A porcelán magas hőmérsékleten, 1200°C és 1400°C között tömörre kiégetett, kagylós törésű kerámia. Jellemzője a keménység, az áttetszőség és a hófehér szín. Előnyös fizikai tulajdonságait a mullit nevű ásványnak köszönheti, amely az égetés során, 1100°C fölött keletkezik a porcelán egyik fő alapanyagából, a kaolinból.

A porcelánkészítés hosszas folyamat eredményeként Kínában, a Tang-dinasztia (618–907) idejére érte el azt a szintet, amikor a fehérség és az áttetszőség a legmagasabb elvárásoknak is megfelelt. A porcelán igazán népszerűvé a 14. században, a Ming-dinasztia (1368–1644) korában, a Császári Porcelánkészítő Manufaktúrák működése nyomán vált. Az udvar számára készített pikkelyszerű, narancshéj-hatást nyújtó mázas darabok a 15. században jelentek meg. Ekkor a porcelánt már egész Ázsiába és az iszlám világba is exportálták. Az első kínai porcelántárgyakat a középkori keresztes lovagok hozták Európába, ahol azokat szépségük és különlegességük hamarosan rendkívül népszerűvé tette. Közéjük tartozott a hőn áhított „kék-fehér” porcelán is.

De mi köze a porceláncsigának a porcelánhoz? Vajon melyik kapta melyikről a nevét? A megoldást a kronológia adja.

A porceláncsigák vagy kaurik (Cypraeidae) a trópusi és szubtrópusi tengerek lakói. A sekély és mélyvizekben egyaránt megélnek, ahol moszatokkal, szivacsokkal, csalánozókkal, kisebb ízeltlábúakkal és puhatestűekkel táplálkoznak. Nevük jól jellemzi az 1–10 cm nagyságú csigákat. A csigák héja sima és fényes, mert az élő állat köpenye szinte teljesen beborítja, így nem tudnak rajta más élőlények megtelepedni. A héj utolsó kanyarulata általában beborítja a többit, és gyakori, hogy a belső kanyarulatok le is bontódnak.

A porceláncsigákat jóval korábban ismerték Európában, mint a porcelánt, hiszen a kereskedelemmel már az őskorban eljutottak díszes héjaik a kontinensre. Porceláncsigákat az ókori Egyiptomban is széles körben viseltek amulettként, és főleg női temetkezésekből ismertek. A héj nyílása keskeny, mindkét ajak fogazott, amely a női szeméremtestre vagy hunyorgó szemre hasonlít. Viselése hátterében a termékenységgel, illetve a gonosz szemtől való védelemmel kapcsolatos mágikus hiedelem állhatott. Hasonló leletek kerültek elő Pompejiben, illetve középkori angol és francia temetőkből is.

A porcelán európai elnevezése a régi olasz porcellana szóból származhat, amely a porceláncsigára utal. De a név eredhet a latin porcella szóból is, amely a fiatal nősténysertés, az emse elnevezése, mert a porceláncsiga az emse nemi szervére emlékeztet. A csiga neve az olasz „fiatal koca”, porcella szóból származik, ami a latin porcellus „fiatal malac” nőnemű alakja. Mások szerint a disznó hátának görbülete hasonlít a csigahéj alakjára. További adalék, hogy a korai Európában úgy hitték, hogy a porcelán tojáshéjból, porceláncsigából, halpikkelyből és halenyvből készül.

Dr. Vig Károly
entomológus főmuzeológus
Savaria Múzeum