Geszler Mária a magyar és a nemzetközi kerámiaművészet élvonalához tartozik sajátos technikájú és szemléletű műveivel. Főként az utóbbi évtizedek munkáinak köszönhetően tartják számon.

Kevesebb szó esik a 70-es évek alkotásairól, amelyekhez viszonyítva első látásra nagyon eltérőek a később készültek. Az természetes, hogy minden művésznél a kiforrott és gondolatilag-szakmailag letisztult művek vannak a figyelem előterében. Ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy kisebb jelentőségűnek tartjuk a régebbi darabokat, hiszen, ha egy pályaívet nézünk, kihagyhatatlanok az egyes állomások. Talán az is közrejátszik a közönség tudatformálásában, hogy míg a régi kiállítások prospektusai jóval szerényebbek, szürkébbek, jelentéktelenebbek voltak, addig az utóbbi évek nyomdatechnikailag tökéletes katalógusai már élményt keltően közvetítik a műtárgyak képét. Szerencsére a Szombathelyi Képtár Geszler Mária számos régebbi művét őrzi, ezáltal, mint gyűjtemény pótolja az emlékezet hiátusait.

Végigtekintve a művek sorát, az mondhatjuk, hogy ezekben a munkákban benne szunnyad a jövő, számos motívum felbukkan a későbbiekben, ugyanakkor nem lehet egyenlőségjelet tenni, hiszen még rengeteg energia, kreativitás volt szükséges ahhoz, hogy az összes lehetőség megvalósulhasson.

Geszler Máriát elsőként a magyar népi iparművészet inspirálta, majd mély benyomást tett rá az egykori Szovjet Közép-Ázsia építészete, művészete, motívumvilága. Ebbe beleértendők az ott található régi keresztény emlékek is. Első, és már sikerekkel kísért korszakában e hatások metszéspontjában olyan műveket készített, amelyek újdonságot jelentettek a magyar kerámiaművészetben. Épületeket formázó plasztikákat, hacskarokat (kereszttel megjelölt kő), archaizáló emberalakok kerültek ki a kezei alól. A régi keresztény épületeket ábrázoló plasztikái méretüknél, jellegüknél fogva az épület-attribútumokat (a szentek történetében fontos szerepet játszó épületek kicsinyített ábrázolása, amit a kezükben tartanak) megjelenítő festményeket és szobrokat idézik.

Egyik jellegzetes tárgycsoport a tálaké, amelyből a Szombathelyi Képtár egy szép kollekciót őriz. A mázas falitálak változatos ornamentikájúak, és a színviláguk is eltérő. Van, amelyik absztrakt mintázatot tartalmaz, de olyan is, ahol az elvont és a konkrét együtt jelenik meg. A tálak némelyike alkalmazkodik a kör forma által képviselt törvényszerűséghez, amikor is mindegyik nézet egyenrangúvá válik. Erre utalnak a körben elhelyezkedő ornamentális elemek és a mű centrumát elfoglaló hangsúlyos motívumok.

Az itt bemutatott munka másképpen szemlélendő. A tálakon belül is egy sorozat része, amely három darabból áll. Színviláguk, szemléletük hasonló, de ehhez a tálhoz viszonyítva stilizáltabbak. Ez a mű elvileg egynézetű, miután egy helyiségbelsőt ábrázol kilátással az ablakon. Ha festményhez hasonlítjuk, akkor azon belül a könnyed, franciás, kicsit Matisse-t idéző stílusvilágú műveket említhetjük analógiaként. A vonalak egy része festett, másik része az engobe-ba karcolt vonal, amely látni engedi az alapként szolgáló égetett cserép eredeti színét. A középen összefogott csipkefüggönyök között hatalmas ablak, mely előtt csendélet látható: virágcsokrok edényekben és egy ugyancsak organikus formára utaló kisplasztika. Ennek légies reflexiója az ablakon túl megjelenő, leheletfinom vonalakkal érzékeltetett női akt. Kérdés, hogyan viszonyul egy térbeliségre utaló, de mégiscsak síkban megjelenő kép egy valódi háromdimenziós kör alakú tál adottságaihoz. Egy szemlélő észrevétele szerint a kompozíció ábrázolt tere és a tál peremének mélyülése összhangba kerül, azaz ténylegesen is háromdimenziós az ábrázolás.

Geszler Máriának ez a műve műfaját tekintve még ahhoz az időszakhoz tartozik, amikor a magyarszombatfai kerámiagyárban dolgozott tervezőként 1966 és 1977 között. Bár munkahelyét, az ottani embereket szerette, az általa merevnek, hozzá nem értőnek tartott vezetők miatt úgy érezte, nem hozhatta ki magából a szakmai maximumot. Éppen ezért, a már ezt követően készült tál kicsit a szabadság metaforája is: harmonikus színeivel, a világra nyitott ablakkal egy új korszak kezdetének tekinthetjük.

Kerámia tál, engobe *– os festéssel,  Ø 57 cm (*Engobe : Az első égetés előtt felvitt földfesték, máz)

dr. Gálig Zoltán
művészettörténész

Gálig Zoltán