Egy római kori étkészlet nem sokban tér el attól, amit ma is használunk. Habár egyes edények formái eltérőek voltak, ugyanúgy használtak tálat, tányért, poharat, valamint tálkát és csészét. Az előkelő készlet jellegzetes, vörös színű ún. terra sigillata edényekből állt, amelyeket gyakran kísértek vékonyfalú kerámia vagy üveg csészék és poharak.

Az aostai múzeum kiállításában található terra sigillata edények (lent) és vékonyfalú kerámiák (fent, elöl)

A vékonyfalú csészék különlegessége – ahogy a neve is tükrözi – a finoman kidolgozott, rendkívül vékony fal (1–2 mm), illetve az aprólékos díszítés. Főként a kerámia felületének homokszemesbeszórása, sávokba rendezett rovátkolása és barbotin díszítése a jellemző. Utóbbit pipetta segítségével készítették: a finom agyagiszap oldatot csepegtettek az edény felületére, különböző motívumokat hozva létre. Népszerűek formák voltak a pikkelyek, a pálcikák, a különböző növényi elemek, mint a levelek, bogyókban végződő indák és stilizált szőlőfürtök. A vékonyfalú kerámiákat három fő csoportra lehet osztani: a szürkére égetett sötétszürke bevonatú (redukciós égetési eljárással készült), a nyersszínűre égetett vörös és barnásvörös bevonatú (oxidációs égetési eljárással készült) és az ún. tojáshéj áru. Utóbbi a tojásra emlékeztető színe és roppant vékony fala miatt kapta ezt az elnevezést. 

A barbotin díszítés technikája (Hofmann 1986)

Az Iseum állandó kiállításában két olyan vékonyfalú csésze is látható, amelyek ugyan restaurátor által kiegészítve, de eredeti formában és díszítéssel tekinthetők meg. Az első egy barnásvörös bevonatú korai, Kr. u. 1. századi példány. A csésze felső részét négy sorban elhelyezett barbotin pikkelyek díszítik, alsó részét pedig homokszembeszórás fedi, melyen ecsetvonások vannak. A homokszemeket a bevonattal együtt ecset segítségével vitték fel a kiégetést megelőzően az edény felületére. A csésze átmérője 98 mm, magassága 55 mm.

Vörös bevonatú csésze pikkely díszítéssel és homokszem-beszórással az Iseumból

A második egy szürkére égetett fényes, sötétszürke bevonatú csésze, amely a Kr. u. 1. század vége – 2. század első fele közötti időszakra keltezhető. Felső része szintén barbotin díszítésű, vízszintesen elhelyezett S alakú indák alkotnak láncot körben a csészén. Ez a motívum leginkább a római építészetben elterjed ún. vitruviusi tekercsre emlékeztet. A barbotin díszítés alatt rovátkolt díszítésű sáv van, amelyet egy (a mai derelyevágóhoz hasonló) fogaskerekes eszközzel készítettek. A csésze átmérője 90 mm, magassága 52 mm.

Barbotin díszítésű csésze az Iseumból

A barbotin díszítésű csészén jól láthatók az eredeti töredékek és a későbbi kiegészítés

A vékonyfalú kerámia Itáliából érkezett Pannoniába, a félsziget déli és középső részén gyártották az oxidációs égetésű és vörös bevonatos edényeket, míg az északi részén a szürke bevonatos példányokat. Savariában általánosságban a Kr. u. 1. század közepétől a 2. század közepéig fordulnak elő. A Kr. u. 1. század első felétől az edénytípus gyártása Itálián kívüli műhelyekben, így Pannoniában is elkezdődött, az itt bemutatott csészék mindegyike import, és a savariai Isis-szentély területén végzett feltárások során láttak napvilágot.

A vékonyfalú kerámiák elsősorban ivóedényként szolgáltak, de vannak köztük olyan tálkák, melyeket gyümölcsök, magvak és szószok felszolgálásra használtak. Az ausztriai Linzben feltárt kora római pincében talált tálkákban halpikkelyeket és halszálkákat azonosítottak, ezek valószínűleg a rómaiak körében népszerű halszósz maradványai lehetnek. A kisebb méretű poharakat és csészéket ivásra használták. A rómaiak elsődleges itala a bor volt, melyet különböző mértékben vízzel hígítva ittak, gyakran fűszerekkel ízesítve. A birodalomban népszerűségnek örvendett a setinumi, a caecubumi és a híres-neves falernumi fajta. A bor mellett mulsumot is fogyasztottak, amely mézzel kevert fűszeres, erjesztett must volt. 

Csészéből ivó római a pompeii Menandros-házban talált ezüst csésze oldalán

Kocsmai jelenet Salvius ivójának faláról, Pompeii

Horváth Bianka
régész
Iseum Savariense

Irodalom: 

276. Schindler-Kaudelka – E. M. Ruprechtsberger: Das Fundmaterial aus zwei frührömischen Erdkellern auf der Keplerwiese in Linz/Römerberg. Jahreshefte des Österreichischen Archäologischen Institutes in Wien 81 (2012) 233–276.