A kozmikus jelenségek termékenységgel való összekapcsolása már az őskortól fogva jelen van az emberiség történetében. A bika és a Hold ilyennemű összefonódására számtalan bizonyíték áll rendelkezésre, ilyen például a dél-nyugat franciaországi lascaux-i barlang egyik bölényrajza, a catal hüyük-i régészeti lelőhelyen előkerült festmények és gipszreliefek, de akár magyar példaként a bodrogkeresztúri paleolitikumi emlékeket is említhetjük. (Drössler, 1986) Átlépve az ókorba pedig egyértelmű, hogy a savaria Iseumban kiállított Apis bika emlékeket kell vizsgálnunk, ha kapcsolatot keresünk a bikához és a Holdhoz kapcsolható hiedelmek között.

A születés és az elmúlás kozmikus jelképe egyértelműen az elfogyó, majd az újjászülető Hold. A görög-római világban több istennő testesítette meg a Hold különféle alakjaihoz kapcsolható szimbólumokat, csakúgy, mint a Nap esetében. A hellenisztikus világ közvetítésével Savariába érkezett egyiptomi Isis istennő templomában pedig páratlan szinkretizmust fedezhetünk fel; mind az antik Hold istennőkkel Isis révén, mind pedig az ősi napkultuszból kifejlődött Apis bika kultuszával Sarapis révén. Ez az egyiptomi eredetű, de hellenisztikus interpretációban megjelenő isteni pár több görög és/vagy római istenség figuráját egyesíti magában.

Isis istennő holdaspektusokkal való összefonódását Savariában az a Luna Luciferának szentelt oltár példázza a legjobban, amelyen gyönyörűen kiolvasható a „phosphoros”, vagyis a „fényhozó” kifejezés, amely eredetileg nem Luna holdistennőé, hanem Venus római, és Aphrodité görög szerelemistennők isteni mellékneve. 2024. április hónap műtárgyának egy Apis bika emléket választottunk, igaz, most kivételesen nem a sokak által jól ismert, monumentális bikafejet, hanem egy bronz szobrot. A lépőmozdulatban ábrázolt bikaszobor magasra emelt, enyhén elfordított fejjel látható. Feje tetején középen egy furat helyezkedik el, amely Apis attribútumainak, a holdsarlónak vagy a napkorongnak a felerősítésére szolgált. Noha a tárgy a Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteményéhez tartozik, lelőhelye Savaria, jelenleg pedig az Iseum időszaki kiállításában tekinthető meg. Csupán e két műtárgyat górcső alá véve tehát már bőven találunk bika, valamint Hold kultuszra utaló jeleket a műtárgyak között, egyetlen dolog van tehát hátra: megtalálni, hogy vajon kapcsolat mutatható-e ki valahol e szimbólumok között?

A költői kérdésre adott válasz természetesen: igen. A görög-római világ Sarapis istene Isis isteni férjének, Osirisnek, az alakjából fejlődött ki, akit a bikával is kapcsolatba hoztak, ugyanis Sarapis karaktere Osiris és Apis összeolvadásából keletkezett. Az Isis-Sarapis szentélyeknek alapvető „tartozéka” volt az Apis bika szobor, vagy akár egy élő bika. Utóbbira bizonyítékot az alexandriai nagy Sarapeum szolgáltat a területén talált mumifikált bikák által. Ez az állat nagy tiszteletben részesült, elpusztulásakor pedig grandiózus rituáléval temették. Utódját nem különben komoly előkészületekkel választották ki, különleges feltételeknek kellett megfelelnie: fekete színűnek kellett lennie, a homlokán fehér háromszög alakú mintával, szőrén pedig Nap és Hold alakú foltokkal. (Drössler, 1986).

A bikákról lényegében elmondható, hogy egyszerre testesítik meg a világ ősi női és férfi termékenységi erőit. Robosztus alkata a maszkulin oldalt, míg holdsarlóra emlékeztető szarvai a feminin oldalt szimbolizálják. Részletezni sem szükséges, hogy az ókori Egyiptomban mennyire fontos szerepet töltött be a gabonatermő földek termékenysége, Egyiptom római provinciává válását követően pedig nem kevésbé. A gabonaszem az antik vallásos ember számára megtestesítette az isteni valóságot. Az eredetileg vadon termő gabonaszem élete ugyanazt a négy fázisú utat járja be, mint a Hold. (Kerényi, 1984) Az év egy negyedét a föld alatt, három negyedét pedig a felszínen tölti, csakúgy, mint a Hold, ami újhold idején sötétségbe borul és nem látható. Ugyanúgy, mint a Holdnak, a gabonaszemnek is a Nap fényére van szüksége ahhoz, hogy ragyogni tudjon, legerősebben telihold idején. A gabona esetében ez a ragyogás aratás idején csúcsosodik ki, amikor a legszebb aranyszínben ragyognak a kalászok, a megtestesült fény színében. Aratása sarlóval, a növekvő és fogyó Hold ősi szimbólumával történt (Kerényi, 1984), az Apis bika attribútumával.

Nagy Diána
Iseum Savariense

Irodalomjegyzék

Drössler, Rudolf (1986): Amikor a csillagok még istenek voltak. Kossuth kiadó, Budapest

Kerényi Károly (1984): Halhatatlanság és Apollón vallás. Magvető Könyvkiadó, Budapest