Schrammel Imre Duna című alkotása a Drapériás figurák-sorozat egyik legszebb, leglíraibb darabja. 1988-ban készült kőcserép munka. Dráma, szenvedély, érzékiség együtt tör elő a gótikus madonnára emlékeztető, elnyúló, szenvedő alakból. A drapéria-ritmus sodró, áradó, vízszintes hullámzássá változik allegorikus alakjában, amely a fekvő folyó-asszony, a természet-madonna, a vízanya jelentést hordozza. Alakján, komponálásán túl felülete, a homokszemcsés textúra is fokozza az érzéki hatást: a borzongó emberi bőrt, kenyérgyürkét, odúsebes fatörzset, félelmetes, magával sodró, sejtelmes vízörvényt idéz. Ikonikus alakjának és címválasztásának révén magyar történelmünkre, a nemzet sorsára való utalásként is értelmezhető.

Ebben a sorozatban fantasztikusan izgalmas, örvénylő, csavarodó, torzuló munkák születtek, a Dunához hasonlóan, rendkívüli érzékenységgel mintázott női alakokat öltve. Nemcsak a drapéria, hanem a drapériahullámba belesimuló, benne megbújó alakok maguk is szenvedélyesen hullámoznak, gyönyörűen egybefonódva. A szobrászat hagyományos eszközeivel mintázott drapériáihoz képest valami élő, valami organikus, drapériaszerű anyag borítja be őket, ami egy készítéstechnikai bravúr, illetve a tudatosan véletlenszerű alakítás eredménye.

Az eljárás rövid, lényegre törő leírása a következő: A művész aktként megmintázott tökéletes nőalakjairól gipszöntvényt készít, hogy azt valódi, gipszbe mártott textillel öltöztesse fel. Erről a gipsz szoborról szilikonformát önt, amely formába végül a nyers agyagot vékony falvastagsággal belenyomkodja, majd az agyag még képlékeny állapotában a gumiformát lehámozza arról. Az így kapott drapériás figura testét földre dobja, hajlítja, megcsavarja, „meggyötri”. Ebben a folyamatban alakul az alkotás drámaisága, amit még egy további lépéssel fokoz: ez a technikai fázis az úgynevezett homoknyomásos technika, amit ő előtte még senki nem alkalmazott: Schrammel Imre sajátja, és egyik legizgalmasabb felfedezése ez is. Lényege, hogy a puha, üreges agyagfigurát homokba temeti, deszkalapok közé szorítja, majd kiveszi, hogy a homok-levegő nyomás-ellennyomásának hatására elképesztő és meglepő formákká kényszerítse azt. Tulajdonképpen a természet erőit, az anyag törvényeit használja és irányítja valamelyest az alkotófolyamat során a művész. Mindezt a „megtervezett véletlennel” való játéknak nevezi ő maga. Az agyag gyötrésével, a homoknyomásos technikával éri el a különös, magával ragadó hatást a Duna és a többi drapériás figura esetében. Az ezek kapcsán kikísérletezett homoknyomásos technika pedig a művész soron következő, még drámaibb Pompeji figurái megszületésének feltétele, előzménye.

Bihari-Bakodi Szilvia
szilikátrestaurátor művész
Szombathelyi Képtár