Szombathelyen, a Vasműszaki Nagykereskedelmi Vállalat Thököly utcai telepén, 1955 őszén egy raktárépület bővítésekor, alapárok-ásás közben nagyméretű kőtömbökre bukkantak. 1955. november 4-én az elsőként előkerült kőfaragvány egy hatalmas, szőlőinda motívummal díszített márványgerenda-töredék (architráv) volt. A területet a későbbiekben az Isis-szentély udvaraként azonosították. Az építőelem az I. számot kapta.

1. Márványgerenda az Iseum homlokzatáról (fotó: Tárczy Tamás)

A faragványt a mérete miatt ekkor még nem tudták kiemelni, közvetlenül mellette viszont kibővítették, és lemélyítették a kutatóárkot. Idézet Szentléleky Tihamér ásatásvezető régész naplójából: ”Ezen a napon (1955. november 22.) vált láthatóvá a szőlőindás gerenda alsó lapján egy stilizált virágot és egy emberfejet ábrázoló faragás.” „November 24-én reggel a szovjet katonai parancsnokság által biztosított darus kocsival kiemeltük az I. számú indás párkányzatot.”

Az Isis-szentély egykori homlokzatához tartozó gerenda ezt követően már dokumentálható helyzetben volt.  Láthatóvá vált, hogy több helyen sérült, törött, hiányos állapotú. Vákár Tibor építész végezte el a kőemlék első mérnöki felmérését. Az általa készített rajzon részletesen ábrázolta a díszítő faragásokat, és a törésfelületeket is. (2. kép) A faragvány mérete 182 x 46 x 75 cm volt. A gerenda alsó lapjának épen maradt felületén egyrészt az alátámasztásra szolgáló oszlopfő abakuszának helye látható, másrészt hullámzó akantuszlevelek között egy rozetta (esetleg szélrózsa) és két szélisten ábrázolása figyelhető meg.

2. Vákár Tibor rajza az architrávról 1957-ből

Az építőelem előlapján egy a Dionüszosz-kultuszhoz kapcsolódó ábrázolás látható: egy borvegyítő edényből kinövő burjánzó szőlőinda-motívum. A kratér kijelöli a töredékes faragványunk középvonalát, mely alapján kiszámítható az egykori teljes 3 m-es hosszúság. A kutatás korai szakaszában az építőelem eredeti helyét a főhomlokzat szélén feltételezték. (3. kép)

3. Vákár Tibor rekonstrukciós rajza az Isis-Sothis-dombormű alatt a szentély szélén elhelyezett architrávról (SM adattár)

A későbbiekben Hajnóczi Gyula építész már a homlokzat közepére helyezte az építőelemet. Dr. Mezős Tamás építész, Mráv Zsolt és Sosztarits Ottó régészek ezzel egyetértve gondolták újra a szentély építőelemeinek kiosztását. A homlokzat közepén helyezett architrávon, a kratér nem csak a gerenda hanem a főhomlokzat középvonalát is kijelölte. A borvegyítő, vagy ivóedény és a gazdagon termő szőlőinda motívum egyértelműen Dionüszosz-Bacchus kultuszhoz kapcsolódnak. A bor és a mámor istenének alakja illetve a hozzá kapcsolódó szimbólumok azonban nem csak a savariai Iseumban kaptak kiemelt helyet (főhomlokzat). A pompeji Isis-szentélyben Bacchus egész alakos szobra áll a pódiumtemplom hátsó falában kialakított szoborfülkében. A savariai templom architrávján látható szőlőinda-motívum a többi gerendán folytatódott, így egykor az egész épületet körülölelte, mintegy megkoszorúzva azt.

Bacchus és a hozzá kapcsolódó ábrázolások miért kerülhettek az Iseumokba?  A vallási kultuszok összekapcsolódása lehet a magyarázat. Isis, az „ezernevű” Istennő kultusza, akit számtalan néven és formában tiszteltek, önmagában hordozta az újjászületés, és a halálon túli élet ígéretét. Isis férje, Osiris a holtak birodalmának uralkodója a meghaló, és újjászülető istenségek közé tartozik, éppúgy, mint Dionüszosz.

Az ifjú istenség, Zeusz és Démétér/Perszephoné gyermeke volt, Zagreusz néven, akinek már gyermekként, sőt magzatként többféle módon életére tört a féltékeny Héra. Még születése előtt széttépette a titánokkal a gyermek testét. A gyermek Athéné által megmentett, még dobogó szívéből Zeusz újra megteremtette őt, így egy kettős istenség jött létre: Dionüszoszból földi, Zagreuszból pedig alvilági istenség, aki fogadta a halottak szellemeit, és segítségükre volt a megtisztulásban Hádész színe előtt. A „világi” Dionüszosz a bor istene lett, a szőlőtermesztés megalapítója, továbbá a gyümölcsfák és a cserjék oltalmazója, aki éltető nedvet bocsát a növényekbe.

