A tükör – ahogy ma is – a mindennapi szépségápolás alapvető eszköze volt a római korban. A korabeli írott és képi forrásokban, illetve régészeti leletként is gyakran felbukkan, elsősorban női temetkezésekben. A leggyakoribb forma a kerek tükörlap nyéllel vagy nyél nélkül, de vannak négyszögletűek és két elemből álló, összecsukható darabok is. Külön csoportot alkotnak az ólomkeretes kis tükrök, melyek funkciója kevésbé a szépségápoláshoz, mint inkább a vallásossághoz köthető.

Szépítkező nőalak felé tart Amor egy négyszögletű tükröt – falfestmény részlete, Villa dei Misteri (Pompeii)

Pannonia magyarországi területén a legtöbb tükör Savariából ismert, többsége a városból és a hozzá tartozó territóriumról származik. Legnagyobb számban (25 db) a mai Paragvári utca mentén feltárt kora római temetőből került elő. A hamvasztásos rítusú sírokban talált tükrök közül kiemelendő egy különösen szép és egyedi, pálmafa ábrázolással díszített ónozott bronz tükör (ma a Savaria Múzeum állandó kiállításában), valamint egy kétrészes, összecsukható tükörhöz tartozó domború, bronz tükörlap.

Kétrészes, összecsukható tükörhöz tartozó domború tükörlap – Savaria Múzeum (Bózsa 2016)

Az Iseum időszaki kiállításában több tükör is bemutatásra került, kiemelve azok Isis-kultuszban betöltött szerepét. Habár a kiállított darabok nem a szentély területén kerültek elő, képviselik azokat a rokon tükröket, melyek egykor a misztériumvallás szertartásaiban, körmeneteiben vehettek részt. Apuleius, ókori szerzőtől tudjuk, hogy a kultuszkellékbe a tükrök és különféle szépségápolási eszközök is beletartoztak, és az istenszobrok feldíszítésére szolgálhattak.

Egy Isis-hívő tükröt tart a feldíszített bika felé az Iseum makett körmeneti jelenetében (Apuleius leírása alapján)

A bemutatott darabok között látható egy hamvasztásos sírból előkerült, erősen sérült, de szinte hiánytalanul összeilleszthető nyeles tükör. A töredékes és olvadt állapot az égetés hője miatt jött létre; a halotti máglya kihűlése után a tükröt már repedezett állapotban helyezhették a hamvakat tartalmazó urna aljába.

A Kr. u. 1–2. században tömegesen gyártott tükör a kerek, lyukszegélyes tükörlapok csoportjába tartozik, melyek közös jellemzője a peremet szegélyező lyuksor, az elő- és hátlap polírozása (ezáltal tükröződő felületet kapnak), a díszítésre szolgáló koncentrikus körök és bordák. Ennek a típusnak baluszter alakú elemekből álló, többszörösen tagolt, függőleges nyele volt. A tükörlapot a nyélhez háromtagú fejrésszel rögzítették, mely egy levél formájú lemeztámasztóból és két oldalsó karból állt. A tükör lapjának átmérője 13 cm, míg függőleges nyele 9,5 cm, így a nagyméretű tükrök közé sorolható. 

Savaria északi temetőjében talált bronz tükör elő- és hátlapja, középen a tükörlap keresztmetszetével (rajz: Kelbert 2007)

Nemcsak a savariai tükrök között, de birodalomi szinten is ez a legnépszerűbb tükörforma, melyet kevés kivétellel mindig bronzból öntöttek. A bronz magas ólom- és óntartalma miatt természetes ezüst hatását kelti, mellyel feltehetően a korai ezüst- illetve aranyozott tükröket igyekeztek utánozni. Id. Plinius elmondásából tudjuk, hogy a legértékesebb, egyedi díszítésű darabok ezüstből készültek, melyeket csak a legmagasabb társadalmi rétegbe tartozó rómaiak engedhettek meg maguknak.

Ezüst kézitükör női mellképpel díszített hátlapja – Casa del Menandro, Pompeii (Nápolyi Nemzeti Régészeti Múzeum)

Horváth Bianka
régész
Iseum Savariense

Felhasznált irodalom

Bózsa A.: A szépségápolás tárgyi emlékanyaga Pannonia Magyarországra eső részén. Doktori Disszertáció. Eötvös Loránd Tudományegyetem. Budapest 2016.

Bózsa A.: Római kori tükörtípusok Pannoniában. Studia Comitatensia 37 (2019) 8–27.

Kelbert K.: Római tükrök Savariában. Savaria 31 (2007) 171–261.