Kecskés Ágnes gobelinművész a trianoni békebárddal kettészelt Komáromban született, és ott nőtt fel. Kecskés Ágnes igazi lokálpatrióta a szó legnemesebb értelmében. Erről több munkája is tanúskodik. Azzal viszont nem sokan vannak tisztában, hogy eredetileg festőnek készült, ezért is ment a budapesti Képzőművészeti Gimnáziumba tanulni. Elvégzése után többször felvételizett a Képzőművészeti Főiskolára, sajnos eredménytelenül, mert akkor, hogy valaki bejusson oda, nem csak tehetség kellett. A  származása pedig kiváltképpen hátránynak bizonyult. Így hát munkát vállalt a Kispesti textilgyár műtermében, ahol textiltervező volt három évig. És milyen kiszámíthatatlan az élet, pontosan ott kötelezték a továbbtanulásra, és jutott be végül nappali tagozatosként az Iparművészeti Főiskolára, a kézifestő- és nyomottanyag-tervező szakra. Valószínű, hogy a festés iránti nagy elkötelezettsége miatt már első évtől önszorgalomból azonnal jelentkezett a gobelin szakra is, ahol a Ferenczy Noémi által útnak indított új magyar gobelin oly nagy hatással volt rá, hogy végül is a gobelin felé terelte pályafutását, és ennek kötelezte el magát. A magunk és az utókor nagy szerencséjére.

Ennek ellenére 2012-ben Kecskés Ágnes eltávolodva a szövés technikájától a 4. Textilművészeti Triennáléra elkészítette „Síremlék Bódy Irénnek” című alkotást, melyet a Fal- és tértextil kategóriában az Emberi Erőforrások Minisztériuma fődíjjal jutalmazott. Annak a Bódy Irénnek állított emléket, akit a kékfestés megújítóként tart számon a szakma.

A mű megszületésének körülményeiről a művész így nyilatkozott:
„A 2012. évi textiltriennáléra egy gobelin tervvel készültem, amelynek háttere, mint különösen megvilágított hajnali táj izgatott, az előtérben ezt a fényjelenséget felizzítandó egy fekete hatású sziluett, egy korpusz került. A sűrű sötét korpusz különben apró részletességgel volt megművelve, sötétvörös és zöld színekkel. Megrendített, hogy éppen korpuszt rajzolok, amikor Bódi Irén textilművész unokanagynéném zuhanásszerűen egyre betegebb lett. A halála utáni lakásfelszámolással szinte készen voltam, amikor még a pincében is találtam indigótól fekete indiai dúcokat. Az európai dúcoktól teljesen különböző gyász színük miatt bordűrt raktam ki a rajzolt korpusz köré. Az idő fogyott.

Most nem a szövés érlelte tervemet, hanem a sodró sors. A dúcfaragványok örmény és bizánci síremlékekre rímeltek. Korpusz rajzomnak sem feketeségét, sem rajzi részleteit nem bírta el a fadúc keret. A haláltusa feketesége a keret. Az eltávozás az örökkévalóságba, az ikon (azaz a Mennyország ablaka) egy arany hátterű és gyöngyházfényben ragyogó korpusz lett.”

Az alkotás töretlen sikert arat a Szombathelyi Képtár látogatói között, és több textilkiállításban is szerepelt már itthon és az ország más részein.
A textilgyűjteményünkben még egy példa van arra, hogy egy művész másik, eltávozott kolléga tiszteletére készített alkotást: Solti Gizella gobelinművész Flóra című munkája a szintén gobelinművész Remsey Flórának állít emléket.

Cebula Anna
művészettörténész, főmuzeológus
a Szombathelyi Képtár igazgatója