Gabriel García Márquez világirodalmi remeke, a Szerelem a kolera idején az életen át tartó szerelem megrendítő története, ami már címében is jelzi az emberi létezésünk mélyén munkálkodó életösztön igenlését, valamint annak erős szubjektivitását. A szerelemmel megélt egyéni és társas sorsok azonban a tőlük függetlenül jelentkező nehézségekkel is szembe kell, hogy nézzenek, amit a címben a kolerajárvány halálos fenyegetése, az életfeltételek, az otthont jelentő világ akár szörnyűvé, élhetetlenné alakulása jelez. A 19. században valóban pandémiává fajult kolera hét nagy hullámban támadta az emberiséget, hazánkat az 1830-as években, illetve az 1848-49-es forradalom és szabadságharc idején sújtotta leginkább, valamint még az 1870-es években is jelentős áldozatokat követelt. Érdekes módon éppen a biedermeier kort ismeri úgy a művészettörténet, mint az emléktárgy-kultusz felemelkedését, ami a városi polgári gazdagságból átszüremkedve a népművészeti tárgykultúrára is jelentős hatást gyakorolt. A 19. század volt a népi-paraszti szerelmi ajándékok, a színes-virágos ornamentikába boruló népművészetünk kiteljesedésének korszaka is egyben. Hát nem az elviselhetetlen szörnyűségek közepette az élet csak azért is igenlését fedezhetjük fel ezekben a csodálatos alkotásokban? Ugyanakkor a falusi, mezővárosi népi-paraszti kultúrában élő eleink érzelmi életének gazdagságát is tanúsítják mind a mai napig a néprajzi gyűjtemények népművészeti tárgyai. Az ilyen szándékosan az emlékezést megőrző, emlékeztető funkcióval készült tárgyféleségek igényes kivitelezésükkel akár reprezentációs célokat is szolgálhattak, főleg, ha valami ünnepi alkalomhoz kapcsolódtak.

Az egykor házassággal is beteljesülő szerelmi kapcsolatok különleges családi emlékei voltak a berámázott menyasszonyi koszorúk és vőlegényvirágok. Az esküvőt követően a díszes üvegezett dobozok készítésének szokása Vas megyéből a 19. század végéről ismert, amely emléktárgy-féleség a néprajzi gyűjtemények valódi ritkasága. Kivételes módon, 2018 júliusában a Vasi Múzeumbarát Egylet közvetítésével, ajándékozás útján egy újabb házassági emlék gazdagította a Savaria Múzeum néprajzi törzsgyűjteményét. Az esküvői emlék a Kőszeg-hegyaljáról, a mai határ menti Bozsokról származik, évszámmal datált felirata szerint 1905-ben „JA” és „LJ” megkötött frigyének emlékét őrzi, akik a házassági anyakönyvek tanúsága szerint a Ludadon (ma Gyöngyösfalu része) 1876-ban született Lőrinc József és a Bozsokon 1884-ban született Jelencsics Anna voltak egykor. A falra függeszthető dobozos esküvői emlékeket legtöbbször az otthonukban tartották a hitvesi ágy fölött. A Délnyugat-Dunántúlon azonban egyes helyeken, fogadalomból, életük felajánlása céljából a határbeli kápolnákba is kivitték.

Dr. Illés Péter
etnológus, főmuzeológus
(Savaria Múzeum)