Nyers fű előttem és májusi bükk;
mintha dühödten Szinyei-Merse ecsetje
keverte volna ki zöldarany-árnyú színük. 
Smaragdba-kékbe olvad a napfény, 
még a levél se tükrözi vissza
úgy issza kulissza mögött vidoran Pán, a ravasz vén.
Életörömtől harsog a májust végre betöltő kétnyelű sípja;
visítva kinyitja a bükkfa szívét és játszva tovább fut.
Az meg mint varga ott ül s köténye nyakba akasztva fénylik holnaptól,
míg patkol bikkmakkból csizmát a szeleknek fütyörészve…

Simon István: Májusi bükk (1973)

 Bükklevél, Pokolbérc, Kárpátalja, 2013. júl. 14. (fénykép: Balogh Lajos)

Az Országos Erdészeti Egyesület mozgalmának 29. alkalmával Az év fája 2024-ben az európai bükk, amelyről e sorok írójának a Savaria Múzeumban március 7-én Az év élőlényei, ásványa és ősmaradványa címmel tartott rendezvényen elhangzott előadása is szólt.

Fagus sylvatica L., erdei bükk [herbáriumi példánya]; Termőhelye: a Felső-erdőben Kőszegen, IV. 2. 1890. Szedte és határozta: Dr. Waisbecker Antal (fénykép: Balogh Lajos)

A Savaria Múzeumban a június hónap műtárgyaként bemutatott 134 éves szárított-préselt, virágzó bükk-hajtást (amely 2018-ban látható volt a múzeum Földi virágegyetem – Herbárium és szépirodalom című kiállításában is) Kőszegen, a Felső-erdőben gyűjtötte 1890. április 2-án dr. Waisbecker Antal (1835 Kőszeg – 1916 Kőszeg) botanikus, Kőszeg, majd Vas vármegye tiszti-főorvosa. A Vasvármegyei Múzeum botanikai gyűjteményét 1908-ban megalapozó, több mint kétezer lapos herbáriumát ma is a Savaria Múzeum őrzi.

Dr. Waisbecker Antal botanikus, Kőszeg, majd Vas vármegye tiszti-főorvosa

Az európai vagy közönséges bükk (Fagus sylvatica L.) magasabb hegyeink és hűvösebb völgyeink erdőt alkotó, szálas termetű, lombhullató fája. Hosszabb életű (akár 200 évig élő), lassan növő faj, amely gyakran a 35 méteres magasságot is meghaladja. Növénycsaládjának – bükkfafélék (Fagaceae) – névadója. Májusban, a lombfakadással egy időben virágzik. Októberben érő és hulló, fásodó héjú termései szúrósan tüskések, éretten négy részre (kopácsra) hasadnak. A ’bükkmakk’ ehető, a pirított magokból pótkávé készíthető. Pompás, sima, ezüstszürke kérgű törzse mellett a szép sárga vagy sárgásbarna őszi lombszín és a tavaszi fakadás halványzöldje méltán emeli a legszebb európai fafajok közé.

 Bükk-törzs felszínre került gyökérfőkkel. Bozsok, Kőszegi-hegység (fénykép: Kóródi Blanka)

A bükk~, bikkfa nevének 1086 óta van nyoma a forrásokban. E szót a honfoglalás körül vehettük nyelvünkbe, minthogy egy, a Duna-delta – Königsberg (Kalinyingrád) vonaltól nyugatra elterjedt növényt jelöl. Európában először bükkfára, bükkfakéregre írtak (rovásírással) rendszeresen. Ezt bizonyítja, hogy az európai nyelvekben a könyv (német Buch, angol book) és a betű szó (orosz bukva) a bükk szóval (német Buche, angol beech, orosz buk) egy tőről ered. A bükk szót sok földrajzi név is őrzi a magyar nyelvterületen, például Bükk hegység, Bükkábrány (B.A.Z. vm.), Bük, Magyarbük[kö]s (Vas vm.), Gyimesbükk (Csík vm.). Az ukrán (kisorosz) Bukovina szó bükkös vidéket jelent. – A tudományos Fagus nemzetségnév a bükkfának már a Linné előtti időkben, sőt, az ókori szerzőknél (pl. Julius Caesar, Vergilius, Columella, Plinius, Ovidius) is olvasható latin fagus nevéből, a sylvatica a latin silva = erdő szóból jön, így Fagus sylvatica = erdei bükk(fa).

