A Berger–Németh hagyaték felajánlásakor nemcsak a neorokokó szalongarnitúrát, az iparművészet remekeit kapta meg a Savaria Múzeum, hanem a francia jelleggel bíró modern lakberendezés képzőművészeti kiegészítőit. Az 1920-as években a Berger család otthonában a szalon falát fényképek, legyező, díszmagyar ékszerkészlet és festmények díszítették. Az órás, ékszerész, ötvös dinasztia mesterei, Berger Zoltán, Németh László, majd B. Németh László is – talán mert ők maguk is művészek voltak – értékelték, s szívesen támogatták a kortárs művészetet. Különösen a helyi művészeket pártfogolták, és a patronálás nem egy esetben barátsággá alakult.

A 20. század első felében Szombathely kulturális életének szervezésében elévülhetetlen érdemeket szerzett a Vasvármegyei Kultur-Egyesület, amely a Múzeum megépítésével (1908, 1910) nagyban hozzájárult a művészeti élet fellendüléséhez. A világháború, majd a kommunizmus rombolása után, 1919 őszén az Egyesület hozzálátott az átszervezéshez, s négy szakosztályt: közművelődési, szépirodalmi, képzőművészeti és zenei szakosztályt állított fel. A Képzőművészeti Szakosztály elnökévé Vass Béla gimnáziumi tanárt választották, titkára Fábián Gyula reáliskolai tanár, a múzeum Képtárának őre, jegyzője Pogány Aladár tanító lett, mindhárman festőművészek. Tizenöt művész csoportosult a kis társaságba, amely mindjárt megalakulásának esztendejében kiállítás keretében mutatkozott be a szombathelyi közönség előtt. A Szakosztály művészeti szabadiskolát indított, amely szakszerű oktatást nyújtott azoknak, akik nem kereshették fel a fővárosi intézményeket. Kiállításokon mutatta be művészei alkotásait, évről évre tavaszi, őszi, karácsonyi tárlatokat rendezett. A Kultúrpalota nagyterme a műélvezetet kereső és a tudomány kérdései iránt érdeklődő közönség rendszeres találkozóhelye lett.

A Vasvármegyei Múzeum képzőművészeti kiállítása. Knebel fotó, 1925

1935-ben a Képzőművészeti Szakosztály Szent Márton Céh néven alakult újjá. Tagjai voltak: Radnóti Kovács Árpád, Fábián Gyula, Biczó Ilona, Lődör Jenő, Sághy Michaela, Zalai Tóth János, Rumi Rajki István, Jaksa István, Radnai Dezső, Bauer Erzsébet, Alföldy János, Herényi Gothard István, Farkas Géza, Steffek Albin, Csebi Pogány István Aladár, Artner Ferenc. Segítették azokat a művészeket, akiknek nem volt lehetőségük az otthoni alkotómunkára, és műveikből fennállásuk alatt több száz kiállítást rendeztek.

Fábián Gyuláné Biczó Ilona: Kiskunhalasi szélmalom. Aquatinta

A Céh tagjainak festői látásmódja, művészetről vallott felfogása főként a posztnagybányai plein-air (szabad levegő) festészet, majd az új irányzatok, posztimpresszionista, realisztikus festészet jegyeit hordozta, egyre inkább magába olvasztva a modern nyugati stílusirányzatok hatásait. A világos és a sötét, a kontrasztos színek és az élénk színfoltok együtteséből létrehozható festői kompozíció megalkotása volt a cél. Választékos fényábrázolással mutatták meg az ember és természet harmonikus együttélésének lehetőségét. Kissé zárkózott, de az emberi és a művészi hitelesség jegyében alkotó művészek stílusa volt, akik érzékenyen reagáltak az emberi és társadalmi problémákra. Különféle technikákat alkalmaztak műveiken, olajfestményeket, olajpasztelleket, akvarelleket és sokszorosított grafikákat is készítettek. Zömmel tájképek, csendéletek, életképek, városképek, néhány Szent Márton témájú munka mutatta érdeklődésük irányát.

Alföldy János (1902–1966): Tájkép. Pasztell

Lődör Jenő (1904–1979): Az Angyalvár Rómában, 1938. Olajfestmény

Jelentős személyiségeket hívtak előadónak, kiállítónak, bekapcsolták a helyi művészeket az országos vérkeringésbe.  A Képzőművészeti Szakosztály, majd a Szent Márton Céh tagjai nem voltak világhírű alkotók, nem teremtettek iskolát, de úttörő munkájukkal meghatározták, irányították Vas vármegye, Szombathely képzőművészeti életét. A város műértő közönsége előszeretettel vásárolta munkáikat, ahogy tették ezt a Berger–Németh család tagjai is.

Reisz Lajos (1907–1982): Női akt. Vegyes technika

Tóth János (1899–1978): Tájkép, 1969. Pasztell

Mészáros Irén
muzeológus
Savaria Múzeum