Könnyű megtalálni a párhuzamot a meggyilkolt és újjászületett Zagreusz és Osiris sorsa között. Mindketten hasonló halált haltak, testüket szétszaggatták. Újjászületésük után a holtak birodalmában kaptak feladatot, a halottak szellemének oltalmazásában. Zagreusz esetében felmerül a párhuzam az Isis-kultuszból ismert Anubisz feladatkörével is, aki a lelkek túlvilágra kísérője, lélekvezető volt. A világi életben pedig a termékenység isten mivoltuk nyilvánult meg leginkább. Míg a két szerep Zagreusz esetében a Dionüszosszal való kettősség által valósult meg, addig Osiris esetében Isis istennővel való együttes uralkodásuk által.

Dionüszosz kultusza a római vallásosságban elsőként Liber istenséggel azonosítva jelent meg, a későbbiekben pedig már Bacchus-misztériumvallásaként. Az úgynevezett orphikus, titkos tanítások hívei Zagreusz halálát és feltámadását szimbolikusan egy jobb életre való újjászületésként értelmezték. Az újjászületés ígéreteként, és a folyton megújuló élet állandóságának szimbólumaként kerülhetett különböző síremlékekre (4. kép) a gazdagon termő szőlőinda ábrázolás.

4. Szekszárd, római szarkofág. MNM 23.1849.1 (http://regmult.blogspot.com/2016/10/tolna-megye-romai-emlekei.html)

Egy másik analógia egy Savariában előkerült római sírkő (5. kép) felső részén ábrázolt szőlőt falatozó párduc (Bacchus kísérőállata).

5. Római sírkő felső része, párduc, és kratér ábrázolással. Savaria Múzeum Lapidarium. 67.10.77 https://www.ubi-erat-lupa.org/monument.php?id=3314

Az Isis és a Dionüszosz-kultusz vallási ünnepeinek külsőségei között is találhatunk párhuzamokat, pl. a jelmezeket, maszkokat viselő, különböző istenalakokat megjelenítő hívők, táncosok, zenészek részvételével zajló felvonulás, a processzió.

7. Dionüszosz, Ariadné és kíséretük felvonulása

8. Isis-szertartás zenészekkel és táncosokkal (https://isiopolis.files.wordpress.com/2013/08/from-a-roman-tomb-possibly-navigium.jpg)

A Madaurai Apuleius: Metamorphoses című írásából tudjuk, hogy az Isis-kultuszba való beavatást az arra érdemeseknek több lépésben végezték. Ezek mindegyike titkos volt. A beavatási folyamatot egy hosszú felkészülési időszak előzte meg, mely hústalan böjttel és a borivás mellőzésével járt.

„A főpap - ekkor odaállított az istennő lábai elé s halk hangon néhány parancsot adott - amelyeket elárulnom nem szabad -, aztán mindenkinek füle hallatára hangosan lelkemre kötötte, hogy tíz álló napig egyfolytában tartózkodjam az étkezés gyönyöreitől, húsételt ne egyem, bort ne igyam.”

Isis istennő egy jelenésben így szól Luciushoz, Apuleius főhőséhez: „És én kegyes leszek hozzád. Ha csüggedetlen alázatossággal, kegyeletes szolgálattal s kitartó böjtöléssel érdemeket szerzel istenségem előtt, majd megtudod, hogy nekem - és csakis nekem - módomban van még az életed is meghosszabbítani, túl a végzettől számodra megszabott idő határain.”

A beavatási szertartást 3 napig tartó lakoma és ünnepség követte. Ennek az úgynevezett Ekklasiasterion nevű közösségi helyiség adott helyet, mely a pompeji Iseum esetében pont szemben helyezkedett el a pódiumtemplom hátsó szoborfülkéjében álló Bacchus-szoborral.

Felhasznált irodalom:

Vojtech Zamarovsky: Istenek és hősök a görög-római mondavilágban A-Z. Móra Könyvkiadó Budapest, 1970
Mráv Zsolt: A homlokzat középső architráv elemének töredéke Kat. 6.1. In: A savariai Isis szentély. Isis savariai Otthona,kiállítási katalógus Sistrum Serie A No. I. Szombathely, 2013.
Kerényi Károly: Görög Mitológia, Gondolat 1977.
Apuleius: Az aranyszamár. https://mek.oszk.hu/04000/04003/04003.pdf