és Tóth Imre (szerk.): Díszfaiskola. – Budapest, Mezőgazda Kiadó, 1996, pp. 370–373.

Mesterházy Zsolt: A fenyők kincsestára. A Föld fenyői és kerti változataik. Conifer Treasury of the World. – Budapest, 1995, 546 pp.

Németh Gábor: Körséta – az arborétum meghatározó növényei. In: Szendi Zsuzsanna (szerk.): Kámoni Arborétum, Szombathely. – ErTI és Kámoni Arborétum Egyesület, Sárvár–Szombathely, 2013, pp. 43–66.

Pósfai György: Magyarország legnagyobb fái – Dendrománia. - Pécs, Alexandra Kiadó, 2005, 167 pp.; online adatbázis: http://www.dendromania.hu

Priszter Szaniszló: Növényneveink. A magyar és a tudományos növénynevek szótára. – Mezőgazda Kiadó, Budapest, 1998, 549 pp.

Retkes József: A termesztett fenyők dendrológiai ismertetése. In: Keresztesi Béla: A fenyők termesztése. – Akadémiai Kiadó, Budapest, 1966, 541 pp.

Saághy István: Az elmúlt rendkívül szigorú tél tapasztalatai a Kámoni Arborétumban. – Kertészeti Lapok 33(20): 275–277 (1929. okt. 15.).

Tóth József, Somkuthy Ferenc és Czimber Béla: Vas megye idős és nevezetes fái. – Kanitzia 8: 83–181 (2000).