Ősbükk-faj (Fagus haidingeri Kováts) levéllenyomata, Erdőbénye (B.A.Z. vm.), Sima majori kőbánya, gyűjtés (leg.) 1987.VIII.5. Horváth Ernő, meghatározás (det.) 2005.XI. dr. Hably Lilla

A miocén és a pliocén földtörténeti korban (15–2 millió évvel ezelőtt) térségünkben már élt ősbükk-faj (Fagus haidingeri). Ma a bükkfafélék (Fagaceae) családjának 600 fajából 27 (főleg tölgy) őshonos Európában. Névadó bükk (Fagus) nemzetségének 13 faja van, amelyek zöme kelet-ázsiai (pl. kínai bükk, Fagus engleriana, tajvani bükk, F. hayatae, japán bükk, F. japonica); az amerikai bükk (F. grandifolia) keleti Észak-Amerikában él; földrészünkön az európai bükk (F. sylvatica), Kisázsia, Észak-Perzsia és a Kaukázus térségében a keleti bükk (F. orientalis), míg a Krím-félszigeten korcsuk, a krími bükk (F. ×taurica) ismeretes.

Bükkerdő kora tavasszal. Zengő, Keleti-Mecsek, 2023. márc. 19. (fénykép: dr. Kulcsár László)

Az európai bükk hazánkban főleg a Dunántúli- és az Északi-középhegységben, valamint a Dél- és Nyugat-Dunántúlon elterjedt, másutt igen ritka. Gócai a hűvös, párás hegyvidékek és a dunántúli dombvidékek. Az alföldeken inkább csak ültetve fordul elő.

A bükk különböző erdőtársulások alkotója, amelyek között van szinte teljesen csupasz talajfelszínű (ún. nudum), de kora tavasszal tarka-virágos (ún. geofiton-aszpektusú) is; utóbbi jellemző növényei a hunyorok (Helleborus spp.), hóvirág (Galanthus nivalis), keltikék (Corydalis spp.), csillagvirágok (Scilla spp.), szellőrózsák (Anemone ranunculoides, A. nemorosa), galambvirág (Isopyrum thalictroides), hagymás- és bókoló fogasír (Dentaria bulbifera, D. enneaphyllos).

Aljnövényzet nélküli (nudum) bükkös a Kőszegi-hegységben, 2015. október 24. (fénykép: Keszei Balázs)

A bükk hazánkban az erdőterület 6 %-át foglalja el, de fatömege többet, 10%-ot képvisel. Fája vörösesfehér, kemény, nehéz. Jó évszázad előtt faanyagát csak faszénégetésre, hamuzsírfőzésre használták, azóta a faipar fontos nyersanyaga. A bükkmakk olajokban gazdag, értékes takarmány. Hajdan ezzel is makkoltatták az erdőben a disznókat, vagy moslékukba keverték. A régiségben, egészen a XIX. századig ínségeledel volt, de még a II. világháború alatt is étolajat sajtoltak belőle, íze a mogyoróéhoz hasonló.

Dísznövényként különböző fajtáit is ültetik, például: oszlopos bükk, vérbükk, oszlopos vérbükk, páfrány- vagy szeldeltlevelű bükk, csüngőágú bükk, csüngőágú vérbükk, vöröstarkalevelű bükk, sárgalevelű bükk.

Közönséges forrásmohás (Fontinalis antipyretica) patakvízbe hullott bükkfalevél. Gömörszőlős, Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, 2013. szept. 24. (fénykép: Balogh Lajos)

Néhány példa a bükkfák idős példányaira: Vas vármegyében legnagyobb volt a Jeli Arborétum 2020-ban kidőlt Ambrózy-bükkje (550 cm), míg Iváncon 538 cm, Felsőmarácon 482 cm törzskörméretű fák élnek. Magyarországon a legnagyobbak Veszprém vármegyében, a Bakonyban vannak: Tés (648 cm tkm., 26 m magas), Úrkút (627 cm tkm., becsült kora 250 év, 30 m magas), Sáska (616 cm tkm.). A világ legnagyobb bükkfái: Forêt d'Issaux, Osse-en-Aspe, Pyrénées-Atlantiques, Franciaroszág (1005 cm tkm.), 'Silkebuche' im Eichheide-Wald, Groß Schönebeck, Brandenburg, Németország (873 cm tkm,), Monte Marrone in Rocchetta al Volturno, Molise, Olaszország (860 cm tkm,).

