Erzsébet királyné koronázása
A király feleségének megkoronázása szintén felkenéssel kezdődött, majd a veszprémi püspök a főudvarmestertől átvett koronával megkoronázta. Ez egy nyitott korona volt, ellentétben az uralkodó fejére helyezett szent ereklyével, mely egy keresztpántokkal zárt, boltozatos korona.

A Szent Koronát (melyet a hagyományokhoz hűen nem helyeztek a királyné fejére) a hercegprímás - Andrássy miniszterelnök segédletével - a királyné „vállára tartja s onnan mindjárt elveszi ismét,", majd a jogart, illetve az országalmát nyújtotta át. A Szent Koronát Erzsébet koronázása idejére - a főudvarmester segédletével - Andrássy vette le a király fejéről és ő is helyezte azt vissza. Ez az apró mozzanat is nagyon szimbolikus és fontos politikai üzenete volt, hiszen néhány évvel korábban ez szinte elképzelhetetlen lett volna. Erzsébetet a trónra a főudvarmester, a két segédkező püspök, valamint női kísérete vezette. A királyné a ceremónia után magyarul szólt az egybegyűltekhez. Erzsébet magyarországi kultuszában is kiemelt jelentőséget tulajdonítanak az 1867-es esztendőnek és az uralkodóné „magyar ügy” érdekében teljesített szerepvállalásainak.

A koronázási menet
A királyi pár a szentség vétele után, a nagymise végeztével „kinyittatik a nagy templomajtó s a processió az Országház utcán át gyalog a helyőrségi templomba vonul. Ezen vonalon végig vörös, fehér, zöld szövettel födött padló van fektetve." A pénzügyminiszter az úton „nagyobb s kisebb, ez ünnepélyre vert emlékpénzeket dobál szét."

Elöl díszöltözetet viselő lovas katonák, huszárok haladtak, ezt követően díszmagyarba öltözött főrendű urak, majd a koronaőrök, jelvényvivők címerekkel, végül a püspökök keresztekkel. A miniszterek után következett őfelsége hófehér lovon, fején a Szent Koronával, vállán a királyi palásttal. Erzsébet királyné ebben a menetben már nem vett részt, díszhintón a palotába szállították. A király a Helyőrségi templomban aranysarkantyús vitézeket avatott, majd lovon az Úri utca – Dísz tér – Víz-kapu – Albrecht út – Lánchíd – Ferenc József rakpart útvonalon a Belvárosi plébániatemplom előtti téren felállított emelvényhez érkezett. „Ő Felsége egyedül álla a három lépcsőfok magas aranyszövettel borított hely közepére, miután az Andrássy gróf miniszterelnök által átnyújtott esküformát a hercegprímásnak átadta. A hercegprímás most az esküformát hangosan felolvassa. Ő felsége arccal Kelet felé állva, jobb kezének három ujját feltartva, balkezében a feszülettel leteszi az esküt. Az eskü bevégzése után Andrássy gróf miniszterelnök az úrra s királyra háromszoros éljent kiált, melyet a nép ismétel." Újabb sortűz következett.

A menet továbbvonult és a Városház tér - Váci utca - Színház-tér (ma Vörösmarty tér) - Dorottya utca érintésével megérkezett a Lánchíd pesti hídfője előtt a Ferenc József térre (ma Széchenyi István tér), ahol megépítették a koronázási dombot. 72 vármegyéből küldött földből (melybe a törvényhatóságok az általuk leginkább méltónak ítélt területeik földdarabjait küldték meg, többek között Aradról, a 13 vértanú vére által áztatott földből) építették azon a helyen, ahol ma a Magyar Tudományos Akadémia épülete áll. „Ő Felsége a megfelelő helyen kiugrat a menetből s vágtatva lovagol fel a koronázási dombra, kivonja Szt. István kardját és megcsinálja a négy világtáj felé keresztalakban a négy vágás." Ezzel jelképesen megfogadta, hogy bármely irányból is érkezzen támadás a haza ellen, megvédelmezi az országot, eközben a díszlövésektől megriadt lova felágaskodott.

Innen a Lánchídon át a palotába lovagolt, majd visszavonult lakosztályába. A nagyteremben lakomát szolgáltak fel, melyen a király a Szent Koronában és Szent István palástjában jelent meg (ami nem volt megszokott, hiszen ezeket a jelvényeket a kardvágást követően általában leveszik), a királyné pedig a gyémánt diadémot viselte. Az asztali ülésrend a következő volt: „Ő felsége jobbján a hercegprímás, s mellette a kalocsai érsek, Ő Felsége a királyné és császárné, balján az apostoli nuncius s mellette Andrássy gróf miniszterelnök." Az asztali előkészületek is részletesen szabályozottak voltak. Feljegyezték, hogy a kézmosáshoz használatos vizet a miniszterelnök öntötte, a kéztörlőt pedig a hercegprímás nyújtotta a királyi párnak. A Vérmezőn ökröt sütöttek, melyet szétosztottak a nép között, „egy emelvényen pedig fehér és vörös bor van csapra ütve s a népnek kenyeret dobálnak." A „csemegék" felszolgálásával a lakoma befejeződött, majd a királyi pár visszavonult a lakosztályába. A 21 oldalas, magyar nyelvű szertartásrend utolsó szavai: „A magyar királyi főkamarásmester leemeli Ő felsége fejéről a koronát, azután leveszik Szt. István palástját s mindkettőt a többi jelvényekhez az előkészített párnákra teszik. Erre a jelenlevők mind eltávoznak”.

A koronázáskor viselt uralkodói ruhákat – az akkori szokásnak megfelelően – a templomnak adományozták, és liturgikus ruhákká alakították. A ceremónia másnapján a király teljes amnesztiát hirdetett. Közkegyelemben részesítette a politikai vagy sajtóügyekben elítélteket, és a koronázási ajándékként a nemzettől kapott kétszer ötvenezer aranyforintot az 1848-49-es szabadságharcban elesett honvédek özvegyei és árvái javára ajánlotta fel.

Az uralkodó és felesége koronázása egyfajta betetőzése volt a kiegyezésnek és egy közel két évtizedes interregnumnak, király nélküli állapotnak vetett véget. A kiegyezéshez vezető úton pedig elvitathatatlan szerepe volt az uralkodó feleségének, Erzsébet királynénak is.

Csiki István
történész
Savaria Múzeum