Ahhoz, hogy megértsük a Szombathelyi Képtár gyűjteményének két fekete-fehér fényképét, messziről kell kezdenünk a vizsgálódást. A műtárgyak története nem a fényképésszel, hanem egy szobrászművésszel kezdődik.

Izsó Miklós, a tizenkilencedik századi magyar művészet megkerülhetetlen alakja, az első, aki művészetében a Népet ábrázolta. Romantikus, nagybetűs Nép ez, megtaláljuk Petőfi Sándor és Arany János költészetében, de ugyanígy Erkel és Liszt műveiben is.

Az Izsó-féle reformkorban gyökerező, ideáktól átfűtött népábrázoló életmű első, és talán legfontosabb darabja 1862-ben készült. A Búsuló Juhász Münchenből érkezett Magyarországra, hiszen a Ferenczy István neve által fémjelzett tanulóévek után Izsó Miklós ide utazott, hogy tovább képezze magát. Innen küldte haza a márványba faragott, botjára támaszkodó, népviseletbe öltözött figurát.

A téma a hazatérő művészt egész életében elkísérte. Kisméretű terrakotta-sorozata, mely táncoló parasztfigurákat ábrázol, maga a formába öntött dinamika, mozgás, szenvedély. Viseletbe öltöztetett romantikus néplélek-ideál.  

Ezek a szobrok állnak Gerhes Gábor két fényképe mögött is, hiszen a Búsuló Juhász és a Táncoló Paraszt című képeket Izsó művei ihlették. Fénykép készül szobor alapján. Érdekes tranzakció ez, a háromdimenziósból kétdimenziós kép válik, a márványban, terrakottában megőrzött mozdulatot népviseletbe öltöztetett modell játssza el, és kamera rögzíti.

A fényképek megragadják a magyar néplélek két szélsőséges pillanatát. Sírás, vigadás, sírva vigadás, évszázadok óta használt, sőt, túlhasznált kifejezések, mellyel a magyar nép saját rapszodikusságát leírni és igazolni vélte.

Gerhes Gábor fényképei nemrég egy olyan érsekújvári kiállításon szerepeltek, melyet a kortárs szlovák és magyar művészet közötti analógiákat kutató PERTU-projekt keretében rendeztek meg. Gerhes Gábor és Martin Piaček volt a két kiállító, akiknek olyan alkotásaiból állt össze a tárlat, melyek a nemzeti mítoszok eredetét és mibenlétét kutatják, a történelem folyamatos újraírásának állítanak önreflexióra alkalmas görbe tükröt, és a mindenkori közép-európai lét abszurditásáról mesélnek.

A Munkácsy-díjas fotóművész keresve sem találhatott volna jobb kiindulópontot a fenti párbeszédbe tökéletesen illeszkedő képei elkészítéséhez, mint Izsó Miklós műveit. Akár a romantika idealizmusa, akár a sírva vigadó magyar figuráját karikírozó finom irónia vezeti a művész kezét, a Búsuló Juhász és a Táncoló Paraszt figurájával azonosulhat a Nép, melyet éppen áld, vagy ver a Sors keze.

Király Márton
művészettörténész
Szombatheyi Képtár