Schrammel Imre porcelántervező művészként végzett az egykori Iparművészeti Főiskolán, Borsos Miklós tanítványaként. Ennek ellenére legalább olyan hangsúlyos életművében az agyaggal való kísérletezés, a szabadabb szellemű kerámia plasztikák jelenléte, mint porcelánmunkássága. A legváltozatosabb technikákkal kivitelezett művek közt találunk samott, kőcserép, sómázas kerámia, raku stb. darabokat, amelyek szépségében van valami természeti egyszerűség, valami archaikus elnagyoltság.

A művész témái közt természetesen a nőábrázolás elsődleges szerepet kap. A Fürdőző című munkája kiváló példája ennek. A robosztus nőalak egy szándékoltan szabálytalanul mintázott akt, a természetesség jegyében. A négyszögletes talapzaton stabil lábakon álló nő a nőiség, a termékenység szimbóluma: eltúlzott idomokkal ábrázolt, akárcsak egy ősi Vénusz-szobor. A test plaszticitása egy szinte napsütötte fény-árnyék játékot kölcsönöz az egész alaknak.  A vállára lazán terített drapéria életszerűen, plasztikusan, ám lényegre törően, szinte jelzésszerűen mintázott. Arca barátságos, pár vonással megfogalmazott, mégis felismerhetővé teszi valószínűsíthető modelljét, Editet - a siklósi művésztelepek szakácsnőjét, aki a művész más alkotásain is visszaköszön. A technikai kivitelezés megválasztása, - a „raku”, a témához tökéletes összhangot kölcsönöz a tárgynak a szabad játékosság jegyében. Már maga a szó jelentése, „a szabadság élvezete” kifejezés is árulkodik erről.  A raku technika egy japán eredetű, alacsonytűzű, redukciós égetési eljárás, amely minden esetben izgalmas, egyedi és kiszámíthatatlan végeredményt tartogat a készítés folyamán.

A Fürdőző mind mondanivalójával, mind hangulatával maga a nőiség dicsérete, egyedi, játékosan vidám és szabad megfogalmazásban.

Bihari-Bakodi Szilvia
restaurátor
Szombathelyi Képtár