A Föld átlaghőmérséklete emelkedik, de a gleccserek és a sarki jégtakaró megléte tanúskodik róla, még mindig jégkorszakban, annak egyik felmelegedési periódusában élünk.

A 2024 januári Hónap műtárgyaként kiállított tojó csicsörkét (Lelt.sz.: 2003.181.1.) 1969 júniusában Bechtold István gyűjtötte Kőszegen és preparálta a Savaria Múzeum Gerincesállat-gyűjteménye számára.

Az élővilág változása látványosan követi a klímaváltozás folyamatát. Akinek a megváltozott környezet már nem megfelelő, nem képes alkalmazkodni, az elvándorol, vagy ha arra képtelen, elpusztul, kipusztul. Az ember a kifejezetten jól alkalmazkodó csoportba sorolható, ellentétben például a kétéltűekkel, akiknek különleges ökológiai igényeik és kis haladási sebességük nem engedi elkerülni a gyors környezeti változásokat, így szélsőséges esetben lokálisan, vagy akár globálisan is hamar kipusztulhatnak. Léteznek a klíma változására hatékonyan reagáló élőlények is, mint amilyenek egyes madárfajok. A kifejlett egyedek akár néhány óra alatt nagy távolságokat tehetnek meg, így nem csak klíma, de időjárás szintű változásokra is gyorsan képesek reagálni, és a költőterületük is évről évre eltérhet az aktuális időjárási viszonyok függvényében, javítva ezzel saját és fajuk túlélési valószínűségét. Az eljegesedés idejére a délebbi menedékek (refugiumok) területére kényszerült, vagy csak ott túlélt fajok lassacskán visszatérhetnek a jég alól felszabaduló területekre, vagy, ahogy az eredetileg Észak-Afrikában elterjedt csicsörke példáján is láthatjuk, egyes melegebb klímát kedvelő fajok terjedhetnek el a számukra kedvezővé váló környezetben.

A csicsörke szezonális előfordulása Európában

A pintyfélék (Fringillidae) családjába sorolható csicsörke európai természetes előfordulásának vizsgálata során Ernst Mayr (1926), majd Ragnar K. Kinzelbach (2004) a 16. századi források tanulmányozása után – Karintiából, Tirolból (Ausztria), Trentinóból (Olaszország), a Rhöne-völgyből, Ticinoból és Juraból (Bötzberg) (Svájc), Provence-ból és Gasconyból (Franciaország) jegyezték fel – arra a következtetésre jutott, hogy a faj a korabeli Európában az Alpoktól délnyugatra már biztosan előfordult. Jelenléte arra utal, hogy az eredeti hazájából, az Atlaszból már korábban elkezdett szétterjedni, de az 1585 utáni kis jégkorszak hidegebb időszaka megállította, és csak a 19. század elején vált számára tartósan kedvezővé a klíma és indult el ismét gyors terjeszkedése. A megtelepedés különböző stációit mi sem bizonyítja szebben, mint az európai éves jelenlétét bemutató térkép. A Mediterráneumban és a melegebb, vagy enyhébb klímájú területeken állandó, egész évben jelen van, de a hűvösebb telű területekről még elvonul, s csak a költési időszakban tér vissza oda. Az állandóan és csak a költési időszakban jelenlévő területek a melegedő klímával párhuzamosan fokozatosan tolódnak észak felé, és ami erről a nagyjából a 20. század utolsó harmadából származó adatok alapján készült elterjedési térképről hiányzik, már Dánia, Finnország, Svédország és Anglia területén is előfordulnak a csicsörke költő párjai.

Habár az első hazai költésének időpontját nem ismerjük, a csicsörke valamikor az 1800-as évek első felében érkezett meg és kezdett fészkelni Magyarország területén. Napjainkra a magasabb hegyeinket kivéve az egész ország területén találkozhatunk a fajjal, már csak azért is, mert hazánkban kifejezetten kedveli a lakott területeket, ahol rokonához, a kanárihoz (Serinus serinus canariensis) hasonló intenzitással, aprócska termetéhez képes igencsak nagyhangon hirdeti a konkurens fajtársaknak birtoka tulajdonjogát. A hímek jól látható helyeken, a legmagasabb fa csúcsán, villanyvezetéken, TV antennán, vagy jellegzetes denevérszerű röptük közben is énekelnek. Hazai állománya még vonuló, de enyhe teleken egyre gyakrabban figyelhetők meg áttelelő példányai, s amennyiben a felmelegedés tartós lesz, rövidesen megerősödnek az állandóan nálunk tartózkodó populációi is.

Dankovics Róbert
herpetológus muzeológus

Irodalom:

MAYR, E. (1926): Die Ausbreitung des Girlitz (Serinus canaria serinus L.). Ein Beitrag zur Tiergeographie. J Ornithol 74: 571-671

RAGNAR K. KINZELBACH (2004): The distribution of the serin (Serinus serinus L., 1766) in the 16th century. Journal of Ornithology 145: 177-187

CSÖRGŐ T., KARCZA ZS., HALMOS G., MAGYAR G., GYURÁCZ J., SZÉP T., BANKOVICS A., SCHMIDT A. & SCHMIDT E (2009): Magyar madárvonulási atlasz. Kossuth Kiadó, Budapest