Ambrózy-bükk, Jeli Arborétum, Kám, 1970. május 17. (fénykép: Horváth Ernő)

A bükk az éghajlati melegedés miatt az egyik legveszélyeztetettebb állományalkotó fafajunk, az esztétikai, turisztikai szempontból is fontos bükkösök megtartása a jövő erdészeinek nagy kihívása. Dendrológusaink közül Blattny Tibor (1883 Kassa – 1969 Besztercebánya) és Kárpáti Zoltán (1909 Sopron – 1972 Budapest) behatóan foglalkoztak az európai bükk növényföldrajzi, illetve rendszertani viszonyainak elemzésével.

A 2024. június hónap műtárgya a Savaria Múzeum előcsarnokában (fénykép: Balogh Lajos)

Irodalom:

Balogh Lajos és Keszei Balázs: 180 éve született dr. Waisbecker Antal. – Kitaibelia 20(2): 179–192 (2015). https://doi.org/10.17542/kit.20.179

Bartha Dénes: Magyarország fa és cserjefajai. – Budapest, Mezőgazda Kiadó, 1999, 301 pp.

Bartha Dénes: Magyarország faóriásai és famatuzsálemei. – Erdészettörténeti Közlemények XV, 1994, 242 pp. http://ujoregfak.emk.nyme.hu/

Blattny Tibor. A bükk növényföldrajzi méltatása, különös tekintettel az Északkeleti-Kárpátokra. – Erdészeti Kísérletek 12(1–2): 1–45 (1910).

Jankovics Marcell: A fa mitológiája. – Csokonai Kiadóvállalat, Debrecen, 1998, 268 pp. [bükk: pp. 11, 40, 45, 46, 114, 147, 231, 233, 234.]

Kárpáti Zoltán: A bükkfa vadontermő és kertészeti változatainak rendszertani áttekintése. – A Magyar Királyi Kertészeti Akadémia Közleményei 7 (1941), 8 (1942), 10 (1944), 14 (1950), 15 (1953).

Keszei Balázs és Balogh Lajos: Száz éve hunyt el dr. Waisbecker Antal, a kőszegi botanikus triász tagja. – Kőszegi Lapok 2016/1, 4 pp. http://www.koszegimuzeumok.hu/webimages/files/Koszegi%20Lapok%202016-1%20sz.pdf

Kollár Tamás: Bükk (Fagus sylvatica) állományok fatermési függvénye és táblája az ERTI tartamkísérleti hálózatának adatbázisa alapján. – Erdészettudományi Közlemények 12(1): 5–29 (2022). http://www.erdtudkoz.hu/cikk.php?doi=2022.01&ln=hu

Magyar Múzeumok: Földi virágegyetem Szombathelyen. – Magyar Múzeumok Online, Pulszky Társaság – Magyar Múzeumi Egyesület, 2018. jún. 12. https://magyarmuzeumok.hu/cikk/foldi-viragegyetem-szombathelyen

Pósfai György: Magyarország legnagyobb fái – Dendrománia. – Pécs, Alexandra Kiadó, 2005, 167 pp. https://www.dendromania.hu/index.php

Retkes József és Tóth Imre: Lombos fák, cserjék. – Budapest, Botanika Kft., 1997, 160 pp.

Tamás Ildikó: Bükk. In: Etimológiai szótár. Magyar szavak és toldalékok eredete. (Főszerk.: Zaicz Gábor). – Budapest, Tinta Könyvkiadó, 2006, p. 102.

Tóth József, Somkuthy Ferenc és Czimber Béla: Vas megye idős és nevezetes fái. – Kanitzia 8: 83–181 (2000).