A bálozás szokása a francia királyi és burgundiai hercegi udvarokból terjedt el a 14. századtól és a 17. századtól kezdve váltak széles körben elterjedté az európai királyi udvarokban. A 18. század folyamán már a nemesség és (legalábbis Nyugat-Európában) a polgárság körében is mind nagyobb tért hódított magának a szórakozásnak ez a fajtája.
Bálokat hagyományos értelemben a farsangi időszak, vízkereszttől hamvazószerdáig tartó ideje alatt tartottak. A kora újkorban több típusa is kialakult a farsangi báloknak: az uralkodói udvarokban tartott udvari bálok, a „dominóbál”, mely a velencei mintára megrendezett álarcosbált jelentette, illetve a Franciaországból származó „maszkabál”. A jelmezbálok rendezését azonban ekkoriban még uralkodói rendelet korlátozta (így Magyarországon Mária Terézia 1772-es rendelete), melyeket csak meghatározott számban és helyen lehetett rendezni (ezeket nevezték általánosan redoute-nak).
A bálok igazi aranykora a 19. század volt, mikor a szórakozás ezen típusa szinte valamennyi társadalmi rétegben tért hódított. A hagyományos farsangi báli szezon mellett immár az év más szakaszaiban is tartottak bálokat és táncmulatságokat, melyek a nyilvános társasági élet egyik legfontosabb színterévé váltak a korban. A bálok többféleképpen is csoportosíthatók. A rendezőség között az udvar és a nemesség mellett immár Magyarországon is feltűnt a polgárság, illetve az egyesületi mozgalom kibontakozásával a különböző egyesületek, társulatok és testületek is. De számos más szempont szerint is megkülönböztethetők a bálok: korösszetétel (ifjúsági, legény-, leány-, gyermekbálok), foglalkozás ágak (iparos-, kereskedő-, jogász-, cseléd-, tűzoltó-, újságíró-, katonatiszti bálok), események (arató-, szüreti, névnapi, húsvéti, szilveszteri bálok) vagy éppen a rendezés célja (jótékonysági bálok) alapján. Végül különbséget tehetünk nyilvános és zártkörű bálok között is: míg előbbieken bárki részt vehetett, utóbbin csak a meghívottak jelenhettek meg, gyakran belépőjegy megváltásával. 
A Smidt Múzeum gyűjteményében több báli meghívó is fennmaradt a reformkortól egészen a két háború közötti időszakból, melyek közül válogattunk néhány darabot.
 

Horváth Lázárnénak címzett meghívó a pápai jogászhallgatók táncvigalmára, 1843. január 22.

Belépőjegy a Sárvári Evangélikus Női Gyámegylet táncvigalmára, 1863. február 12.

Gergő Sámuelnek címzett meghívó a Szombathelyi Tornaegylet báljára, 1896. január 20.

Meghívó az árvaházalap javára rendezett Zala Vármegyei Bálra, 1897. február 27.

Meghívó a kolozsvári magyar ifjúság báljára, 1938. február 6.

Tangl Balázs
történész-muzeológus
Smidt Múzeum