A Smidt Múzeum régiségtári kiállításán, a népvándorlás kori leletek között egy késő avar kori övgarnitúra bronzból öntött díszeit is megtalálja a látogató. A darabok minden valószínűség szerint a Szombathelytől északra fekvő Vasasszonyfán felfedezett avar kori temető egyik férfi sírjából származhatnak, amely az 1920-as – 30-as években kerülhetett napvilágra. A benne fellelt legszebb tárgyak azután onnan jutottak Smidt Lajos magángyűjteményébe. A bemutatott darabok a párhuzamok alapján rekonstruált viseleti helyzetben, a hajdani bőrszíjakra emlékeztető textilszalagokon vannak elhelyezve, felidézve az egykori övkészlet szerkezetét.

Az avar korszakban az ilyen veretes öveket eredetileg a szabad harcosok viselték. Maguk az övek harci felszerelés mivoltukon túl vereteik anyagával, azok színével, számával és mintakincsével, egyben viselőjük társadalmi helyzetét, származását és katonai rangját tükrözték. Így a nomád hagyományoknak megfelelően egyben gazdájuk nemzetségi hovatartozására és az abban elfoglalt helyére is utaltak. Maga a felövezés szertartása pedig a férfivá válás, és egyben a harcossá avatás ceremóniája volt.

Övkészletünk formai és díszítési jegyei alapján a késő avarkor végéről, azaz a 8. sz végéről vagy már a 9. század elejéről származik, de mindenképpen a 9. század folyamán kerülhetett sírba. Azt nem tudhatjuk, hogy tulajdonosa eredeti funkciójának megfelelően harcban használta-e, vagy csak ünnepi viseletének részét képezte. Mindenesetre szorosan kötődött személyiségéhez, hiszen hozzátartozói ezzel bocsátották túlvilági útjára. Sajnos magáról az adott temetkezésről, a sírba temetett férfi életkoráról, a vele adott egyéb tárgyakról (esetleg állatokról) semmi információnk nincs. Maga az öv bronz színű veretei arra utalnak, hogy viselőjük nem tartozott az avar előkelők sorába, hiszen azok ezüstözött, aranyozott veretű öveket viseltek. Ő inkább katonailag esetleg egy kisebb (néhány fős) harci egység vezetője, társadalmilag pedig talán egy családfő lehetett.

Az ilyen mellékszíjakkal ellátott öveket a népvándorlás korában eredetileg a lovas nomádok használták. A lovas hadviselés okán ugyanis a harcba magukkal vitt fegyvereket az övükre csatolták, hogy karjaik és egész felső testük mozgását azok ne akadályozzák, de ugyanakkor a lovon ülve azok mindig kéznél legyenek.

Bár a garnitúra hiányos, az egyes verettípusok száma és ez alapján magának az övnek a szerkezete, a korszak leletanyagának ismeretében nagyjából kikövetkeztethető. Azt sajnos nem tudjuk, hogy az öv a használat miatt már eleve hiányos állapotban került a sírba, vagy a találás követően veszett el annak néhány dísze.

Rekonstrukciónk szerint a fő szíjról 5 darab mellékszíj ágazott le, amelyekre szükség esetén a fegyvereket csatolták fel: bal oldalra (kettőre) a szablyát, jobb oldalra pedig (ugyancsak kettőre) a háromélű heggyel ellátott nyilakat tartalmazó tegezt.

A főszíj egyik végén a laposindás csuklós övcsat helyezkedett el, ez zárta az övet. A másik végén, viselőjének bal oldalán csüngött lefelé a kettőslapú (azaz két azonos lapból álló), 5 levelű, laposindás nagyszíjvég, amelyet két állatfej rögzített a szíjra. A valószínűleg ugyancsak díszes egykori szíjbujtató pánt – amely a lecsüngő övvéget tartotta – ma már nincs meg. Az övcsat nyelvének (azaz a csattövisnek) helyet adó lyukakat az esetleges kiszakadás lehetősége miatt lyukvédő veretekkel erősítették meg, ezekből a gyöngysor keretelésű, áttört indás díszekből valószínűleg eredetileg is három darab lehetett.

A főszíjon, a mellékszíjak csatlakozásánál hármas csoportosításban keskeny pajzs alakú, gyöngysor keretelésű, áttört indákkal díszített csüngős övveretek voltak elhelyezve. (A jelenleg meglévő 14 darabból kilencnek még megvan a csüngője, négyről az már elveszett, és további egy töredékes állapotban maradt meg. Eredetileg tehát 15 darab volt belőlük.)

A fegyverek felcsatolására szolgáló mellékszíjakból valószínűleg 5 lehetett. A rajtuk lévő lyukakat a mellékszíjveretekkel erősítették meg. Ezekből a szintén gyöngysor keretelésű, áttört indás díszű veretekből 11 maradt meg. A mellékszíjak végét záró, S-alakú laposindával díszített, szintén két-két állatfejjel felerősített kettőslapú kisszíjvégből eszerint egykor 5 darab volt, ma csak a felük (egy kettőslapú és három szétvált lap) van meg.

A főszíj jobb oldalán kapott helyet az a piskóta alakú, gyöngyözött keretű övforgó (az úgynevezett propellerveret), amelyre az akkori szokásnak megfelelően jobb oldalon viselt, legfontosabb hétköznapi eszköz, a fanyelű vaskés fatokjának függesztőszíját akasztották.

E bemutatott egykori öv valaha szegecsekkel felerősített megmaradt bronzdíszei emlékeztessenek bennünket azokra az emberekre, akiket a honfoglaló Árpád fejedelem népe a Kárpát-medencében talált.

Kiss Gábor
régész